Kikeltető PÉNZ
Platon Karataev / KERET Sessions

Platon Karataev / KERET Sessions

Amikor 2016 őszén befutott hozzánk a Platon Karataev jelentkezése a Kikeltetőre, rögtön éreztük, hogy egy különleges produkcióval lesz dolgunk. Azóta eltelt két és fél év, jó néhány koncert, kis- és nagylemez, most pedig fel sem kapjuk a fejünket arra a hírre, hogy Fonogram-díjra jelölik őket, németországi turnén vannak, vagy épp ilyen videoklippel rukkolnak elő a hamarosan megjelenő új albumuk előtt. Most azonban a Kepler Stúdióval közösen újraélesztett session-sorozatunkban szerepelnek három gyönyörű daluk kíséretében.

Ezért a csodás pár percért a még Jáky Andrissal közösen felálló srácok mellett köszönetet kell mondanunk a Kepler Stúdiónak, azaz Miskolczi Marcinak és Győrffy Máténak, a videósoknak, Komróczki Diának, Bolla Kolinak, Miskolczi Péternek, Látos Márknak és Benkő Ádámnak, valamint Jezerszky Vikinek a szervezésért és Nóvé Somának a főcím animációért. Nem is szaporítjuk tovább a szót; hallgassatok minél több Platont!

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.