Eszképista klippel zárja második kislemezét a Quiet Kid & The Speakers
december 3, 2021

Június óta nagyjából havonta hallhattunk új dalt az egyre inkább indie-sedő, de zajos hangzását és pörgős ritmikáját megtartó post-punk banda új lemezéről, melynek most értünk el utolsó felvonásához. A hangzásában korábbiaknál könnyedebb, témáiban a magából kifordult élet személyes szorongásaival szembesülő anyag első száma is nálunk debütált, így az albumzáró ‘Unusual Joy‘ bemutatásával adunk keretet (pun intended) a megjelenéseknek. A premier felvezetéséhez a srácok összefoglalták nekünk az Escapism fő gondolatait:

Ez a kislemez egyfajta választ kínál az előző lemezen (Last Decade) megjelenő vészjósló egyéni és társadalmi válságok örvényére. Azt üzeni, hogy a szorongások elől, ha ideiglenesen is, de el lehet menekülni, és bizonyos esetekben a menekülés is segítheti az egyén túlélését a nehéz időkben. Azt üzeni, hogy régi emlékek is adhatnak erőt, és hogy jönnek még felszabadult idők az életben. Ilyen kapaszkodókat kívánnak nyújtani ezek a dalok és a lemez hangulatvilága, mely ugyan keserédes de próbál tenni az elidegenedés érzése ellen, és életigenlőbb, mint az előző lemez lemondásokkal teli dühös ereje. Ez a lemez lenne a QKTS zenekar 2021-es év elleni kiáltványa.

A nyitóhangok egy könnyed gitártémából és kísérteties billentyű szólamból állva vezetik fel a erősen ambivalens érzelmekkel teli dalt, ami egyszerre hat anyagtalanul könnyűnek, és mégis határozottan energikusnak. Utóbbit főleg a korábbiakban már megszokottá vált hangsúlyos basszusnak és lüktető dobnak köszönhetjük, melyre nyugodtan lehet építeni az elszállós leadeket. Ezekből pedig nincs hiány, hiszen a szintetizátor végig erősen viszi a dallamot, kellőképp effektezett gitárakkordokkal kísérve. Ha mindez nem lenne elég a világból való kiszakadásra – melyre valljuk be mindannyian vágunk – az ‘Unusual Joy‘ egy igazán szürreális videót is kapott, ami segít elfelejteni a valóságot. A dal születésébe és lényegébe mélyebb betekintést is kaptunk:

Az Unusual Joy fogantatása egy egészen konkrét emlék: 2019 nyarán a régi Gólyában lépett fel a QKTS, a soundcheck pedig már órákkal a koncert kezdete előtt lement. Nyár volt, vártuk a koncertet, boldogok és lelkesek voltunk, ezért megragadtuk az alkalmat, hogy a nekünk amúgy elég kedves helyszínen még otthonosabb légkört teremtsünk, és örömzenéltünk magunknak, illetve a délután már jelen lévő embereknek. Egyébként is jellemző ránk, hogy egy próba során 3-4 lehetséges dal alakja és hangulata körvonalazódik (majd aztán néha felejtődik el), de ezúttal senki nem felejtette el amit éppen kihozott belőle az a hangulat. Ott a koncertteremben gyakorlatilag kész is lett a dal zenei része, később a szerkezetben vagy a gitár és basszustémákban csak minimális változások történtek.

A dal azt a szorongató de mégis felszabadító pillanatot próbálja megragadni amikor a hétköznapok szomorú filmjét megszakítja a felismerés, hogy az élet tud egészen oké is lenni és az ember tulajdonképpen boldog is lehet. Ezzel a váratlan és szokatlan boldogsággal persze sokszor nehéz mit kezdeni. A kor embere ilyenkor képes bűntudatot érezni amiatt, hogy jól érzi magát, de a dal szeretné rá felhívni a figyelmet, hogy igazából ártatlanok vagyunk és nem bűnösök, ne okoljuk mindig csak magunkat. A dal kijelenti, hogy szabad átélni a felszabadultságot és a boldogságot. 

A képi világ megalkotásáról pedig a klipp rendezője Máriás Attila beszélt, aki korábban már a Flexible Juice-szal és a Phantasy Bureau-val is alkotott közösen: „A dal nekem elsősorban a felszabadulásról szól, ezért a videó koncepcióját is erre alapoztam. Gergő különböző frusztráló helyzetekbe került a forgatás során, amelyekből aztán jobbára kiverekedte magát. Nagyon fontos volt, hogy nyugodt körülmények között dolgozzunk, mert nem szerettem volna, hogy az egyébként is megerőltető forgatási helyzet negatívan nyomja rá a bélyegét a klipre és nyomasztóvá tegye azt. Remélem sikerült egy szép egyensúlyt megtalálnunk itt. Egy kunsági kis tanyán rögzítettük a jeleneteket, ahol kényelmesen és inspiráló atmoszférában dolgozhattunk. Egy estét ott is töltöttünk, belaktuk, megszerettük a helyet. Ez szerintem sokat jelentett. Elévülhetetlen érdemei vannak továbbá a zenekartagoknak, akik szereplőként is de bizonyos értelemben kellékesként/operátorként is részei voltak az alkotásnak. A ihleteim fő forrása pedig a performansz művészet volt, ebből bontottam ki a művészi koncepciót, ami a klipet jellemezni kívánta.”

Az ‘Unusual Joy‘ megjelenésével teljes lett a QKTS második anyaga az Escapism, mely december 17-én egyben is, elérhető lesz, mint kislemez. A dalok felvétele 2020 végén történt, a keverés/mastering pedig idén tavasszal távmunkában a Altasch Balázs vezényletével egy londoni stúdióból. Most hétfőn pedig élőben is elcsípheted a srácokat egy spontán bulin a Központban.