Lemurian Folk Songs
Kikeltető 2019

A Lemurian Folk Songs erdőszéli, baráti jamsession-ök eredménye. Zenéjük természetközeli pszichedelikus blues-rock, stoner, folk, kraut-rock elemekkel. A szöveg tökéletesen tükrözi az instrumentális részeket, ami főleg az énekjátéknak köszönhető: szabad, kötetlen, elkalandozó, amit körüljár az egész zenekart meghatározó természetesség. A női vokál azt kiáltja „Jefferson Airplane”, a gitárjáték David Gilmour és Jimi Hendrix között kötéltáncol. A zenekar pszichedelikus produkciója 2015-ös indulásuk óta megfordult már a főváros és az ország legismertebb klubjaiban és fesztiváljain (Gólya, Auróra, Robot, Szimpla, Mika, Szabadkikötő, Fekete Zaj), valamint külföldön egyaránt. Nemrég megjelent, Ima névre keresztelt lemezüket egy európai turné keretében népszerűsítik, ahol olyan előadókkal lépnek fel együtt, mint a műfaj japán mesterei, az Acid Mothers Temple.

Miért ilyen hosszú ez a dal és miért ilyen szar a pergődob? Amúgy, amikor téma van, tök király, hallgatnék többet is, kéne egy producer talán.

– Csete Manek Gábor

Szerintem ez egyszerűen jó. Jó az ének, jók ezek a rendes, jó értelemben vett öreges, klasszikusan ízes, bluesos gitártémák, nagyon jók a borítók, az egészet összefogottan és következetesen esztétikusnak találom, az elszállósabb dalok pedig különösen tetszenek.

– Csordás Zita

Ima今 by Lemurian Folk Songs

2024 SHORTLIST

HÍREK

PARTNEREINK

WMMD
444 Akvárium Bánkitó fesztivál Budapest Park Budapest Park EXPO Studio Gólya Presszó Kolorádó fesztivál Sziget Fesztivál Telekom Electronic Beats Ticket Here TOLDI Turbina

KORÁBBI ÉVEK ELŐADÓI