A Mordái komorságát és a Szabó-Gyányi Quintet összetett jazzét levetkőzve saját belső hangján készítette el első szoló EP-jét Varga Dániel, aki ezúttal szaxofontudása mellet produceri énjét is megmutatja nekünk. Premier!
A Hues of Affection egy szeretetteli lemez, ami túlzott érzelgősség helyett az érzelem puszta örömét adja át. Mindezt olyan magától értetődően teszi, hogy hallgatás közben észrevétlen csal mosolyt az arcodra és emeli fel a lelked pár méterre a föld fölé. Kiváló hangulatteremtő anyag ami pár perc alatt elfeledteti azt, hogy létezik bármilyen problémád is és napsütéssel tölti meg a gondolataid.
A felvezető Spending Time With You már korábban bemutatásra került és nagyszerűen alapozza meg a lemez hangulatát. A hangzásában jazzt és indietronikát vegyítő, fuvolával is díszített instrumentális szám olyan, mintha egy képzeletbeli liftbe szállnál be, amivel csak felfelé lehet menni és az emeletek helyén színesen vibráló fények várnak mindenhol.
A Pink And Yellow egy első látásra születő szerelmet mutat be szívdobogás szerű lüktetéssel és virágzóan gazdag, játékos háttérsávokkal. A Mindig Ott Vagy pedig ennek a folytatását és mélységét fejti ki egy könnyed dreampop számban. Ez a dal megmutatja, hogyan lehet valami egyszerre szép és érzelmes anélkül, hogy ettől nyálas vagy rágógumi jellegű lenne.
Végül pedig az albumzáró Communion: a közel tízperces, lassan kibontakozó szám csak ambiens hangokból , vokálokból és szaxofonból áll amikkel sikerült dobhártyán keresztül terjedő békét és megnyugvást szintetizálni. Azt gondolom ezt terápiás céllal is lehetne használni bárkinél.
Az EP körüli gondolatokba Dani mélyebben beavatott minket:
„Már régóta a fejemben volt egy olyan egyedi hangzásvilág, amit zenekaros felállásban valahogy nem sikerült elérnem. A Covid alatt pedig egyértelművé vált, hogy nem lehet mindig másokra támaszkodnom abban, hogy én csak elhozok egy szöveget és egy dalszerkezetet, amit majd a próbákon kidolgozunk közösen. Ezzel együtt pedig a karantén bezártsága alatt próbáltam magam fejleszteni producerként is, igazából ennek az első ilyen végterméke ez a kis 4 számos EP.
Ezek a dalok inkább kisebb apró, de nagyon mély érzéseken alapulnak, nincsen mögöttük hatalmas, nagy megfejtenivaló. Ez az első olyan EP, amit igyekeztem nem túlfejteni és csak úgy, ahogy van kiengedni magamból, ami bennem rejtőzött.
De, ha szigorúan átgondolom, akkor az egész EP a karantén bezártsága közben született, egy kis “tábortűz” körüli esti dudolgatásnak indult az otthonunkban.”
A Hues of Affection-t Dani teljes egészében otthon, a nappalijában rögzítette, ráadásul a legtöbb hangszeren is ő maga játszik. A keverést Kovács Mikinek mastert Fenyvesi Marcinak köszönhetjük, a lemez a A Théque Records gondozásában jelenik meg.
- Ha tetszett, amit hallottál van egy jó hírünk, ugyanis jövő év elején érkezik a folytatás EP ami egy nagylemezzé bővíti ezt a lemezt egy-két vendég előadóval kiegészülve.
Kiemelt kép: Gaál Dani