Ádám Kornél
Kikeltető 2024

Ádám Kornél kezdetben utcazenészként tevékenykedett, később pedig az Evolvo zenekar énekes-gitárosaként folytatta zenei pályafutását. Egy ideje szólóban is alkot, legfőbb ihletői a sértett önérzet, a lábon kihordhatatlan fájdalmak vagy az általános elégedetlenség önmagával és a világ dolgaival kapcsolatban. Céljai között szerepel a magyarnyelvű hangszeres zene magasszintű művelése, az elgondolkodtatás és a játék, amely aztán értő közönségre találhat.

Lehetne egy kis magyar animációs stúdió szomorkás coming-of-age rajzfilmjének a háttérzenéje. Otthon gépelés közben tényleg jól elfolydogál a háttérben. – Kersner Máté

Nagyon szép szám, hibátlan őszinte lo-fi esztétikával megvalósítva, ebben a dalban szerintem kicsit beteljesítetlen marad a vágy egy dallamosabb refrén iránt, de végül is így jobban összhangban van a szöveggel. Talán az én ízlésemnek egy cseppet túl metafizikus a szöveg melankóliája, de az ének eléggé átélt ahhoz – a hálószobapop műfaji korlátokon belül maradva persze – hogy hihető legyen a fájdalom. – Dorozsmai Gergő

Én szeretem ezt a kedves gitárzenés hangzást, a szöveg is szép, hallgatnám koradélutáni napsütésben egy fesztiválon. – Szinok Rei

 

 

2024 SHORTLIST

HÍREK

PARTNEREINK

WMMD
444 Akvárium Bánkitó fesztivál Budapest Park Budapest Park EXPO Studio Gólya Presszó Kolorádó fesztivál Sziget Fesztivál Telekom Electronic Beats Ticket Here TOLDI Turbina

KORÁBBI ÉVEK ELŐADÓI