pyylen
Kikeltető 2024

Pyylen a világjárvány előtt kezdett el producerkedést tanulni, hogy megvalósíthassa a fejében lévő dalötleteket. Az éneklés már régóta vele volt, ezt szerette volna saját zenei alapokkal párosítani. Az egész projektet félelemmel tárta a világ elé, viszont most, hogy megmutatta, szeretne megerősítő energiát közvetíteni mások számára is.

Ez egy szeretetreméltó, érzékeny, bennsőséges produkció, amin érződik, hogy az előadó a szívét-lelkét beleadja a zenéjébe. Nálam nagy kedvenc. – Kocsis Andris

Számomra a beküldött dal nem az a fajta volt, amibe belehallgatok, és rávágom, hogy NA EZ AZ, hanem az a fajta, ami valahogy a 100+ meghallgatott produkció után másnap mégis előbukkant az agyam hátuljából, és elkezdte piszkálni a fantáziámat, hogy mi is volt ez? Pont így voltam annak idején Perfume Genius zenéjével is (amire pyylen picit emlékeztet), hogy már a külföldi zenei sajtó jó ideje éljenezte, mire én megérkeztem ebbe, aztán azóta is ottragadtam. – Biczó Andi

Arca 2017-es lemeze jutott eszembe rögtön. Ha kontextus nélkül csak a szöveget olvasnám, sietve továbblapoznék az első versszak után, pyylen elemi érzékenysége és fátyolos előadásmódja viszont meglepő magasságokba emeli ezt a dalt. Az elég leszek tökéletlensége épp nem elvesz az értékéből, épp ellenkezőleg. – Kersner Máté

Ha pyylen-től elvonatkoztatva csak úgy végigolvasnám az elég leszek című szám szövegét, azt gondolnám, hogy nincs olyan zeneszerző és énekes, aki ebből olyan számot rakna össze, ami picit is felkeltené az érdeklődésemet. Pedig van, pyylen az, és ez így innentől kezdve számomra mágia! Nagyon várom, hogy élőben hallhassam. – Czeglédi Szasza

Full krézi cucc. Egy nimfa jut eszembe a dalról, de van valami népdalos fless is az egészben, közben ez a finoman elektronikus alap ad egy nagyon érdekes hangulatot a dalnak. Nem is tudom. Tényleg para. – Jókay Kristóf

Végtelenül nagy klisé azt mondani, hogy igazán mély meg szép, de valahogy elsőre az volt az érzésem, hogy valaki ide most kitette a lelkét. Az a benyomásom, hogy hallunk még pyylenről a Kikeltetőn túl is. – Gedeon Andi

Szerintem nagy lehetőségek vannak ebben a számban, az ének nyerseségével együtt is néha majdnem barokkos, én kívánnám, hogy akkor már őrültebb, „camp”ebb díszítések legyenek benne (Hercules and Love Affair, Roxy Music). A szöveg nekem túl általános, itt a népiesség valahogy inkább csak ruhának tűnik. – Dorozsmai Gergő

2024 SHORTLIST

HÍREK

PARTNEREINK

WMMD
444 Akvárium Bánkitó fesztivál Budapest Park Budapest Park EXPO Studio Gólya Presszó Kolorádó fesztivál Sziget Fesztivál Telekom Electronic Beats Ticket Here TOLDI Turbina

KORÁBBI ÉVEK ELŐADÓI