Izgalmas szociális kísérletnek beillő évzárással készül idén a Telekom Electronic Beats. Terveik szerint jelentőset csavarnak a megszokott szilveszteri összejövetelek elképzelésén, így dacára a rendhagyó helyzetnek lehet, hogy nem is fogjuk bánni, ha ismerős négy fal között töltjük az év utolsó éjszakáját. Talán még a szilveszter tagadóknak és a streamelt esemény ellenzőknek is megjön a kedve egy kis kollektív mulatsághoz: ez a Csakazértis Szilveszter 2020, amire, ha ezt olvasod, máris meg vagy hívva.
„Idén utcára lépéstől és egymásra izzadós buliktól mentesen kell szevaszt intenünk ennek a hihetetlen évnek, ezt már tudjuk. De jó tudni azt is (wink-wink), hogy ez mégsincs teljesen így: csinálunk ugyanis valamit. Valamit, amibe mindenki beszállhat otthonról is, a kanapé koronamentes biztonságából, mert egy csomó zenekarral és dj-vel partizhat együtt, miközben mégsem megy sehova, hiszen azt rendelet tiltja”
– írják a szervezők.
És hogy kik a fellépők?
Az estét és a pezsgősüvegek tartalmát Vatsanah szettje rázza fel, utána Perrin hív táncba, majd az idei fesztiválokban szerény nyár egyik oázisának számító La Boum kastélybuli keménymagja, a Fran Palermo, a Platon Karataev, a Mary Popkids, a Bohemian Betyars és a nagyon friss lemezes Middlemist Red szuperprodukcióként egyesülve tesz felkiáltójelet 2020-ra. Várhatóan a következő év első extázisát Tolo tolja a lábunk alá, utána Kornél Kovács és Axel Boman, a Studio Barnhus két alaptagja lövi fel a house-tűzijátékot, végül LAU és Mankind gondoskodik arról, hogy a kidőlni készülők is meggondolják magukat.
Viszont ez egy olyan szilveszter lesz, ahol megoszlik a reflektorfény:
Nem egy tipikus online fesztivál vagy streamelt koncert élményére kell számítanunk, hanem egy olyan 6 órán keresztül tartó bulira, amiben bármikor a virtuális táncparkettre léphetünk, és nem csak nézőként, hanem sokadszázmagunkkal messziről, de együtt lebegve/bólogatva csatlakozhatunk a történésekhez.
„A sztori úgy mozdul ki az egyirányú videóstreamek dimenziójából, hogy a Zoomon keresztül társulhatsz majd hozzánk és a többi résztvevőhöz, lehetőleg minél kreatívabb körítéssel, mert annál valószínűbb, hogy adásba kerítünk Téged is. Alakítsd a többi otthonmaradóval a közös óévbúcsút és újévhellót, miközben retinafaragó vizuállal és élő zenei produkciókkal körbeölelve pukkanhatnak a pezsgők, mindannyiunk közös szilveszteri showműsorában!”
Érdemes tehát letölteni a Zoomot, vagy ha már megvan, adni neki egy esélyt, hogy ne csak az indokolatlan munkahelyi megbeszéléseket kössük hozzá gondolatban, hanem egy negyednapos bulit, ami végre egy (online) légtérbe hozza az előadókat és közönségüket.
„Kössük össze közösen a sok kis hangulat-fénypontot, hogy azokból egy nagy fényvulkán legyen, ami az égig törve csillámló kupolaként omlik végül Budapestre, az országra, összekötve minket a távolból is, hiszen úgyis minden: egy.”
- A TEB csapata már a vírushelyzet hajnalán is aktívkodott – a legjobb hazai karaténzenékből összeállított tripla válogatásukat is érdemes lesz elővenni egy kis hangolódásra.
Előadói fotók: La Boum / Instagram