Juhász Zoli
Kikeltető 2023

Juhász Zolit egy oltathatatlan szenvedély köti a zeneíráshoz és hangszerjátékhoz. Megközelíthető, szívből jövő indie, ami nem akar több lenni, mint ami.

Azt hinnéd, hogy közhelybe fordul, de végül sem a klip, sem a szöveg, sem az ének nem lesz klisésen csöpögős. Erre mondanák, hogy patikamérlegen mérték ki, ám szerencsére itt nem méregettek, nem kalkulálgattak, csak szimplán szívből szerezték. Tessék, ez született belőle. – Kersner Máté

Aki ezt a dal és videót nem szereti, annak nincs is szíve!! Vasárnap óta bennevan a dallama a fülemben, instant jobb lesz tőle kicsit a világ. – Biczó Andi

Nem akar több lenni annál mint ami és ez jól áll neki. Egyszerű, őszinte dalszöveg, ami pont ettől tökéletes. A dalhoz pedig remekül passzol a klip is. – Muzslai Beni

Talán az egész mezőnyből ez a dal ” van kész” leginkább. Ebből a dalból egy közepesen sikeres zenekar simán slágert csinálna. – Sajó Dávid

Először arra gondoltam hogy, ja szép ez a dal, de azért elég giccses. Aztán másnap a reggeli kutyasétáltatás közben egyszer csak beugrott a dallama és egész nap csak ezt dúdoltam. Szép és egyszerű, néha csak ennyi kell. – Jezerszky Viki

Marhára unom a nihilt és a poszt-iróniát, friss levegő egy ilyen egyszerű és megközelíthető projekt. Pláne jól előadva. Ez az, ami. – Szabó Dominik

2024 SHORTLIST

HÍREK

PARTNEREINK

WMMD
444 Akvárium Bánkitó fesztivál Budapest Park Budapest Park EXPO Studio Gólya Presszó Kolorádó fesztivál Sziget Fesztivál Telekom Electronic Beats Ticket Here TOLDI Turbina

KORÁBBI ÉVEK ELŐADÓI