Szerző: Sebők Álmos
- Ha tetszett, amit hallottál van egy jó hírünk, ugyanis jövő év elején érkezik a folytatás EP ami egy nagylemezzé bővíti ezt a lemezt egy-két vendég előadóval kiegészülve.
- Ha a szomszédod egésznap fúrt faragott és szeretnél visszavágni valamivel akkor megtaláltad hozzá a fegyvert. Ha máskor is felvennéd a baszatáskát akkor pedig kövesd Markosch úr művész oldalát.
- A srácokat jövő héten a Fishing on Orfűn 29-én, majd 1-jén a Kolorádón az erdő mélyén is elcsíphetitek, ahol biztosan vissza fogják adni ennek a videónak is a hangulatát.
- Annyi biztos, hogy kényelmesen lehet repeaten hagyni a számot, de ha mást is hallgatnál a jazzhop csapattól a korong megjelenéséig, csekkold az előző singlejüket is.
- Biztos vagyok, hogy ez a spirituális erő sokatokban fog rezonálni, úgyhogy pörgessétek bátran a The Mistery of Time-ot ha épp elakadnátok utatokon, vagy csak visszatekintenétek az eddig megtett lépésekre.
A 2021-es Kikeltetőben feltűnő Kati Wintermans mindenkit magával ragadott gyönyörű énekhangjával és őszinte előadásmódjával, többek közt az OTL alapító Slowgod is a kedvencei közé sorolta. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy az ukulelés daloknál van-e több amit mutatni tud, azonban első kislemezével – amiről ebben az összefoglalónkban írtunk – már bizonyította, hogy komplexebb környezetben még jobban tud brillírozni. Az eddigi melankólikus pophoz ezúttal egy kifejezetten upbeat zeneiséget párosít új dalában, nosztalgikus szintipoppal. Ezt a meglepően hangzó, de mégis jól működő kombinációt nálunk láthatjátok, hallhatjátok először:
Bár még karácsony előtt jelent meg, de kár lenne szó nélkül elmenni Nagy Gerda (Kytaro) parallel patterns néven kiadott legutóbbi megjelenése mellett. A melankólikus, keserédes, szinti központú álompop projekt még novemberben debütált, de a második számot hallva is érződik a nagyfokú zenei tehetség és érzelemteli kísérletezés.
Azt mondják onnan jöhetsz rá, hogy egy álomban vagy, hogy nem tudsz visszaemlékezni hol voltál korábban és kizárólag csak a jelenben létezel. Valahogy így éreztem én is, amikor elmerültem a temporary state gyönyörébe. Megszűnt a külvilág, nem maradt más a fejemben. Csak audio-vizuális mámor.
Alig bő három évvel ezelőtt rakta le a nagybetűs alapot a nemzetközi színtéren is sokakat elérő Jazzbois goes blunt-tal az egyik legforróbb jazz formációként számon tartott trió. Azóta már megérkezett a korong folytatása, mely méltó elődjéhez, és számos MC-vel is –például Beton.Hofival– együtt működtek, akikkel laza bólogatós, de közben mégis dallamosan elszállós dalokat szállítottak.
Az eddig leginkább háttérben maradó, mégis bátran kísérletező szólamokról felismerhető zenekar új anyagában Dom Beats (Kosztolánszki Dominik) szaxofon játékával kiegészülve egy szofisztikált, érett EP-vel örvendeztetett meg minket. Az új album borítóját a neves hazai képzőművész, Keresztesi Botond készítette. Az album a Blunt Shelter gondozásában jelent meg.
A Danubian Phases mögötti érzésekről Sági Viktor basszusgitáros mesélt:
“Ez most kicsit valami más, főleg így, hogy kiegészülünk Dominikkal. Egészen biztos, hogy az idei év, a nyár lenyomatának tekinthető, és abszolút négyünkről szól, négyünk fázisáról. Idén rengeteget jöttünk-mentünk a zenekarral Európán belül.
Rögzítettünk felvételeket a szentendrei Pismányban, a Dunakanyarban. Valahogy a Duna nekünk egy lokális dolog, pedig több országot is átszel, annyi féle embert és kultúrát értint, és valami nagyobb egység része. Talán így tudnék a párhuzamot húzni köztünk és a cím között.
Azt hiszem a legtöbb inspirációt az albumhoz a nyáron együtt töltött idő adta, a sok közös koncertezés, az élmények, az emberi oldala mindennek.”
A lemez íve végigkísér minket napszakokon, duna-parti tájakon és a stílus sokszínűségén is. Az albumnyító Danubian Sunrise szépen lassan vezet be minket a zenei örömökbe, ahogy a napfelkeltében is úgy illik gyönyörködni, hogy az ember elég időt szán rá. A billentyűzetet bőven kihasználó szintetizátor intróra lágyan fekszik rá a szaxofon hogy egy érzéki duettel indítsanak. Ezt követően a ritmus szekció hömpölygő áramlatként lép be, elsőként főleg cintányér központúan majd egyre inkább a fő vázat adó basszus és dob kombinációra fókuszálva. A szám 8 perces hosszát a továbbiakban vibráló zongora játék és azt ékesen díszítő szaxofon tölti ki.
A Capricorn egy gyengédebb játékosabb szaxofon témával indít, amely úgy simogat, mint a frissen főzött kávé íze vízparti panormámával párosítva egy könnyed vasárnap délelőtt. Ahogy a koffein mozgásba hozza a sejteket, úgy kezd egyre felszabadulni a hangzás is egyre nagyobb magasságokig érve. Majd mielőtt túlzott crescendoba csapna át – ahogy a kiürült kávéscsészét visszarakjuk az alátétre – visszatér a kezdeti nyugalomba.
Ebből a nyugalomból a Reminisce metropolita hangzása ráz fel egy kicsit, ami leginkább hasonlít a korábbi beat központú Jazzbois számokra. A liquid jazzes fő témából kilépve a basszus szinti, és billentyűk adják át egymásnak a főszerepet, egy rövidke szólóban – ami a városi közlekedés zajába pont belefér – a szaxofon épp csak a háttérben szólal meg néhányszor.
A Lush roads visszatér a nyugalomhoz, mintha csak addig kellett volna utaznunk, amíg egy kedves kis folyómenti ligethez érünk. A délutánok nyúlós szabadságát és egy piknikezés békéjét árasztó számban egy örökké kimerevített pillanat jelenik meg amit főképp a fúvos szólam mézédes hangzása tölt meg.
Végül pedig a Danubian Sunset teszi keretbe az EP-t, melyben a lenyugvás mellett megjelenik egy éjszakába hívogató lüktetés is. A hosszúra hagyott elhalkuló outro azonban inkább hat végül lezárásként ahogy a nap utolsó sugaraitól elköszönünk a Duna vizén.
A zenekar idén már megjárta a romániai Jazz in the Park-ot, Amszterdamot és Groeningent, Ljubljanát, Berlint és Hamburgot is. Az év végén sem lassítanak és már 2023-ra is tele van tervekkel. December 8-án egy önálló esttel térnek vissza Berlinbe itthon pedig a magyar zene házában hallhatjuk Molnár Benczét Antal Leventével (Blunt One) a Blunt Shelter label nightján. Januárban a Kalákával együtt lépnek színpadra a MÜPA-ban, az év első felében egy újabb kollaborációra készülnek a kaliforniai MC-vel, Kid Abstrakttal, valamint kilátásban van egy holland és egy francia turné is.
A Mordái komorságát és a Szabó-Gyányi Quintet összetett jazzét levetkőzve saját belső hangján készítette el első szoló EP-jét Varga Dániel, aki ezúttal szaxofontudása mellet produceri énjét is megmutatja nekünk. Premier!
A Hues of Affection egy szeretetteli lemez, ami túlzott érzelgősség helyett az érzelem puszta örömét adja át. Mindezt olyan magától értetődően teszi, hogy hallgatás közben észrevétlen csal mosolyt az arcodra és emeli fel a lelked pár méterre a föld fölé. Kiváló hangulatteremtő anyag ami pár perc alatt elfeledteti azt, hogy létezik bármilyen problémád is és napsütéssel tölti meg a gondolataid.
A felvezető Spending Time With You már korábban bemutatásra került és nagyszerűen alapozza meg a lemez hangulatát. A hangzásában jazzt és indietronikát vegyítő, fuvolával is díszített instrumentális szám olyan, mintha egy képzeletbeli liftbe szállnál be, amivel csak felfelé lehet menni és az emeletek helyén színesen vibráló fények várnak mindenhol.
A Pink And Yellow egy első látásra születő szerelmet mutat be szívdobogás szerű lüktetéssel és virágzóan gazdag, játékos háttérsávokkal. A Mindig Ott Vagy pedig ennek a folytatását és mélységét fejti ki egy könnyed dreampop számban. Ez a dal megmutatja, hogyan lehet valami egyszerre szép és érzelmes anélkül, hogy ettől nyálas vagy rágógumi jellegű lenne.
Végül pedig az albumzáró Communion: a közel tízperces, lassan kibontakozó szám csak ambiens hangokból , vokálokból és szaxofonból áll amikkel sikerült dobhártyán keresztül terjedő békét és megnyugvást szintetizálni. Azt gondolom ezt terápiás céllal is lehetne használni bárkinél.
Az EP körüli gondolatokba Dani mélyebben beavatott minket:
„Már régóta a fejemben volt egy olyan egyedi hangzásvilág, amit zenekaros felállásban valahogy nem sikerült elérnem. A Covid alatt pedig egyértelművé vált, hogy nem lehet mindig másokra támaszkodnom abban, hogy én csak elhozok egy szöveget és egy dalszerkezetet, amit majd a próbákon kidolgozunk közösen. Ezzel együtt pedig a karantén bezártsága alatt próbáltam magam fejleszteni producerként is, igazából ennek az első ilyen végterméke ez a kis 4 számos EP.
Ezek a dalok inkább kisebb apró, de nagyon mély érzéseken alapulnak, nincsen mögöttük hatalmas, nagy megfejtenivaló. Ez az első olyan EP, amit igyekeztem nem túlfejteni és csak úgy, ahogy van kiengedni magamból, ami bennem rejtőzött.
De, ha szigorúan átgondolom, akkor az egész EP a karantén bezártsága közben született, egy kis “tábortűz” körüli esti dudolgatásnak indult az otthonunkban.”
A Hues of Affection-t Dani teljes egészében otthon, a nappalijában rögzítette, ráadásul a legtöbb hangszeren is ő maga játszik. A keverést Kovács Mikinek mastert Fenyvesi Marcinak köszönhetjük, a lemez a A Théque Records gondozásában jelenik meg.
Kiemelt kép: Gaál Dani
Általában a budapesti underground színtérrel szoktunk foglalkozni a blogon, azonban most kivételt teszünk és Szíriuszról mutatunk nektek egy friss albumot. Viccet félre téve a Berlin – Párizs tengelyen alkotó Thea Soti júliusban adta ki legújabb lemezét ØVER+ címmel a Planisphère gondozásában, melyet holnap este a magyar közönségnek is bemutat a Magyar Zene Házában.
Az emberi hang torzításával, földönkívülivé tételével kísérletező elektronikus anyag szakít a hagyományos zeneiséggel és inkább a létezés más formái felé tereli a gondolatokat.
Olyan mintha, bábel hal nélkül stoppolnál a végtelenben és csak hallgatnád űrlakó útitársaid éneklő beszélgetését. Az elsőre érthetetlen hangokból azonban szép lassan kinyílik a misztikus szépség, hiszen az érzelmek szavak nélkül is átszivárognak, a megértés elkezd csírázni és szép lassan közelebb hoz az idegen léthez.
Az ØVER+ tolmácsolásában segítségül hívtuk az alkotót, aki egy gondolatébresztő beszélgetésben mutatta be az univerzumokat keresztülszövő világát. A könnyebb olvashatóság érdekében az interjút emberi nyelven közöljük:
Az idei nyár száraz forrósága a budapesti betonkockák között idén teljesen elfeledtette velem, hogy ezt az évszakot élvezni is lehet és nem csak túlélni. Erre – kicsit késve ugyan – rátaláltam István Gergely és Hegyi Olivér (HOLI) punk duójának frissítő számára az ‘Érzés’-re, ami olyan nosztalgikus emlékeket ébresztett fel bennem, amiket talán sosem éltem át, de mindig is éreztem valahol a szívem mélyén. Azt a nyugalmat adta, ahol a csend félig kiforrt gondolatokon keresztül önismeretté, a természetközeliségnek köszönhetően szabadságérzéssé alakul át. Mindez pedig hosszabban is kifejtésre kerül a nálunk premierező Félig szabad albumon.
Gondolom többeknek felmerült, hogy egy punk formáció zenéjéhez alapvetően nem a fenti érzések kapcsolódnak. Szerencsére azonban ma már nem élünk diktatórikus kizsákmányoló rendszerekben (lol), amik ellen feszes kettő-négyekre írt forradalmat szító sorokkal kell tiltakozni. A Félig szabad lázadása éppen abban rejlik, hogy csak simán szarik arra a világra, ami ellen mások leginkább magukat megkeserítve tiltakoznak. Az album inkább lelkületében punk, semmint klasszikus stilisztikai értelemben. Bár ugye tudjuk, hogy a legkevésbé az punk, ha valaki meg akarja mondani, hogy mi a punk, úgyhogy ebbe talán nem is folynék bele.
Ami viszont egyértelmű, az a természetesség, ami a zenéből árad, ahogy nihilisztikusan lebeg a cselekvés és a mozdulatlanság határán. Az alapvetően lassabb ritmus – melyből azért időnként kitör egy-egy tombolós rész – és a szabados flow kicsit hajaz a trap hangzásra. Azonban a szövegvilág és a direkt nyers vokál – ami akár a koncertközönség hangja is lehetne – teljesen más érzést ad. A számok bár hangulatban egy hullámhosszon vannak, kellőképp eklektikusak, hol indietronikába, hol bluesos gitárzenébe hajlanak, de már az első számban is hallhatunk koncerthangulatú pattogást is. A lemez készületeiről és a mögötte álló világról István Gerit kérdeztük:
Hogy jutottatok el 7 év után az újra összeálláshoz?
Igazából fel sem oszlottunk, csak más dolgokkal voltunk elfoglalva. Én főleg képzőművészeti ügyekkel. Aztán egyszer csak megszületett az igény, hogy megint nyomjuk a Hiúzt, szerencsére mindkettőnkben egyszerre.
Mostanában a trap szcénában egyre többen kezdenek a 2000-es évek punk rockjából ihletődni, szerinted mi lehet ennek az oka?
Azt nem tudom, de egész organikusnak hat ez az egymásra találás. Ami tuti, hogy a mostani trap, meg a 2000’s pop punk is egy viszonylag jól behatárolható csomag, amiben elég nagy szerep jut a ‘catchységnek’.
Neked mi az a hely, ami megjelenik az ‘Érzés’ című dalban?
Ha a klipben megjelenő fehér házra és a környékére gondolsz, akkor nagyon sok minden. Ezt a tanyát a Pálinkás Papámék építették, jóval a születésem előtt. Voltak itt nagy családi szüretek, régen itt tartottuk a szülinapjaimat, 2016-ban visszaköltöztem ide egy évre festeni meg gondolkodni, és az elmúlt 11 évben mindig itt volt a tágabb baráti társaságunk éves nagy bulija, hogy párat mondjak a sokból. De talán a legfontosabb dolog, amit ettől a helytől kaptam, az az, hogy itt kezdtem el megtanulni, hogyan ne unjam meg a saját társaságomat. Fel kellett találnom magam egész napokra, amíg a nagyszülők a szőlőben melóztak.
Mi volt ott idén nyáron a legszebb élményed?
Idén nyáron nem sokat tudtam ott lenni, szóval egyértelműen a klipforgatás. Négyen voltunk lenn spanok, három napig. Gerencsér Marci és Nunkovics Robi kezelte a kamerát, mi Olival meg bicóztunk egy durvát. De ha ezt még ide lehet venni, tavasszal itt énekeltük fel a lemezt, aztán a gitárokat is itt játszottam fel. Sütött a nap, de a kályhát még pakolgatni kellett azért, és ez valahogy jó irányba vitte az egész bulit. Rögtön megjött a gyerekszobai-játék flow.
A Zanox – kockázatok és mellékhatások film azon felül, hogy egy nagyon szerethető alkotás, zeneileg is megörvendeztetett minket néhány alkalommal. Egyrészt egy Ricsárdgír szám a főcíme, ezen felül OHNODY hangja is felcsendül az egyik dalban. A soundtracken szerepel még egy régi-új ismerős, Markos Levente is, aki legutóbb a Substancë tagjaként rakott ki egy laza downtempo anyagot szürreális klippel.
Ezúttal szólóban maxolta ki az industrial thrash technot, amit egy a Zanox elvetemültségéhez illő werk videó kísér. Ugorj gyorsan a három csíkos susogós naciba, tolj be két feles tajga vodkát – vagy ugye házipálinkát – és kezdődhet a tánc.
Sokat látott cikkíróként is nehezen jutok szóhoz a ‘Grinder Techno‘-val kapcsolatban. Az biztos, hogy ennyire kevesen vették még szó szerint az ipari hangzást, ami meglepően jól illeszkedik az alpári veretéshez. Migrénre hajlamos emberek lehetőleg kerüljék, ha viszont igazi szláv vagy lélekben, akkor megvan az új csengőhangod. Levente beavatott minket honnan jött az inspiráció ehhez az őrülethez:
„Tavaly forgattuk Baranyi Gábor Benővel a Zanox című nagyjátékfilmet, amelyben helyszíni hangmester voltam, de a forgatás annyira családias lett, hogy a legtöbb stábtag több titulust is kapott a filmben. Én például szerepeltem is benne, mint pszichés beteg.
A film forgatása előtt megbeszéltük Benővel, hogy írok egy 80-as évekre emlékeztető rave zenét a filmhez, annyi extrával, hogy a zene építkezés hangokból fog állni.
Mivel életemben nem írtam techno-t, főleg tört ütemekben mozogtam, nem is nagyon állt hozzám közel. Márkkal (a klip rendezőjével) elkezdtük bejárni Budapest legmasszívabb techno bulijait, tanulmányi kirándulás gyanánt. A zene elkészítéséhez az is hozzájárult, hogy a lakásunkban épp felújítás folyt, ami erős építkezési zaj ártalmakkal járt. A kellő behatások megléte után, nagyon hamar elkészült a ‘Grinder Techno’.
Baranyi Benő elsőre megszerette a track-et és javasolta, hogy gyorsan készítsünk hozzá egy videoklipet. Gyula Márk (rendező-operatőr) statisztaként szerepelt Zanoxban, kezében pedig egy működő VHS kamera volt, amelyre kb 1 órányi anyagot rögzített a film hivatalos forgatása alatt. Nem volt más dolgunk, mint hozzá forgatni egy keveset, kitalálni pár abszurd rejtett sztorit, maxra vinni a trash-hőmérőt és összevágni a meglévő anyagokból a filmet.”
A budapesti post-rock trió neve ma már egyre többeknek cseng ismerősen, itthon biztosan, de akár nemzetközi szinten is. Ebben elég nagy szerepe volt korábbi lemezük bravúros koncertfilmjének is, melyben a zenei mélységükhöz a természet mélységét párosították a Baradla barlangban. Most egy hasonlóan izgalmas felvétellel örvendeztettek meg minket, ugyanis a Bükk mélyén szólaltatták meg az ‘Átfordul’ masszív, organikusan építkező szólamait.
A koncerteken sok rajongót magával ragadó ‘Átfordul’ már az első hangokkal kiránt a világ a rohanásából és meditatív merengésre invitál. A 7 és fél perces szám kezdő ütemei elnyúltan mutatják be a központi zenei témát, melyet utána újabb és újabb motívumokkal színez ki a gitár, néhol zúzósabban, néhol dallamosabban, a stílusnak megfelelő ritmikai váltásokkal párhuzamosan. A fuzzos pengetésből érzelmes szólok kerekednek, amik néha visszatérnek a szám korábbi medrébe, hogy aztán újra kitörhessenek onnan.
A természet lágy ölén készült fekete-fehér videó pedig tökéletesen párosul a zene komoly szépségéhez.
A munkában ezúttal is a Cineast volt segítségükre Szombath Máté rendezésével. A hangrögzítés és produceri munka pedig Ligeti Gyuri érdeme.
Füstös beatek, kortárs jazz harmóniák, iszonyat laza, de mondanivalóval bőven megpakolt flow-k. Ezt a három összetevőt keverik kiváló érzékkel, lassú tűzön rotyotatva a zïpes srácok. A negyedik Kikeltetőben debütált, majd egy pár éves szünet után újra aktív csapat legutóbbi anyagával is megmutatta, hogyan tudják csűrni-csavarni a szavakat és a dallamokat. Még a nyárra új lemezt ígértek, legfrissebb daluk, a HRK-val közösen készült ‘Ha azon gondolkoznál’ klipje pedig most nálunk debütál.
A trekk végig egy loopra épül, nem bonyolÍt túl semmit, nem is üt nagyot, de pont ezért kap el és ragad magával nagyon könnyedén, hogy aztán hagyjon kapucnis pulcsiban bólogatva barangolni szabadon a gondolataid mezején. Egyszerre nosztalgikus és tekint nyugalommal a jövőbe, a kor aktuális gondolatait hozza, mégis klasszikus a hangzása. Kellőképp keveredik benne komolyság és nyelvi játék, ami már a felütés első két soránál is megmutatkozik. Kicsit mindenbe belekap, de nem boncolgat semmit, majd a hétköznapokhoz kellő leszaromsággal zár.
Mindehhez kaptunk egy vonalrajzos animációt Bognár Bandinak köszönhetően, ami még jobban behúz minket a szabad asszociációs merengésbe. A zenekar a következőket osztotta meg velünk a dallal kapcsolatban:
Az új lemez hangulatát talán legjobban összefoglaló trekk, komoly témákat boncolgat, de közben játékos és rendkívül nyugtató hatása van a fülnek. Ez az első és eddig egyetlen olyan zenei alap ami Dávid mintázott beat demójából született, ezt ültette át a zenekar élő hangszerekre. A szöveget először Miki dobta be nekünk a zenére, Dávid ehhez írta a saját verzéjét. A téma a nosztalgia és az elengedés kettőssége.
A számban otthonosan vendégeskedő HRK pedig az alapot dicsérve nyilatkozott:
Ezt a szöveget egy másik, elég hasonló beat-re írtam, és amikor meghallottam a zïp által kreált alapot, egyből ez a duma ugrott be rá, tudtam, hogy itt a helye. Nyugalom és egyszerűség, ezt a két nagyon alapvető tényezőt boncolgatom a szövegben, amit egy cseppet sem akartam túlbonyolítani, ahogy a zene sincsen. Az instru loopot akármeddig el lehetne hallgatni a néha beköszönő trombitával. Nem is akartam megtörni ezt az érzést, az volt a cél, hogy a szöveggel együtt is kellemes legyen a hallgatónak, ne kelljen sokat agyalni, visszatekergetni, csak hagyni, hogy lemenjen az elejétől a végéig.
Lacziko Succhiatti Dominik szólóprojektjét már jó ideje érdeklődve követjük, hiszen az egyik legígéretesebb feltörekvő magyar producer. Indietronikus lüktetésű singlejeivel a chilles beat art-ba foglalt irodalmi gondolatoktól a sötétebb orientális témákon át a világűr kozmikus hangjaiig sok mindent mutatott már a hallgatóknak.
Most egy kevésbé kalandozó, azonban sokkal komplexebb és érettebb kislemezt mutathatunk be tőle, The Mystery of Time címmel, ami egy igazi coming of age anyag, mind témájában, mind alkotóilag. Az önreflexív, felfedező alkotásban Dodo-t négy énekes kísérte végig, akik között több kedvencünket is meghallhatjátok, a számok értelmezéséhez pedig Manly P. Hall idézetek narrációja ad egy újabb réteget.
Az ötszámos EP a címadó dallal kezd, ami voltaképp egy tovább húzott introként segít magasztosabb hangulatba kerülni, mielőtt elindulunk utazásunkra, melynek célja az idő megfejtése, de legalábbis elfogadása. Az egyszerre könnyed hangzású mégis komoly gondolatokat serkentő számok vizuális kiegészítést is kaptak a BrainChild-Studio jóvoltából, amik meditatív fényekkel ábrázolják a fiatal személyiség érésének különböző fázisait.
Az első „teljes” számot a ‘Last Dance’-t egy világfából kitörni készülő emberalak mozgása kíséri, ami Indigo énekbeszédes, önkereső szövegével érzékelteti a tinédzser korral járó felnövés kihívását. Az alapvetően háttérbe húzódó, elsősorban búgó basszusból és könnyed kísérő dallamokból álló zenei aláfestés pedig segít mélyebben belemerülnünk ebbe a témakörbe.
A ‘Move On’ egy megkönnyebbülést keltő, felemelő beattel kalauzol minket tovább, ahogy a tinikor gyermekiességét elhagyja egy felnőtté való, magára találni kezdő ember. Varga Zsuzsa erőteljes, mégis kedvesen csábító énekhangja – ami bizonyítottan elbűvölően egészíti ki Dodo világát – pedig igazán simogatóan kísér ezen az úton.
Az album ívének csúcspontja egyértelműen a Puzzls-szel kiegészült ‘Find My Way’ ami az önfelfedezés- és megvalósítás dala. Azt a pillanatot ragadja meg, amikor felkészülten állunk az előttünk álló változáshoz és fejlődéshez vezető útra. A különleges rondó jellegű dalszerkezettel, afféle mantraként van folyamatosan jelen az elindulásra biztató refrén, dallamos vokáljával. Az ebből való érzelmes kitöréseket pedig ügyes átvezetések, magával ragadó basszus és éteri szintik fűzik fülbemászó dallá. A szám egy sejtelmes hangulatú videót is kapott, ami érzéki képekben, erősen szuggesztíven vezet rá utunkra.
Már a tracklist átfutásakor izgatottan vártam az idei Kikeltetőben feltűnő towpe-val közös album végi számot a ‘Metanoia’-t, hiszen más megközelítésben ugyan, de ő is hasonló korszakot boncolgatott első korongján. Nem volt hiábavaló a várakozásom, hiszen egy nagyon erős antiklimatikus záróakkordot raktak össze, ami a kiábrándítóan pontos szinonimája a felnőtté válásnak, ahol az utazás maga sokkal izgalmasabb a célnál.
Ezt Dóczi Peti különleges énekstílusa és szétcsúszott szintetizátor soundja támasztja alá, egy erősen domináló basszussal. A kiábrándulást egy ideig csak tetézi a narráció, mely az outroban kap nagyobb hangsúlyt, ami a nehezedő kihívásokra reagáló eszképizmust mutatja be. A végén azért szerencsére némi útmutatást is hagyva.
A korong munkálataiba és a mögötte álló gondolatokba bővebben is beavatott minket Dominik:
Az EP elkészítése nagyon fárasztó folyamat volt, de végül megérte. Sikerült egy olyan hangzásvilágot teremteni, amiről mindig is álmodoztam, büszkén mondhatom, hogy ez eddig a legjobb dolog, amit zeneileg elértem. Az EP az én történetemet meséli el közvetlenül. Az elmúlt pár hónapban kihívásokkal teli időket éltem át, ami nagyban inspirálta ezt a projektet. Úgy érzem, minden egyes zenémen keresztül, amin dolgozom, fejlődök, mint ember. A legfőbb célom az az , hogy olyat alkossak, ami elgondoltatja a hallgatót. Ennek az EP-nek például igazi spirituális ereje van.
