A szegedi bázisú surf-rock zenekart ketten alapították, mára azonban már más felállásban, négyen zenélnek együtt: Peti (ének, dalszerzés), Bence (gitár), Bence (basszusgitár) és Döme (dob). Dalaikat legkönnyebben így lehetne jellemezni: gitárzene, magával ragadó szövegvilággal. Koncertjeiken szeretnék átadni azt az érzést, amit a zene és zenélés ad nekik, hogy mindenki boldogabban távozhasson és magával tudjon vinni valamit. Inspirációnak olyan zenekarokat tartanak, mint a Royel Otis, a Radiohead vagy a Foster the People. Október elején fog megjelenni új számuk, az Elszállnék, melyhez klipet is készítenek. Céljuk, hogy minél több emberhez eljuthasson a mondanivalójuk és számukra inspiráló előadókkal dolgozhassanak együtt. Emellett minél több klubban és fesztiválon is szeretnének a színpadra állni.
Fú, de erős ez a dal! – Kilián Kornél
Kifejezetten üdítő banda a mezőnyben, jó a szöveg, jó a dinamika. A mix & masteren van még mit dolgozni, szerintem egy kicsit piszkosabb, analog hangzás jobban illene hozzájuk. – Horváth Máté
Szövegügyileg nem happy funtime, de végre nem az a dologtalanná szorongató melankólia, ami sok ilyen számnál átsző a minden részletet. Jó hallgatni, pörgős, energikus, ami sokszorosára növeli a hallgatás élményét. – Böröczfy-Végh Péter