Címke: middlemist red
- Augusztus 18. és 21. között tehát nincs mese, irány a Mátra!
Nem túlzás azt állítani, hogy sokunknak a blogban a Middlemist Red az egyik legfontosabb magyar együttes valaha. Gyakorlatilag egyidősek vagyunk, és sokat segített az együttes nekünk is. A mai bejelentés alapján viszont határozatlan ideig idén nyáron Orfűn és a Völgyben adják az utolsó koncertjeiket.
Nemcsak a KERET ünnepelte tizedik születésnapját 2022-ben: blogunkkal egy évben született a Middlemist Red zenekar is. A jubiláló formáció az évek alatt a hazai alternatív könnyűzene megkerülhetetlen alakjává vált; s amellett, hogy visszatérő vendégei a szcénához kötődő majd’ minden klubnak és fesztiválnak, még egy saját, egyestés eseményt, a sajnos utoljára 2019-ben megrendezett Vanishing Pointot is létrehoztak, ezzel egyértelműen élére állva a hazai (neo)pszichedelikus rock-szubkultúrának.
Megjelent a The Night Of The Vampire második lemeze, a The Chet Baker Special. Ez a vérbeli szupergrupp utoljára majdnem két és fél éve hallatott magáról, a debütanyagukkal. Az együttes anno -mint a Mordái is-, Nóvé Soma (szerintem tudjátok honnan) szólóprojektjeként indult, és nőtte ki magát mostanra egy teljesértékű zenekarrá, a szupergrupp pedig szerintem teljesen adekvát jelző, hiszen mellette játszik még Boros Levente (Qualitons, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Amoeba, Meteo) dobokon, Háló Gergő (Meteo, Mongooz and the Magnet) billentyűkön, illetve Cseke Dániel (Aurevoir) szaxofonon.
Az új lemez, ahogy a nevéből lehetett rá számítani, Chet Baker legendás jazztrombitás és énekes előtt tiszteleg. Az albumon minden szám megjelent Baker előadásában is korábban. Remek kontextust ad a megjelenéshez, ha belehallgatunk abba, hogy hogyan adta elő anno Baker ezeket a dalokat, hiszen közel sem ugyanolyan hangszerelésről van szó. A The Night Of The Vampire beleviszi azt a picit sötétebb hangzást ezekbe a számokba, ami Nóvé Soma több projektjében is felfedezhető volt az elmúlt pár évben.
Az első dal kiválóan mutatja be nekünk egyenként a lemezen szereplő hangszereket, és ezzel együtt magukat a zenészeket is. A ‘While My Lady Sleeps’ során sorban lép be az ének és a billentyű után a szaxofon, és a dob. Rögtön egyértelmű lesz, hogy itt nem egy rocklemezről van szó, de azért nem is teljesen jazzről. Van téma, és kapunk a dal végén egy szólót, de nyilván ennél egy fokkal bonyolultabb. Külön kiemelném, hogy nagyon szép az akkordmenete a dalnak, bár értenék annyira a zeneelmélethez, hogy meg tudjam mondani, miért ennyire jó.
A ‘You Don’t Know What Love Is’ hasonlóan építkezik, mint az előző dal, de annál sokkal melankólikusabban. Itt jegyezném meg, hogy Nóvé Somától nem pontosan azt a fajta éneket kapjuk, amit már megszokhattunk tőle. Ott van még mindig ez a félkiabálós stílus néha, de az egész zenéhez sokkal lágyabban nyúl hozzá, és ez jellemző az egész projektre. Szerintem az olvasóink közül is sokan már 7-8 éve követik a munkásságát, érdekes látni azt, hogy még mindig meg tud-, és igénye is van a megújulásra. Mondjuk szerintem nagyjából megőrülne akkor, ha még mindig minden héten el kéne tolnia a Single Switcheroot, de térjünk vissza a Chet Baker Specialhöz.
A harmadik számmal, ami a ‘Time After Time’ címet viseli, megkapjuk az első szinte táncolható darabot. Érdemes megfigyelni azt, hogy hogyan tud egy rockzenei szemmel unortodox zenekari felállás is egy hibátlan groove-ot felvenni. Boros Levente egy nagyon precíz, és nagyon kreatív dobos, aki gyönyörűen alkalmazkodik ehhez a projekthez, és kiválóan működik együtt ezen a dalon Háló Gergővel a billentyűkön, hogy aztán az ő hátukon kapjunk egy újabb szaxofon szólót a szám vége fele.
„Chet Baker számomra gyerekkorom óta meghatározó zenész. Amióta elkezdtem énekléssel foglalkozni, nagy álmom volt, hogy egyszer az ő dalait játszhassam.”
mesélte Nóvé soma
A negyedik dal szintén pörgősebb, és fúvós téren van benne egy nagyon szép megoldás, ami nem biztosan kijön simán fülhallgatóval. Nagyjából a szám felénél unisonoban jön egyik és másik fülből két sávból a szaxofont, nem annyira különleges, de én megörültem neki. A lemez felénél megkapjuk a második számot is, aminek benne van kék szín a címében, mert az ‘Born To Be Blue’ után az ‘Almost Blue’ következik.
Itt a basszusfeladatokat tisztán a szinti végzi el, és akarva-akaratlanul is felmerül bennem, hogy mi lett volna, ha ötödikként hozzáadnak még egy basszusgitárt ebbe a felállásba. Ezen nyilván maguk a zenészek is elgondolkoztak, de úgy néz ki nem ebbe az irányba akartak elmenni. Nóvé Somának egyébként volt egy Morphine tribute projektje is, és bár abban inkább a Mordáios zenészekkel játszott együtt, szerintem vannak hangulatbeli párhuzamok a kettő között, lehet ettől is egy picit el akart távolodni.
A ‘The Very Thought Of You’ megint egy lassabb, klasszikusabb szerelmes szám, pár ahogy én észrevettem, az összes dal egy szerelmes szám ezen a lemezen, beleértve a következő ‘It’s Always You’-t is, aminek a végén egy újabb kiváló szaxofon szólót kapunk. Érdekes ahogy Cseke Dániel kezében a szaxofon a lemez során többször vált szólóhangszerből tisztább basszushangszerré, mindkettő elég jól működik.
Az utolsó előtti dal a lemezen a ‘My Funny Valentine’, ahol megint előjön Nóvé Soma énekhangja, úgy ahogy eddig nem nagyon hallhattuk. Érthető, hogy miért ez volt az egyik single az album megjelenése előtt, nekem is az egyik kedvencem lett, ami nem kis részben köszönhető a dal végén lévő katarzisnak. Végül az ‘I Get Along With You’ című számmal zárul a lemez, ami egy egészen etűdszerű dal.
Összességében ez egy szép, igényesen felvett lemez, ami nekem néhány helyen egy picit egyhangú lesz. A lemez hossza a maga 35 percével pont elég, sőt én lehet egy számot húztam volna belőle. Semmiképpen nem egy utcán, vagy hetesbuszon hallgatható kiadvány, sokkal inkább otthon, egy-két pohár vörösborral működik jól. A zenészek hibátlanul játszanak végig, izgalmas látni, ahogy egy másfajta műfajban próbálják ki magukat, mint a fő zenekaraikban, még úgy is, hogy Boros Levente és Cseke Dániel a jazz irányából jönnek. Sokszor írtam fentebb arról, hogy érdekes végigkövetni Nóvé Soma útját és fejlődését, zenekarról-zenekarra, kiadványról-kiadványra, és ebben az útban a The Night Of The Vampire is egy fontos ponttá nőtte ki magát ezzel a lemezzel.
Miután az elmúlt bő tíz évben zenei sajtó maradványa is az internetre költözött, logikus végkifejlete lett a folyamatnak, hogy előbb-utóbb meglátszik a tömegtermelés nyoma a cikkek címein is. Bár ezutóbbiról valószínűleg (biztosan) nem a KERET-nek kell okoskodnia, nem mehetünk el amellett, amikor olyan csodák történnek, hogy a magyar irodalom nagy klasszikusai találkoznak a felrobbant internet világában a zenei élettel.
Mindegy, hogy Adys ismétlődések, a füvész-költők remekei, vagy Pilinszky képei jutnak eszünkbe egy-egy műremek láttán, azonban egy kérdést fel kell tennünk magunkba, ha remek magyar zenei cikkek címeibe botlunk. Mégpedig azt: hogy hova tart ma a Zene?
Annyi legenda és zenészhalál után, ami az utóbbi években ért minket, az sem lenne csoda, ha mindenki egyenként szögre akasztaná a gitárját és a moduláris szintijét és egy emberként menne le Balatonszárszóra. Hiszen: a probléma súlyos. És súlyosbodik. Nincs idő gyerekmesékre és céltalan csacsogásra, ha az elmúlt időszakban ennyi műfaji legenda hagyta ott az anyagi világot.
A vátesz szerep ebben a témában bulvársajtóra hárult, ami magyar kultúra feneketlen és kifogyhatatlan kincsesbányája, a nemzetnek olyan tartóoszlopa, ami köré mindig oda lehet seregleni, ha lángoktól ölelt közösségünk nem találja a kiutat. A Riposzt és társai azonban kegyetlenül őszinték (akár egy őszi death metál album): ha kell dicsérnek, de ha kell temetnek is. És kíméletlenül belemondják az arcodba, ha a legendák mennek el.
Gyászol
Ha csak az elmúlt pár hónapot nézzük máris annyi elhunyt legendával találkozhatunk, amik nem csak hogy feldolgozhatatlanok, de néha már legendájuk szemantikai viszonyaira is árnyék vetül.
Az nem kérdés: gond van. A pontos okokat még homály fedi, a vizsgálatok már elkezdődtek: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január végén jelentette be, hogy kutatócsoportot állítanak fel arra, mi lehet az a rejtélyes vírus, ami kizárólag egy embercsoportra veszélyes: a zenész legendákra. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a szervezet főtitkár azt mondta: meg kell találni a titokzatos kórokozó származási helyét és tüneteit, és minél előbb semlegesíteni kell a zenészvilágra leselkedő veszélyt.
“Nincs késlekedni való időnk!”
Ilyen helyzetekbe a sajtó kíméletlen őszintesége kell, hogy legyen az, ami az idősebb zenészekre váró veszélyeket jelzi.
Félreértés ne essék: minden ember halála felfoghatatlan tragédia. De hát nem lehet nem megállni egy pillanatra a hétköznapi mókuskerékből, amikor ilyen történik:
Van ok a lelkizésre.
Ezzel együtt Ghebreyesus nyugalomra intett mindenkit: a WHO vezetője szerint az embereknek most nyugalomra és szórakozásra van szüksége, és ehhez minden körülmény adott: “Nincs szükség egy újabb járvány utáni pánikhangulatra, inkább olvassunk fasza címeket a zenékről”.
Külkereskedelmi mérleg
Folyamatos gyász helyett inkább fordítsuk tekintetünket a Jó Dolgok felé. Tudta-e az olvasó, hogy kis hazánk mennyi külföldre optimalizálódott muzsikust termelt ki?
A termelés fontos. Nálunk különösen.
Szinte minden kutatás megegyezik abban, hogy hazánk a világ legexportorientáltabb országa. Sérülékenységének feloldásához és versenypiaci hátrányainak leküzdéséhez muszáj (sőt: kötelező), olyan dolgokat termelni, melyek külföldön is megállják a helyüket. Meglepő, de vannak ilyenek.
Se szeri se száma az exportképes, sőt a legexportképesebb magyar zenéknek. Már lista és mérési rendszer is van rá, így könnyen lehet tájékozódni abban, hogy melyik együttest hogyan merre, milyen műfaji követelményekkel kellene exportálni (az import, tehát a behozatal helyett).
Végül azt is jó látni, hogy az erősen orbanizálódó Indexbe is befutott ez a gazdasági-kulturális, világszínvonalú, exportképes gyöngyszem.
Augusztus 18-án, kevesebb mint két hét múlva rajtol az idei Fekete Zaj, ahol a mindenféle színű zajoknak, a baráti légkörnek és a festői Sástónak köszönhetően a létező legkedvesebb és legizgalmasabb fesztiválélményt élhetjük át.
Az eredetileg a sötétebb zenei műfajok szerelmeseinek éves találkozójaként funkcionáló esemény mostanra a teljes színspektrumot lefedő zenei kínálattal szólítja meg a szubkultúrán kívüli látogatókat is, ráadásul mindezt az ország objektíven legszebb fesztiválhelyszínén, a Mátra szívében.
A fesztiválhelyszíntől légvonalban másfél kilométerre eltöltött gyerekkor nyilván azért is szerencsés, mert országunk teteje és annak környéke tényleg eléggé idilli helyszín gyerekkorhoz (és fesztiválhoz is). Másrészt pedig azért, mert a kétezres évek végén, amikor a fővárostól alig egy órára, ‘a hegyekben’ gyakorlatilag semmilyen kulturális és zenei élet nem létezett és még a világháló sem szőtte be a hétköznapi élet minden szegletét, egy legkevésbé sem értő és tudatos, de annál lelkesebb zeneszerető fiatal is hallhatott olyan dolgokról mint a black metal vagy a post-punk, sőt élőben is csekkolhatott ilyen, számára addig ismeretlen műfajokat.
Az első Fekete Zaj-élményeimből leginkább az maradt meg, hogy az akkor még a szivárvány összes színét felvonultató outfitekkel mennyire kontextusidegennek tűntünk és éreztük magunkat a hasonlóan hippi lelkületű barátaimmal, és az, hogy a vizuális sorbólkilógás ellenére mennyire kedves volt velünk mindenki és mennyire barátságos és befogadó volt a légkör ezen az eseményen, aminek nyilvánvalóan nem mi voltunk a célközönsége. Így a fesztivál gyorsan, de stabilan lopta bele magát a szívembe, és maradt ott azóta is.
A pár éves csendespihenő után, 2018-ban teljes gőzzel visszatérő Fekete Zaj pedig már semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy a fesztiválra mindenkit a legnagyobb szeretettel várnak, hiszen a zenei kínálat rég kilépett bármiféle műfaji keretek közül, és minden évben izgalmas, ismert és kevésbé ismert előadókat és különleges produkciókat vonultatnak fel. Idén például csak a Zaj kedvéért áll össze a Mezolit című projekt: a 30 tagú kollektíva fellépése azért egyedülálló, mert korábban még sosem hallhattuk élőben megszólalni a Thy Catafalque terjedelmes életművét, ami egyébként nemrégiben egy újabb, kritikailag elismert lemezzel (Vadak) bővült.
A sok hazai kedvenc, mint például a Run Over Dogs, a Middlemist Red, az Analog Balaton vagy a Freakin’ Disco mellett többek közt a belga Cocaine Piss itt pótolja a vírus által elkaszált tavalyi koncertjét, és a Mátrába érkezik a dán Iceage frontembere, Elias Rønnenfelt is, aki a Sástó közepén, egy apró szigeten ad csendes-ülős szólókoncertet, de jön francia elektronika is DALHIA-tól és a szerb indusztriális rock közönségkedvenc, a DreDDup is visszatér kishazánkba. És természetesen, szerencsére, idén is lesz VHK, minden eddigi Fekete Zajom legsámánabb/legkatartikusabb élménye.
A Fekete Zaj fesztiválon továbbra is központi szerephez jut a közösség építése, ezért mindenképp érdemes csekkolni a nappali programokat is, melyek azért sokszor a zene körül forognak. A Banyek workshopon például kipróbálhatjuk, hogy milyen az, ha saját hangunkkal formáljuk át a moduláris szintetizátor jeleit, a Freak Fusion társulata időutazó vándorcirkuszt hoz magával, a Malter Filmfesztivál egy csomó szuper kisfilmmel érkezik, a Zajtúra keretein belül pedig a Markazi várromhoz és a Kisnánai várhoz látogathatunk el, de lesz jóga és játszóház is retro videojátékokkal.
Borítókép: Frank Olivér
Már korábban megírtuk, hogy a Bánkitó a covid után idén kisebb fesztivállal jelentkezik július 8 és 10 között. Ma a szervezők bejelentették a fellépők listáját, és kimaxolva a hungaro tematikát, ezúttal csak hazai előadók fognak színpadra állni. A programban kiemelt figyelmet kapott a folk és az újsulis hip-hop.
A közönségkedvencek természetesen idén is helyet kapnak a line-up-ban, mint a Galaxisok, a Csaknekedkislány, a Carson Coma, vagy a Fran Palermo, akik ezen a nyáron végre érdemben bemutathatják legutóbbi ‘Crocodile Juice Bar’ című lemezüket. A Platon Karataev új magyar számai elsők között lesznek hallhatók Bánkon, csak úgy, mint a törzsi, western, folk motívumokkal megújult Middlemist Red új albuma.
Számtalan új előadó is érkezik fesztiválra, akik korábban még nem léptek fel Bánkon. Idén fontos szerepet kapnak a hazai new-wave hip-hop színtér meghatározó szereplői is, többek között az On The Low kollektíva előadói, AKC Misi, a poppunkot újraértelmező Filo, gyuris, az Ibbigang, Lil Frakk, továbbá Kapitány Máté és Dé:Nash. Fellép HOLI is, akivel nemrég mi is forgattunk egy live videót.
A rengeteg stílus mellett a magyar folk is jelentős szerepet kap a Bohemian Betyars, a Mordái, Deva, a Várkonyi Csibészek, vagy épp Ohnody képviseletében, késő éjjel pedig az Analog Balaton, a Freakin’ Disco, és a Ricsárdgír zárják majd az élőzenés blokkot.
2021-ben a Bánkitó a megszokottnál kisebb, házibuli hangulattal, családias létszámmal és infrastruktúrával várja a vendégeket, emiatt ebben az évben két helyszínen lesznek majd élőzenei programok: a Tószínpadon és a tábor területén elhelyezkedő Északi színpadon. Az elektronikus zenei és az egyéb kulturális programokat későbbre ígérték a szervezők.
Kiemelt kép: Komróczki Dia
Bármennyire is furán hat most, békeidőben általában ilyenkor már több fesztivál lineupját is ismerjük, de a nagyobb óvatosság a szervezők részéről nyilván senkit nem lep meg. A Kolorádó idén a második magyar fesztivál a Fishing után, amelyik fellépőket jelent be, és a kötelezők mellett van pár kellemes meglepetés is.
Csak pár együttes a teljesség igénye nélkül, akik lesznek idén minden pesti kedvenc cserkészparkjában: Galaxisok, Bohemian Betyars, Middlemist Red, Analog Balaton (akiknek a neve mindig egyre feljebb van a plakátokon), de lesz Freakin’ Disco és Megtűrtek is. Meglepetésnek mondanám a Hiedelmet, ami Csihár Attila legendás black metal énekes és Pándi Balázs legendás minden közös projektje, lehet hogy idén több noise lesz a Kolorádón?
Emellett idén is rengeteg kollektíva fogja szintén tiszteletét tenni, többek között a Műhely, a Davoria, az Exiles, az On The Low, a Santsat és még egy csomó más. Nagyon izgi lesz, reméljük a két dátumból valamelyik végül alkalmas lesz arra, hogy újra bulizzunk egy óriásit Nagykovácsi mellett.
Jegyekért tehát katt ide, facebook eseményért katt ide, és ha esetleg a saját zenekarodat is szeretnéd a következő Kolorádós plakáton látni, csekkold le az open callunkat a Keret színpadra!
Képek: Zwickl Pál
A Middlemist Red csütörtökön a Platon Karataev társaságában tart majd grandiózus albumkóstolót az Akvárium NagyHalljában, ahol készülő harmadik nagylemezükről is játszanak majd számokat. A hét elejét pedig egy új klipes dal bemutatásával kezdték. A sejtelmes és dinamikus ‘Blue Moon’ videójáról kifaggattuk a rendezőt, Lippai Balázst is.
Aki ismeri a magyar pszichedelikus zenekarokat, azoknak bizonyára nem kell bemutatni a Middlemist Redet. Két nagysikerű albumuk után idén következik a folytatás, melynek első dala ma jelent meg, egy jól összerakott videóval együtt. A forgatáson mi is ott jártunk.
