„Az együtt zenélés olyan jó élmény volt, hogy újra és újra át szerettük volna élni” – interjú a Rettenetes Mümőkkel
április 23, 2024

Szerdán a Gólya színpadán fog bemutatkozni a Rettenetes Mümők a Kikeltető utolsó áprilisi klubestjén. A Dunakeszin és környékén méltán világhírű zenekar egy testvértrióból alakult, előző héten pedig két új számuk, a Zokni és az Ébredő is megjelent. Mi most néhány kérdéssel készültünk nekik, hogy jobban megismerhessük őket a szerdai fellépés előtt.

KERET: Eddig főleg a komolyabb, melankólikusabb hangvételű dalaitokkal találkozhattunk, de új, Blömbi nevű kislemezeteken már egészen vicces és szatirikus sorok is megbújtak. Ki írja a zenekar szövegeit, és miből szoktatok ihletet meríteni?

Nem feltétlen tartjuk melankólikus hangvételűnek a dalainkat, a Pöff kislemezen például jókedvű, szeretetteljes dalok vannak, élőben is így játsszuk őket. Vidám nosztalgia, és a testvérek közötti barátságos hangulat a jellemző rájuk. Az Őrláng kislemezen vannak kicsit komolyabb, elvontabb témák, de az új, Blömbi névre hallgató EP-n ismét vidám, viccesebb dalok kaptak helyet.

A Pöff kislemez szövegeit Domi írta, később pedig “dalfutáros” metódussal kezdtünk dalokat írni, a Dalfutár című kedvenc műsorunkból kölcsönözve az ötletet: Valaki készít egy zenei alapot, majd akit az megihlet, ír rá egy szöveget, a harmadik pedig producer szerűen összerakja az egészet, és közösen összepróbáljuk, ötletelünk a végleges verzión. A dalaink témái az adott hangulatunktól, aktuális zenei kedvenceinktől is függenek, de egy alapvető inspiráció a közöttünk lévő testvéri hangulat.

A Rettenetes Mümők egy testvértrióból alakult, ezért felmerül a kérdés: honnan a nagy érdeklődés a zene iránt a családotokban? Volt valamilyen szülői biztatás, esetleg egymáson keresztül találtatok rá a zenélésre?

Mindannyiunknak kicsit más útja volt a zenében, de persze megvannak a közös alapok. Mikor kicsik voltunk, otthon apunk zenélt nekünk sokat, gitározott, és együtt énekeltünk ünnepekkor és hétköznapokon is. Sok zenét hallgattunk közösen anyunk kazettáiról, vagy apunk flopi lemezekre mentett zenéiből. Illetve volt egy bakelitlemez lejátszónk is, amin többek között az István, a király rockmusicalt hallgattuk orrvérzésig; felosztottuk a szerepeket, és eljátszottuk az egészet pizsamában az ágyon ugrálva. De mindig sokat játszottunk, bohóckodtunk a zenével egyébként is, ha valaki elkezdett játszani vagy énekelni, mindenki spontán bekapcsolódott. Szóval a zene szeretetét otthonról kaptuk egyértelműen, de ez sosem volt elvárás, nem volt rajtunk nyomás szülői oldalról, illetve valahol egymásra is biztosan hatással voltunk, mind éreztük egymáson is, hogy zenélni jó.

Közben Domi gitározni kezdett, 11 évesen megalapította az első bandáját, a Hajasbabákat két szomszéd sráccal, melynek első és egyetlen nagylemezét egy Tankcsapda kazetta közepére vették fel. Majd gimiben a Zöld Jelzésre Átkelni zenekar frontembereként már egy fokkal komolyabb szinten zenéltek kis klubokban. Zsófit a népzene mozgatta meg először, elsős korától kezdve járt népdaléneklési versenyekre, majd később énekórákra is. Orsi pedig egy gyermekközösségben zenélt sokat, és bekerült az ottani zenekarokba is.

2018-2019-ben egy gimnáziumi diákszínpados produkcióban szerepeltünk mindhárman, a Hair című musicalt adtuk elő a társulattal, és ennek kapcsán többször foglalkoztunk célzottan az előadóművészettel, otthon is összeültünk néhány alkalommal zenélni, és így adódott, hogy egy alkalommal összeraktuk az első közös dalunkat, a Vihart.

Mikor döntöttétek el, hogy zenekart szeretnétek csinálni, és honnan jött az ötlet?

Domi megírta a Vihar és a Vitorlás dalainkat, és mikor együtt eljátszottuk olyan jó élmény volt, hogy újra és újra át szerettük volna élni és megosztani másokkal, úgyhogy eldöntöttük, hogy felvesszük Domi házi “stúdiójában”. A stúdiózás is nagyon jó hangulatban telt, és miután kijött a két dal, a visszajelzések is nagyon pozitívak voltak. Ekkor váltunk biztossá abban, hogy ilyet kérünk még.:)

Kik azok az előadók, akitől a legtöbbet inspirálódtatok? Vannak közös kedvencek?

Az első nagy közös kedvenceink Bérczesi Robi zenekarai voltak: Hiperkarma, Bla Bla, Biorobot. Emellett mindhárman nagyon szeretjük az ír népzenét, rengeteg magyar alter zenét, és nagyjából ezek is inspirálnak minket. Blahalouisiana, HS7, Quimby, 30Y, Paddy and the Rats… őket mind imádjuk, és példaképeink is. Ami még nagy közös élményünk volt, az a tavalyi Fishing on Orfű fesztivál, amin közösen részt tudtunk végre venni és együtt ugrálhattunk napokig a kedvenceinkre.

Még a furcsa és különleges nevek terén egyáltalán nem szűkölködő underground zenei szcénában is egészen kitűnik a Rettenetes Műmők, honnan az elnevezés, és mit jelent pontosan?

Inkább érezzük a jelentését, mintsem, hogy pontosan le tudnánk írni. A mümő szóval definiáljuk magunkat, mint testvéreket, és ezt a bohóckodós, vidám, szeretetteljes kapcsolatot, ami közöttünk van, amitől bármikor vidámabbak leszünk, ha együtt vagyunk. Illetve kellett elé egy jelző, de nem feltétlen tudatos az sem, hogy miért pont a ‘rettenetes’ szót valasztottuk. Jelentheti azt is, hogy szar, vagy félelmetes, de ezt már a közönségre bízzuk.

A Rettenetes Mümők egy olyan név, ami általában pont olyan érzést kelt a közönségben, amilyenek mi vagyunk, ami minket jellemez, tehát jelentsen is akármit, jól definiál minket, és végülis ez egy név dolga, nem? Az elnevezés egyébként régebbi, mint maga a zenekar, magunkra találtuk ki, mint tesós csapat, és mikor kijött az első számunk, adta magát. (Alternatív jelzőként a közönség a Rettenthetetlen Nyunyókákat használta még ránk, lehet ez segít a megértésben, de lehet, hogy nem.)

Április 24-én léptek színpadra a Gólyában a Kikeltető klubestjén. Várjátok, izgultok, vagy volt már korábban hasonló fellépésetek?

Várjuk és nagyon örülünk neki. Kicsit izgulunk, mert egy nagy volumenű esemény, és nagyon sok zenekar közül választottak be minket, ami megtisztelő. Szóval voltunk már hasonló tehetségkutatós fellépésen, de a Kikeltető egyértelműen az eddigi legnagyobb, kíváncsiak vagyunk és izgatottan várjuk.

Készültök valamilyen új anyaggal, különleges ötlettel a koncertre?

Van, hogy beöltözünk a koncertjeinken, eddig általában cápák voltunk, de ez mindig az adott eseménytől is függ, illetve a Zokni című dalunk versszakain szoktunk variálni kicsit, de az mindig meglepetés.:)

  • Szerdán tehát az utolsó klubest a Gólyában, esemény erre!