Az ősszel Oroszországban is kalandozó Deep Glaze évek óta visszatérő vendég a blogunkon és az általunk szervezett/kedvelt zenei eseményeken is. Egyik klipjükkel pont nálunk kezdték az évet januárban, de 2019 végére is hagytak egy kis audiovizuális ínyencséget, ugyanis ők is meglátogatták a KERET Sessions-t.
„Most már egy ideje írjuk az új számainkat, egy teljesen új setlisttel akarunk színpadra lépni jövőre és előadásban meg zenében is szintet lépni. A sessionben még egy előző verziója szólal meg a ‘Monotony’-nak”
– fűzte a videóhoz Yorgos, a zenekar frontembere.
A felvételen tehát szeptember végén megjelent, legújabb számuk korábbi változata és az annak idején nálunk debütált első klipjük dala tombolja ki magát a Kepler Studio falai között.
A rögzített dalok:
– Monotony
– Pressure
Ezekért a kép-, és hangkockákért a Deep Glaze mellett köszönetet kell mondanunk a Club Maténak, a Kepler Stúdiónak, azaz Miskolczi Marcinak és Győrffy Máténak, a videósoknak, Bolla Kolinak, Komróczki Diának, Miskolczi Péternek, és Szentgyörgyi Jánosnak, valamint Nóvé Somának a főcím animációért.
- NÉZZÉTEK VISSZA Perrin, a METEO, a Mayberian Sanskülott, a MORDÁI, ʙᴇƦƦꞮʟᴏᴏᴍ ᴀɴᴅ ᴛʜᴇ ᴅᴏᴏᴍ, CSAKNEKEDKISLÁNY, A FAT & CUTE, A CARSON COMA, A THE NOBODY ELSES, A PLATON KARATAEV, A BOZO ÉS A FELSŐ TÍZEZER SESSIONVIDEÓIT IS.