WXLFLESS
Kikeltető 2024

A WXLFLESS néven alkotó Farkas Dávid 2022-ben debütált első nagylemezével, idén pedig egy kísérletesősebb irányba mozdul el, REBEL című lemezével. Inspirációi között helyet kap a kortárs rap, a 60-as évek rockzenéje, de Derek Ridgers fényképei is. Zenéivel célja, hogy érzelmeket adjon át, a Kikeltetőben pedig a szélesebb közönséget keresi.

Kicsit meglepett a beküldött dal, mivel a többit már ismerem, azoktól pedig eltér, azonban ha elképzelem egy lemezen, akkor valószínűleg meglesz a helye. – Kilián Kornél

Nagyon ügyes dallamok! Először azt gondoltam, hogy ez ilyen elkocsizok a naplementébe zene, közepe fele meggondoltam magam, de aztán jön „Lálálá” és már kezemben is a kocsikulcs, irány dél vagy nyugat! – Jezerszky Viki

Bátor vállalás WXLFLESS részéről, hogy pont ezzel a dallal nevezett, a diszkográfiájában ugyanis inkább a hiphop dominál. A legutóbb megjelent kislemezén (Senki Kölyke) tök más arcát mutatja, a Jane Birkin viszont jóféle kontrasztot teremt, illetve jelzi azt az üdvözlendő törekvést, hogy az előadó nem szeretne leragadni az egykaptafa trapdalok mellett. – Kersner Máté

2024 SHORTLIST

HÍREK

PARTNEREINK

WMMD
444 Akvárium Bánkitó fesztivál Budapest Park Budapest Park EXPO Studio Gólya Presszó Kolorádó fesztivál Sziget Fesztivál Telekom Electronic Beats Ticket Here TOLDI Turbina

KORÁBBI ÉVEK ELŐADÓI