Szerző: Énekes András Előd
A budapesti fiatalokból álló Folksteps november óta rendezgeti és stúdióztatja számait, melyből Ugrós címmel középlemezt készítettek. Izgalmas dolgot hoztak össze a fiúk, első ránézésre egymástól gyökeresen eltérő zenei stílusoknak és világoknak teremtettek egy közös, komfortos környezetet.
A Bandmap egy debreceni alapítású startup, mely nagyot álmodott, s ha a világot nem is, a nemzetközi zenei hálózatot mindenképp szeretnék megváltani. Zenészek, bandák, koncerthelyszínek egymásra találásán túl a zeneipar háttéremberei is kiemelt szerepet kapnak az elképzelésben. Jelenleg béta verzióban, még csak desktopon, de már elérhető a platform, ahová már most több száz zenekar regisztrált a Kárpát-Medencéből. A Bandmap ötletgazdája és egyik alapítója, Kovács László (a borítóképen bal szélen) tartott részletes idegenvezetést a projekt háza táján. Laci rengeteg évet tolt le szervezőként Debrecenben, több ma már nagyszínpados produkcióval dolgozott együtt. Az utóbbi években zeneipari tapasztalatait és minden energiáját csapatával együtt egy olyan online rendszer fejlesztésébe fektette, mely alapjaiban változtathatja meg és teheti gördülékenyebbé nem csak az ország, hanem később akár Európa zeneipari hálózatát is.
Perrinnel a tavalyi Kikeltetőn találkozhattunk először, akkor pedig nem csak számunkra, hanem a zsűri előtt is világossá vált, hogy az egyik legérettebb, legelőremutatóbb produkciót látjuk-halljuk Palotai Soma előadásában. Azóta eltelt egy év, ő pedig tovább gyártja azokat a slágereket, melyek egy ideális világban szólnának az autórádióból. A nyolcvanas évek soul és funk zenéjéből táplálkozó popos szettjét nemrégiben a KERET Sessionsben játszotta el bandájával. Szerintünk hiánypótló felvétel.
Eleged van abból, hogy 2019 nyarán még mindig nem ismersz elég csajbandát? Mi segítünk benne. Na jó, maradjunk abban, hogy megosztjuk veletek legújabb felfedezésünket, egy bécsi triót, melynek művészneve a La Sabotage.
Alig egy hónapja adta ki legújabb, eddigi legérettebb lemezét a Kaktus, melynek egységesen sötét és elegáns hangvételétől eléggé el voltunk ragadtatva. Az első hullám és többszöri újrahallgatás után a pécsi srácok egy videót is hozzáadtak az élményhez, bemutatkozik tehát a nagyszerű címmel rendelkező ‘Basogape’ klipje.
A budapesti Folksteps szerint minden további nélkül. Sok olyan zenei projektről tudunk, melyek a mérhetetlenül gazdag magyar népzenéből inspirálódnak, de közülük csak keveseknek sikerült olyan modalitásban megszólalniuk, mely nem elcsépelt, unalmas, vagy épp giccses formában dolgozza föl a folkkincset. A Folksteps lehet a következő együttes, mely újat hoz ezen a színtéren.
Amikor 2016 őszén befutott hozzánk a Platon Karataev jelentkezése a Kikeltetőre, rögtön éreztük, hogy egy különleges produkcióval lesz dolgunk. Azóta eltelt két és fél év, jó néhány koncert, kis- és nagylemez, most pedig fel sem kapjuk a fejünket arra a hírre, hogy Fonogram-díjra jelölik őket, németországi turnén vannak, vagy épp ilyen videoklippel rukkolnak elő a hamarosan megjelenő új albumuk előtt. Most azonban a Kepler Stúdióval közösen újraélesztett session-sorozatunkban szerepelnek három gyönyörű daluk kíséretében.
Február, kopogós hideg levegő, mégis nyúlós-ragadós idő. Az elmúlt pár évben sokszor sétáltam el hazafelé menet a Nagymező utcai Bartók konzi előtt, ahonnan sötétedés táján is kiszűrödött egy rakás zabolázatlan hangsor, a patinás épület előtt pedig fiatalok nehéz hangszertokokkal a hátukon dohányoztak. Ebben a zenei kohóban tanult és tanít számos meghatározó „iparági” szereplő, a legújabb konzis gyöngyszem pedig a Nagy Emma Quartet, melynek a fű alatt jelent meg első nagylemeze.
Egy újgenerációs, de sokak számára mégis ismerősen csengő pécsi zenekart tisztelhetünk a Junkie Jack Flash-ben. Pető Szabiék saját meghatározásuk szerint mocskos, zabolázatlan rockzenét játszanak, mi pedig csak nagyban helyeslünk, amikor végigpörgetjük például a ‘Nincs Póráz’ című dalukat a legutóbbi nagylemezükről.
Az idei nyár végén jelent meg a BETWIXT második kiadványa, a Collect All And Save, duó ‘180809’ című lemeze mely három különböző, de egyformán experimentális dalt tartalmazott. Most mindhárom trekkhez készült egy-egy feldolgozás, így megszülve egy izgalmas remixlemezt.