Szerző: Krász Zsombor
Fodor Gábor zenéjével először 2022 tavaszán találkozhattunk depressziós istenember I. (képernyő) című kislemezének keretei között. Ekkor még egy sokkal melankolikusabb, alt rockosabb hangzásvilágával mutatkozott be a hallgatóságnak. Eltelt másfél év, most pedig visszatért közénk második, Sziklevél névre keresztelt lemezével, egy egészen új irányvonallal, és nagyon sok természettel kiegészülve.
Közétették az előadók névsorát, akik október 2. és 8. között Budapestre látogatnak az UH Fest kereti között: idén 23 ország 35 művészét sorakoztatja fel a 2001 óta megrendezésre kerülő rendezvény.
A Hét Hat Club sajátos, gyp-hop stílusával már évek óta boldogítja a nagyközönséget. Tagjai utcazenészként a világ legkülönbözőbb tájairól hozták el kedvenc hangzásaikat, majd Budapesten azokat egybegyúrva alapították meg az együttest. Most egy új klippel készültek, amelynek születéséről annak rendezője, Márcio-André de Sousa Haz, Rió-i származású filmművész mesélt kicsit.