Az idei Kikeltető egyik legnagyobb meglepetése a camille corot screamo zenekar, akiknél úgy gondoltuk, a legjobb lenne, ha egy olyan ember kérdezi őket, aki minden szegletét ismeri az underground metal műfajának, ezért megkértük a külföldi metal zenekarokat hazánkba szervező KESERV-et megalapító Juhász Marcit, hogy beszélgessen egyet a srácokkal.
KESERV: Kis történeti gyorstalpalóval kisegítenétek azokat, akik nem annyira követik a hazai underground metal színtéren történtekkel kapcsolatban naprakészen magukat? Tudtommal zenéltetek már együtt korábban és a megboldogult buffout sírhantján virágzott ki ez az új projekt.
Levi: Beni egyszer egy beszélgetésben a dUNA-s srácokkal alaposan végigvezette a zenekar kronológiáját, ezt szívesen hallanám még egyszer!
Beni: Ha úgy tetszik akkor igen. Levi és én is korábban együtt nyomtuk a buffoutban. Miután megszűnt létezni a buffout új számokat kezdtünk írni. Mivel Dávid csatlakozott hozzánk egy basszusgitárral is kibővült a hangszerelés, ami új dimenziókat nyitott meg számírások terén. Ez sokat hozzátesz a produkcióhoz a néhai buffout egyszerű egy gitár, dob + ének berendezkedéséhez képest.
Dávid: Mi Leventével kerülgettük egymást már jó ideje, rám sózott használt bicós cuccokat, meg eljött, hogy megvegye az egyik kombómat, amit aztán mégsem vett meg. Aztán amikor többször összefutottunk Berriloom koncerten, meg egy buffout interjúban olvastam, hogy ők is bírják a Gillian Cartert, akkor már szerettem volna igazán megismerkedni velük. Az egyetlen buffout koncert, amin voltam, az utolsó előtti volt, a próbatermükben tartották pár embernek, szerintem kicsit akkor szerettem meg a screamót valójában, gyönyörű esemény volt. Benivel is ott találkoztam először. Én ebben a zenekarban kezdtem screamelni, előtte legfeljebb csak kiabálgattam.
Honnan a név? Igaz a sztori, hogy némi kommunikációs gikszernek köszönhető, hogy pont camille corot lett a banda neve?
Levi: Engem az a már létező tendencia inspirált, ami szerint sok screamo banda nevezi el magát avant-garde művészekről (pl. Tristan Tzara, Nam June Paik, Malevich stb., de ide sorolnám mondjuk az Orchid Frankfurti Iskolás name-droppolásait is..) Nyilván több szál köti össze ezeket a mozgalmakat a screamoval, ennek ellenére én jó ötletnek tartottam egy klasszikus művész nevét felhasználni.
Beni: Részben igen. Az első koncertünkre egy google drive mappát kellett megosztanunk egy-két demoval referenciaként, ami camille corot munkacímen futott, de erről megfeledkeztünk. Ez is egy névopció volt, de nem döntöttünk felette, szóval név nélkül akartunk futni az utolsó pillanatig, de aztán az eseményél már a camille corot néven voltunk megemlítve. Vicces volt, nem is bánjuk hogy ez így dőlt el. Egyébként Camille Corot egy tudatosan választott névopció volt, a francia festő után.
Dávid: Ja, én küldtem el azt a mappát Árvai Csengének, aki segített szervezni. Hát őszintén, minden tiszteletem Maximilian Rebboth művészetének, ő is pl. potenciális névadó volt, de nekem ez a francia név amúgy sokkal jobban passzolt bármi addigi ötletnél. Meg egyébként alapból tetszett az, hogy univerzális dolog, ha személynevet adunk zenekarnévnek, így még a mai napig jobban el tudom képzelni, hogy akár angolul, vagy bármilyen nyelven írunk még számokat.
Q: Február második felében lőttétek fel bandcampre első, ötszámos anyagotokat, ami a helyi színtéren belül futótűzként terjedt és elismerő szavakkal illette több, a stílusban jártas zenei blog és site is. Szerintetek a pozitív kritika sokat segített azon, hogy ilyen aktívak lehettek és hívnak titeket játszani mindenhova is, illetve hogy átfértetek a Kikeltető jelentkezői rostáján?
Levi: Úgy képzelem a Kikeltetőig talán nem jutott el az EP híre, illetve a legtöbb helyszín, ahol felléptünk, már eleve kéznél volt. Mindenesetre biztosan volt jelentősége a kritikáknak, még ha nem is ilyen módokon.
Dávid: Egyébként elég szerencsésen jött ki az egész, fél éve ültünk az anyagon, és pont úgy sikerült végezni vele, hogy be tudtuk dobni a Kikeltetőbe.
Beni: Nagyon jól esik hallani ezeket a visszajelzéseket, legyen benne bármilyen kritika vagy szép szó és ez valóban lelkesít is, de pusztán csak nagyon sok jó koncertlehetőség és megkeresés lett mostanában.
Q: Számomra (mint pop-analfabéta) üde színfolt vagytok a Kikeltő idei mezőnyében. Hogy érzitek, azzal, hogy ennyire más a hangnem és a zeneiség a poppal barátságosabb viszonyt ápoló többi produkcióhoz képest; javít vagy ront ez az esélyeiteken? Engem teljesen magával ragadott, sőt, földre rántott és megtaposott, amit ti hárman műveltek (mind mondanivaló, mind zenei megvalósítás terén). Rezonálhat ez ilyen szinten azokkal is, akik nem annyira jártasak az életfájós poszt-mindenes screamo vagy hasonlóan extrémebb zenei műfajok világában?
Levi: Szerintem sokban hozzájárult – a bejutáshoz legalábbis – hogy kevesen próbálkoznak hasonló műfajban a Kikeltetőben. Az pedig, hogy vajon tényleg azt tudjuk-e közölni a megszokottól eltérő közönségnek is, amit a műfaj kedvelőinek is, nem biztos. Bár senki számára sem idegen érzelmekről van szó, néhány a műfajra jellemző sajátosság elvonhatja a figyelmet arról amit én lényegesebbnek tartok. A screamóba való bevezető szerepet viszont annál szívesebben vállalom magunkra, persze formai kompromisszumok nélkül.
Dávid: Talán az segített eddig is, vagy legalábbis a screamót csak távolról ismerő arcoknak is az eshetett jobban hallgatás közben, hogy nem csak kiabálás meg valami kafán elkapott gitár hangzás az, ami szerintem visszajön a lemezről, hanem egy olyan hangulat, érzés környezet, amihez mondjuk a borító is nagyon hozzátesz. Szerintem kifejezően ábrázolja a melankóliát. Én legalábbis azt érzem, hogy nyilván DIY készült a lemez, és szólhatna jobban például, de arra kifejezetten büszke vagyok, hogy szerintem akkor is kinyílna bennem valami a lemez hallatán, ha nem mi csináltuk volna meg. A kedvenc screamo bandáim szerintem azért a kedvenceim, mert ilyet érnek el bennem a lemezeikkel, és azt gondolom akik kevésbé fognak meg, azok meg kevésbé éreznek rá erre. Ez lehet egy híd szerintem akárki felé, egyébként persze akármilyen stílus által.
Beni: Úgy érzem, hogy jó dolog népszerűsíteni ezt a műfajt, és kinyitni ezt a skatulyát másoknak is. Egy nagyon jó lehetőség erre a Kikeltető, azt gondolom hogy a közönsége és résztvevői elég nyitottak, és az ilyen műfajok is könnyen betalálhatnak sok mindenkinél. A célunk az volt a jelentkezéssel, hogy megmutassuk a zenénket olyan embereknek is, akik még nem tudják hogy valójában szeretik a screamot. Ha nem lesz ilyen, az se baj, így is örülünk hogy bejutottunk és felléphetünk, ami talán még több koncertet szül majd.
Ha már eltávolodtunk úgy általában a popzenétől, mely előadókra/művészekre tekintetek úgy, mint fő inspiráció (mind hazai, mind nemzetközi szinten)?
Dávid: A Daitro tud bennem legjobban sajátos hangulatot varázsolni. Ezért is hallgattam már őket azelőtt, mielőtt igazán elkezdtem emo-t meg screamo-t hallgatni. Külföldről még mondjuk Ostraca, foxtails és Oathbreaker amit huzamosabb ideig hallgatgattam, itthonról duna, petofi hatottak rám legjobban, meg Levi biztos mondja mindjárt a Berriloom-ot.
Levi: Ha műfajon belül kell maradni, akkor itthonról mindig és örökké megemlítendőnek tartom az egri mite de cimetiére-t, mint a tiszta screamo iskolapéldáját. A Berriloom and the Doomot pedig azthiszem mindhármunk nagy kedvenceként említhetem. Külföldi bandákat illetően, sok Lagrimas-t és World Peace-t hallgatok mostanában, ugyanígy sokat pörög az új Infant Island is. De mindenki számára ajánlott a #screamo böngészése bandcampen!
Beni: Nekem nagy kedvenceim a Gillian carter, a Frail Body és a State Faults a műfajon belül vagy akár a Portrayal of Guilt, ami már inkább blackmetalnak nevezhető. Hogy mondjak a klasszikusak közül akkor az At The Drive-in nálam nagy favorit és az utódja, a The Mars Volta még nagyobb, de ugyan annyira mint Omar Rodriguez-López munkássága úgy általában. Az újhullámos amerikai blackmetaltól nagyon sokat pörgött nálam az utóbbi időben az Imperial Triumphant vagy a melodikus Abigail Williams. Ha drone-ról van szó akkor Tim Hecker az ami mindig pörög a spotymon, valahogy nem tudom nem hallgatni. Itthoni viszonylatban egész sokat koncertezünk a hazai dUNA-val akik nagyon faszák, a magyar screamo pápái több mint másfél évtizedes fennállásukkal. Berriloomékat pedig tényleg mindnyájunk nagy kedvence, szerintem páratlan hazai zeneszerzők.
Honnan a Massa Nera-s kontakt? Mikor felvette velem a kapcsolatot a New Jersey-i banda, hogy nagyon szívesen jönnének Budapestre játszani első európai turnéjuk keretein belül; tőlük hallottam rólatok először. Meg is lepődtem, hogy a tengerentúlra hamarabb eljutott a híretek, mint hozzám pár kerülettel odébb (nevet)
Levi: Max volt az Ultra Deluxeból! Tavaly októberben játszottunk vele az Aurórában aminek nagyon örültem, már évekkel korábban nézegettem a hate5sixen, nagyon jó este volt, és köszi Max!
Dávid: Amúgy szerintem nekünk adott is egy kis önbizalom löketet, hogy Max-szel, meg a Gillian Carterrel (meg utána bármi más zenekarral) tök jól ki tudtunk jönni, hozzájuk képest teljesen kezdő zenekarként végül nem szartuk össze magunkat mellettük. És nagyon hálásak vagyunk mindenkinek aki segített az eddigi, meg bármelyik koncertünket összehozni.
Beni: A második koncertünk az amerikai Ultra Delux-szal volt. Maxnek nagyon tetszett a produkciónk és miután hazament az USA-ba megmutatta a zenénket pár kinti bandának, köztük voltak a Massa Nera-s srácok is, akik vélhetően akkoriban tervezték az európai turnéjukat és a magyarországi venue miatt még ők kerestek meg minket hogy van-e lehetőség fellépni Budapesten és hogy lenne-e kedvünk nekünk velük játszani. Enyhén szólva le voltunk taglózva, minek után ismerjük és imádjuk is őket. Szóval így történt.
És ha már szóba került a New Jersey-i vonal, egyértelmű volt számomra, hogy titeket is elhívlak arra a bulira keseregni. Hol lehet még titeket látni a közeljövőben a Kikeltetőn és a Massa Nera-s májusi murin kívül?
Levi: Ezt itt is nagyon köszi Marci!
Dávid: A többi meg…
Beni: ..itt van a képen:
- Szerdán a camille corot is fellép a Kikeltetőn, esemény ITT.
- Májusban pedig a Massa Nera-val közösen, a KESERV szervezésében ITT.
