camille corot
Kikeltető 2024

A tavaly alakult három tagú screamo zenekar az egyik nagy meglepetése az idei mezőnynek. Mindannyian zenéltek már más formációkban előtte, azonban Gillian Carter közös szeretete összehozta őket.

Az elején nekem sajnos az ének nem szervesül a kisérettel, persze értem, mi történik, csak ez elidegenítő hatással van számomra. Persze utána elindul a zúzás, ami tök jó, és ez is kitűnő műfaji darab, a szöveg talán egy picit túl általános, de nagyon szép! – Dorozsmai Gergő

Ez a dal ragadott magával a legjobban. Tinikoromban rengeteg hardcore és screamo cuccot hallgattam, ez pedig teljesen visszarepített. Fixen megyek a következő koncertre. – Csuka Marci

Egyik személyes kedvencem idén, nagyon jól húz magával. Van kis riffelés, kis blast beat, jók a vokálok, minden ami csak kellhet. Bár ezt a műfajt szerintem nem a szöveg viszi a hátán, az is teljesen működik. Igazából az egésztől nagyon melankólikus flessem van, de szerintem a cél is ez volt. – Jókay Kristóf

Az egyik legszínesebb darabja az idei felhozatalnak a szó legjobb értelmében. Szeretem, ahogy finoman odabasz a maga kis brutál melakóliájával. – Gedeon Andi

Nagyon szoros zenei emlékek fűznek a screamo műfajhoz, így frissítő ilyet hallani magyar nyelven is, a camille corot ezért üde színfoltja az idei mezőnynek. Érződik, hogy a trió nagy tudással rendelkezik a műfajról és remek forrásokból merít, a zenéjük pedig nem demószagú, minden dal következetesen és igényesen épülget. A mögöttem semmi, előttem semmi EP-n vannak olyan dalok, ahol még inkább kiemelkednek a hosszabbra nyújtott instrumentális kiállások (lásd: vak), ami a camille corot nagy erőssége zeneileg. Még sokkal több magyar screamo zenekart! Remélem, hogy az ő megjelenésük más hasonló bandákat is inspirál majd. – Kersner Máté

Hatalmas respekt a ‘lesz a hajtás’ című szám dobtémájáért, az éneksávért és keverésért! Na, de majdnem ugyanilyen fontos, hogy meg nem tudnám mondani, hogy miért, de percekig flesseltem a bandcampen hozzárendelt képen is, egy csoda. – Czeglédi Szasza

Nagyon tetszik az, ahogy ez a dal az elején becsalogat, azt érzem, hogy nem nekem szól, de valahogy mégis felkelti az érdeklődésem a folytatásra. Aztán amikor tracken maradok, kiderül, hogy de, már az elejétől kezdve nekem szólt. Nagyon szépen építkezik, és nagyon tetszik az egész atmoszférája, és az érdekes zenei megoldás mellé jön egy kontrasztos, vers-szerű dalszöveg is. – Biczó Andi

2024 SHORTLIST

HÍREK

PARTNEREINK

WMMD
444 Akvárium Bánkitó fesztivál Budapest Park Budapest Park EXPO Studio Gólya Presszó Kolorádó fesztivál Sziget Fesztivál Telekom Electronic Beats Ticket Here TOLDI Turbina

KORÁBBI ÉVEK ELŐADÓI