A 19 éves szolnoki 4ma, azaz Bence három éve foglalkozik zenéléssel komolyabban, ez idő alatt már három albumot is kiadott, amiken olyan közreműködők is megfordultak, mint Gege, Ótvar Pestis vagy veryraredome. Zenéiben keveri a rap, a hyperpop és a pop-punk elemeit. A Kikeltetőre azért jelentkezett, hogy megkapja a várva várt löketet, amivel új szintre léphet karrierje.
Már egy jó ideje figyelem, hogy mennyire sokoldalú előadó, ideje lenne már, hogy többen felfedezzék maguknak. – Sajó Dávid
Azt gondolom, hogy a Kikeltető pont az ilyen előadóknak van kitalálva, mint 4ma – jó stíló, jó szöveg, jó alap. Igazából minden megvan benne, ami kell, ráadásul folyamatosan fejlődik és egyre jobb lesz. Remélem ez most megadja azt a kezdőlökést neki, amit megérdemel, onnatól pedig már fixen sínen lesz. – Biczó Andrea
Kiváncsi lennék rá élőben milyen, jó az ének, jó a nap, végre nem a tucat rap alap, izginek tűnik. – Dezsényi Eszter
A legjobb tengerentúli hagyományokat hazahozó napfényes lazaság, amit repeaten hallgattam meg nagyjából 40 alkalommal, anélkül, hogy egy pillanatra is meguntam volna. Még több ilyen kell. – Böröczfy-Végh Péter