Szombat este tartottuk az idei Kikeltető díjátadó záróbuliját a Turbinában, ahol két teremben teltház mellett mutatták meg magukat az ország legígéretesebb feltörekvő tehetségei. A 344 jelentkező közül 12 előadóval már találkozhattatok a klubesteken, akik közül a közönség és a KERET szervezőinek a kedvenceit hívtuk vissza a fináléra, valamint fellépett több shortlistes, és tavalyi Kikeltetős előadó is.
Megjelentettek a mai nappal egy ütős kislemezt amiben van pszichedelikus-fúziós-jazzes témák, aminek egy része előre megírt témákon alapul, és vannak számok amik pedig jammelésekből lettek kiragadva. Na de most mi ez a kvintett? Ez bizony a Hari Drama fősodrából kiragadott öt férfiú mellékprojektje, név szerint Papp Mukunda Mátyás, Stanfel Péter, Kalmár Boti, Sikó Alpár és Papp Mádava, akit meg is lehet tekinteni a most szombaton esedékes Kikeltető záróbulin.
Az ősszel felvett anyag a Blunt Shelter gondozásában jelenik meg, a felvételekről és a zenekar működéséről írtunk is akkor. A nagyzenekart pedig jövőhéten tudjátok elkapni, június elsején a Nagy Emma Quintettel karöltve zenélnek az a 38-on.
Sisi Kikeltetős fellépésén a Gólyában egy ismerős arc is feltűnt a nézőtéren. Vida Vera, kulturális közösségszervező, kommunikátor, a Kolorádó fesztivál egyik alapítója, újabban gasztro polihisztor és lakásétterem hoszt is ott csápolt az első sorban. A koncert után megkérdeztük Verától, lenne-e kedve készíteni egy interjút Sisivel. Teljesen szabadkezet kapott, és egy hosszú, de tartalmas beszélgetés lett belőle, a repper eddig talán ismeretlen mélységei tárulkoznak fel, ami az érzelmi skála teljes spektrumára tartogat valamit. Sokszor meglepő, helyenként szomorú, de közben elgondolkodtató és inspiráló. Ezúton is köszönjük ezt a beszélgetést, át is adjuk a szót Verának.
Számos alkalommal szerepeltek már Kikeltetősök a Partizán csatornáján, többek között fellépett a Partizán Sessions-ben az Analog Balaton és a Platon Karataev, Krúbival életútinterjú készült a PartizánPOPban, a Carson Coma tagjai pedig nemrég Tóth Jakab műsorvezetőtársai voltak a csatorna reggeli műsorában.
A Péntek Esti Partizán című late night show-ban mindig helyet kap egy zenei vendég is, a szerkesztők pedig elkötelezettek abban, hogy friss és érdekes feltörekvő tehetségeknek adjanak ezzel platformot.
Ennek keretében idén ők is felajánlanak egy különdíjat valamelyik Kikeltetős előadónak, aki szerepelhet a Partizán Sessions sorozatban, felléphet az egyik ilyen adás felvételén, belekerül a műsorba, a teljes felvételt pedig aztán külön is közzéteszik a több mint 350 ezer feliratkozóval rendelkező csatornán.
A klubesteken ugyan már túlvagyunk, de még korántsem zárult le az idei Kikeltető, ugyanis most szombaton lesz a Turbinában az egészet megkoronázó záróbuli. Itt fel fognak lépni a tavalyi szezon jól ismert arcai, illetve egy-két shortlistes produkció mellett az idei klubestek közönségkedvencei is. Közöttük lesz Szurdi Balázs, alias Lighghty is, akivel ennek apropóján most egy nagyobb interjút készítettünk.
Most szombaton lesz az idei Kikeltető díjátó záróbulija, ahol fellép Lenkke_ is, aki most egy új dallal jelentkezik. A Chill című számot már ismerhetik azok, akik végignézték a lány Gólyás koncertjét, azonban a stúdiófelvételre ezidáig várni kellett. Az alternatív popban utazó Fehér Lili szóló cuccát eddig csak a Soundcloudon lehetett halgatni, de ez a szám már a streaming oldalakon is elérhető.
A szemfülesek már kiszúrhatták, hogy se szó, se beszéd felkerült a streaming platformokra két új Panel Surfers dal. A jelenleg már nem aktív zenekar a 2016-os Redroom című lemezük óta nem adott ki hivatalosan semmit, ezért különösen nagy öröm ennek a két trekinek a megléte.
Új trekkel jelentkezik Towpe, azaz Dóczi Peti, aki a 2021-es Kikeltetőn a klubestekig jutott majd a Záróesten is fellépett. Peti 2021 elején kezdte el szólóprojektjét, és még ugyanezen év szeptemberében megjelent első, három és fél számból álló Bad influence-re keresztelt debüt EP-je, amivel részletesebben is foglalkoztunk itt a blogon. Nekem őszintén szólva akkor nem jött át annyira ez a szétcsúszós, lo-fi pop téma, ellenben a most megjelent, friss és ropogós Bloomer annál inkább betalált nálam is.
Itt van a hazai és külföldi kis kiadók, print- és zinekészítők egyik legfontosabb eseménye az Ukmukfukk Zinefeszt. Május 20-21-én a Gólyában több mint 60 magyar és 14 külföldi alkotó és stúdió kiadványait lehet megvenni.
2016-ban indult útjára az Ukmukfukk Zinefeszt azzal a céllal, hogy bemutassa a külföldi és hazai független kiadók legjavát. Több mint harminc külföldi alkotó, és legalább háromszor ennyi magyar fordult meg a fesztiválon az évek során – írják a szervezők a közleményükben. Az esemény szervezése továbbra is önkéntes alapon, illetve a helyi zines közösség adományaival és segítségével működik.

A tavalyi Iceberg megjelenése után újabb slágerrel jelentkezik Beatrick és Co Lee, kiegészülve a mostanában egyre többet featelő Miller Daviddal. A dalt a srácok hónapok óta promózzák a közösségi médiában, a hozzá társuló nagyszabású videóklipet nálunk láthatjátok először.
Lenkke_ még a Kikeltető első klubestjén lépett fel, ahol sokaknál magasra tette lécet. Koncertje tele volt elektronikával, tiszta energiákkal és nagy örömünkre magyar szövegekkel is. Új videónkban legutóbbi koncertjére kísértük el a Központba, közben beszélgettünk a projekt kezdeteiről, a meghatározó élményeiről, szövegírásról és a jövőbeli terveiről is.
A videót már meg is nézhetitek, Lenkkét pedig Május 27-én a Turbinában, a Kikeltető záróbuliján kaphatjátok el legközelebb. Jegyeket itt tudtok venni, az eseményt pedig itt találjátok.
Nem mutatja a megállás jelét a Carson Coma mókagyára, itt az első szám klippel kiegészülve a júniusban megjelenő negyedik lemezükről.
Nem áll messze a zenekartól, hogy az országot meghatározó problémákat tematizálják, a legegyértelműbb példa erre a Pók, ami az LMBTQ+ kisebbséggel szembeni előítélet ellen szólalt fel. A Feldobom a követ szövege az ország elhagyásával foglalkozik, és úgy tűnik, hogy a klip és a szöveg is az énekes, Fekete Giorgió személyét és tapasztalatait helyezi a középpontba, számos aktuálpolitikai áthallással gazdagítva.