Nagy Dávid, azaz diw egyedül viszi a zenei projektjét, amelynek eredményei az idei évben körvonalazódni látszanak: ő lett a Jägermeister Hangadó egyik győztese, meghívást kapott a Strand Fesztiválra, idén dropolt első nagylemeze és felkerült a 2025-ös Kikeltető shortlist-jére is. A debreceni születésű alkotó már másfél éve Budapesten él, de nemcsak a fővárosban, hanem több vidéki bulihelyszínen is találkozhattak vele követői. Számára a zenélésben az alteregóváltás jelenti a legtöbbet, a pillanat, amikor a feszült introvertáltból egy teljesen más ember lép ki a színpadra. Ezt a szabadságot üldözi mindig, illetve az önkifejezésre és a pillanatok feldolgozására is nagyszerű eszköznek tartja a zenét.
Meglepően sok hasonló előadó közül kiemelkedett, hogy mennyire eltér tőlük. Ennek a mondatnak így abszolút semmi értelme, épp úgy, ahogy annak se, hogy ezt miért ilyen elképesztően kurva jó hallgatni. – Böröczfy-Végh Péter