Ismét nálunk premierezik az elmúlt évben feltűnő, a Kikeltető egyik klubestjét is megjáró post-punk trió, a Soviet Monday új dala. A tavalyi ‘Kirill‘-t, a ‘GEPESZ/LANY‘-t, a ‘Somogy‘-ot, majd az idén tavaszi ‘TECHNO UTÁN’-t követően, tartva a tempót, pár hónappal később most itt van a ‘Renegát’. Premier!

Ezúttal a ‘TECHNO UTÁN’ lelket simogató gitártémájához képest egy agresszívabb, erős bólogatást pogót sejtető dalt kapunk, és a Kelet-Nyugat kitekintés helyett leginkább Budapesten érezhetjük magunkat, mégpedig egy lehetséges jövőben. Mind a visszhangos intro, mind a megjelenő vibrál gitár egyből kiszakít a komfortzónából és frusztrálttá tesz, amelyet csak az első verze old valamennyire, mégis végig megmarad ez a hangulat.

A kettősség a refrénen kívül is végigkíséri az egész dal szövegét, de a legerősebb kép egyértelműen a

„Lesznek nyitott tetejű autók / És kurva magas számlák„.

Emellett szokásos módon most is külön misét ér meg Bíró Milán dalszövege, az együttes énekese jól nyúl a húsba vágó valóságú magyar lét jellemző szituációihoz. Élmény lenne válogatást írni a legjobb sorokból, azonban ez szinte megegyezne a dal teljes szövegével, úgyhogy jobban megéri meghallgatni. A vizuálról (i.e. borító, és annak a tőle megszokott minimál-animált verziója) ezúttal is Csutorás Marci gondoskodott, míg a master Altsach Balázs munkáját dicséri.

Kedvenc sor: És izmosan fogok cigarettázni (Marlboro!)

A keletkezésről a srácok a következőket mesélték:

A Renegát arról szól, hogy mindenki atommód meg akarja csinálni magát, mi legalábbis nagyon. A jövőben potyogtatjuk ki magunkból a trackeket, talán egy EP is lesz, who knows? Ha eljöttök ránk 22-én a Manyiba, akkor lesz rá lóvénk, meg lesznek nyitott tetejű autók is.

A banda – mint ahogy azt illik – nemrég frissítette inspirációikat magába foglaló playlistjét a Spotify-on, természetesen abba is érdemes belehallgatni, de szigorúan csak a Renegát ronggyáhallgatása után, amely biztosan felcsendül az általuk is említett következő, MADMIKE-kal közös koncertjükön 22-én a Manyiban.

Kiemelt kép: Lengyel Alexandra

Ki gondolta volna, hogy egyszer még egy perui Nobel-díjas írótól nevet kölcsönző, chichát játszó formációról írunk? Valószínűleg csak az a (még) maréknyi ember, akik a trión kívül az Andok-béli művészetben utaznak a körúton innen és túl. Nem csak egy friss zenekar, hanem egy egészen izgalmas műfaj debütál most a blog hasábjain.

A szóban forgó kötődés a Mario Vargas Llosa-regények visszatérő szereplőjéhez, Lituma őrmesterhez kapcsolható, aki – akárcsak saját elmondása szerint a zenekar – örökké a nagyok árnyékában csetlik-botlik, de a szíve hatalmas. A pezsgő perui pszichedelikus cumbia, vagyis a chicha szeretete hozta össze a három zenészt, Szabó Benedeket (Galaxisok, Zombie Girlfriend, Forezla Pitok – basszusgitár), Tisza Gergőt (PASO, KettőKettő – gitár) és Teknyős Krisztiánt (Bozo, The Keeymen – dob) 2021 nyarán.

Első fellépésükről a Turbinában Komróczki Dia készített két egysnittes felvételt, amiket most nálunk láthattok először.

Az alaphangulat engem az általam rongyosra hallgatott Jónás Attila EP-re, a Mediterranean Nightland-re emlékeztetett, de feltehetőleg alapvetően a latin gitárzene dominanciája miatt. Azonban az biztos, hogy megéri ezt a stílusú zenét behozni és megforgatni, saját képünkre formálni a magyar piacon is. Ugyanis ezek a számok nem csak teljes újdonságként hatnak, amire persze mindig szüksége van a zenének, de kifejezetten jó hangulatú, „koncertképes” produkciót is magukkal hoznak.

A trió úgy ülteti át a Los Destellos, a Pintura Roja, Ranil vagy éppen a Los Mirlos számait lendületes szörfrock-keretek közé, hogy közben végig hű marad az eredeti dalok összetéveszthetetlen hangulatához. Egyelőre kizárólag feldolgozásokat játszanak, azonban ez egy ilyen ötletes és izgalmas zenekar esetében – pláne figyelembe véve az önmagában az eredeti dalokhoz képest is új fajta hangzást – így is eleget ad ahhoz, hogy szuper koncertélményben részesülhessünk. Idei terveik között szerepel egy saját számokból álló EP megjelentetése is, az eddigiek alapján pedig mondanunk sem kell, kíváncsian várjuk.

• A Lituma jelen van Facebookon, Instagramon és YouTube-on is, csekkoljátok le őket!

December derekához érve jelent meg a The Colibris debütáló EP-je, a P.S.. Ezen szerepel a pár hete megjelent ‘Lovers In California’ is, három további dallal megtoldva. A négytagú zenekar saját elmondásuk szerint vegyes hátterű, huszonéves zenészekből áll – korábban már mindannyian vettek részt különböző formációkban, ebben a projektben azonban konszenzus van közöttük stílusjegyeket, műfajt és hangszerelést illetően. Ez hallatszik is, a szó legjobb értelmében alaposan kigondolt és szerkesztett zenét kapunk a debütáló anyagot hallgatva.

A Németh Máté (ének/gitár), Koncz Balázs (gitár), Bánáti Benedek (billentyűs hangszerek), Németh Kristóf (dob) felállású zenekar ugyanis a ’60-as ’70-es évek hangszerelési és hangmérnöki hátteréből, valamint a surf és country műfajokból inspirálódva főként telt gitárakkordok és dallamvezetések által fogja meg a hallgatót. Ennek megfelelően a felvételek során is törekedtek az analóg hangzás elérésére, mégpedig vintage hangszerekre és erősítőkre támaszkodva – a műfajnak, a hangzásnak pedig igencsak jól áll ez a fajta, részletekre fordított figyelem. Azonban nem szeretnének a rétegzene címkéjében sem megragadni, igyekeznek a koncepciót olyan populáris keretek közé ültetni, ami hatására egy nemzetközileg is piacképes terméket tudnak létrehozni – írják magukról a bemutatkozásukban.

Ha a dalok szövegei mögé nézünk, felsejlik egy múltbéli lelki utazás, az erre való visszatekintésre utal a Postscript, vagyis utóirat alapján létrejött cím, a P.S.. A lelki utazás alapja pedig egy szerelmi kapcsolat feldolgozása, az intenzív együtt rezonálástól indulva a meghittségen, majd a fokozatos traumákon keresztül végül „a szétválás pánikszerű gondolatáig” – ami egy bizonytalan kérdéssel zárul.

Ez az ív kifejezetten hatékonyan átjön az angol szövegen keresztül is, attól függetlenül, hogy a stílusból adódóan nem kell „túldomináns” énekre számítanunk, Németh Máté hangja visszafogott erővel simul rá a gitárközpontú, egyébként pedig tényleg élvezetesen kikevert számokra.

A kislemez közel összes sávjának rögzítése és utómunkálatai is Máté családi házában készültek, ez a home-stúdió jelleg pedig jól ül a gondolatébresztő, álmodozó, egyszerre stimuláló és nyugtató zenéhez.

A merengéssel teli nosztalgia, avagy a klasszikus naplementében vezetés hangulatát már rögtön az első dal, a ‘Mirage’ meghozza, még ha ez is a legpörgősebb, a fenti magyarázat alapján érthető módon, a kapcsolat eleji intenzitást szimbolizálva. Ezt a merengő hangulatot adja vissza a borító is, ami ugyancsak a srácok munkáját dicséri. A hosszra sem lehet panasz, egésznek ható dalok csendülnek fel az összesen bő negyedórára rúgó futamidő alatt, amit a ‘Seashore’ a maga öt és fél percével elegánsan zár keretbe.

• A melodikus gitár(központú) zene tehát új, izgalmasnak tűnő tagot kapott a The Colibris személyében, kíváncsian várjuk a további projekteket.

Kiemelt kép: Molnár Csilla

Az idén áprilisi emlékezetes anyaguk, a LIARS nálunk premierezett, ezután pedig még ősszel jelent meg a TPSRPRT legújabb klipje, ami igazából annyira jó, hogy még most sem késő róla írni.

Szerencsére rengeteg olyan kiváló klippel találkozhatunk a magyar zenei színtéren, ahol az alkotók egy „utazásra hívnak” és pár perc erejéig egy külön világba csöppenhetünk. Ezt sikerült új szintre helyezni, ugyanis a ‘Rattle’ vizuális megjelenítését a MOME 10 mesterszakos animációs hallgatója hozta létre. Ez a számos különböző kéz általi, mégis egységes trip pedig tényleg képes kiszakítani a szürke decemberi kora estékből. Persze fennállhatna a veszélye, hogy nincs egység egy ilyen nagy volumenű csapatmunkában, erről azonban itt szó sincs, a zene tökéletesen egyben tartja az egyébként is kellemesen és ötletesen összefűzött animációs jeleneteket.

És akkor mielőtt befizetünk erre az útra, ejtsünk pár szót a zenéről, ami az egészet megalapozza. Egyrészt 4 perc egy szempillantás alatt eltelik, és ebben egyáltalán nem csak a klip dinamikájának van szerepe – úgy érezhetjük, hogy jobbra-balra előre-hátra fel-le rángat a zene, és mielőtt a zuhanásból földet érnénk, mindig újra kilő az űrbe. Másrészt a patikamérlegen kimért riffek külön életet élnek a fülhallgatókban, ami ezt a folyamatos mozgást még inkább erősíti. Ehhez az önmagában is baromi izgalmas élményhez társul a képi világ, és megtízszerezi azt.

Az instrumentális, szöveg nélküli zene automatikusan indítja el a hallgató vizuális képzeletét és szervezi a dal dramaturgiáját egy atmoszférikus nonlineáris történetbe.

– fogalmazott Gelley Bálint, aki erre az észrevételre reflektálva kérte fel a 10 momés animátort, hogy válasszanak egy idősávot a ‘Rattle’-ből, és szabadon asszociálva készítsenek rá egy-egy jelenetet. A videóklipben így tehát minden jelenet utolsó képkockája az azt követő jelenet első képkockájaként, vagyis úgynevezett morf animációként láncolódik össze.

Míg a gitáros, egyúttal elektronikáért felelős Gutema Dávid a folyamattal kapcsolatban így fogalmaz:

“Ez a klip szerintem egy nagy kollektív álom, ahol minden megszemélyesül és átalakul. Majdnem teljesen anarchisztikusan jött létre, tehát nem volt egy előre álmodó rendező vagy script író, aki vezényelt volna, hanem minden animátor azt rajzolt, amit akart, és összhatásra simán elvesztem benne. Mintha az emberi agy mindenben meglátná a történetet, mintha eszerint értelmezné a világot. Nagyon köszönjük az élményt az animátoroknak!”

Mi sem mondhattuk volna jobban, tényleg köszönjük az élményt az alkotóknak mind vizuális, mind zenei téren!

A legutóbbi lazább hangulatú nyári dalok után ugyan továbbra is belvárosi, éjszakai képekkel megyünk tovább, azonban ezúttal teljesen más hangulatban. A ‘Tériszony’ azonnal magával ránt a hajnali, ordítást kívánó melankóliába. Csányi Rita csodálatos hangja magyarul is a helyén van, még egy fokkal személyesebb élményt kapunk ettől a daltól, pedig nem mondható, hogy korábban titkolózó, az érzelmeket kerülő szövegekkel került volna szembe az, aki The Anahit dalokat hallgatott (a nők elleni erőszak témáját feldolgozó dalukról itt írtunk részletesebben).

Az immáron Csányi Rita, Sashegyi Soma, Havasi-Hollanda György, Kocsis Dániel felállású zenekar új dalának vizualitásáért Hajba András felelt, tökéletes kiegészítést adva a befelé forduló, nagyobb részt sötét hangulathoz, amit a dal sugároz. A dallam és a felépítés hatására olyan érzésünk támadhat, mintha (ha már Tériszony) egy magaslatról folyamatosan újra lelöknének a mélybe, aztán újra meg újra visszarántanának. A hangszerek tökéletes összhangban folyamként szólalnak meg az erőteljes énekhang mellett. A dal létrejöttének körülményeiről és témájáról Csányi Rita mesélt nekünk:

„Már egy ideje gondolkodtunk magyar dalokon, de ez volt az első, amit úgy éreztünk, hogy szeretnénk megosztani a közönségünkkel. A Tériszony magyarul született meg, mert a cím volt az első. amit megírtam.

Evidens volt, hogy ezt a témakört most egy új nyelven, új szemszögből kell megközelítenem. Egyébként nincs nagy váltás, továbbra is tervezünk angol dalokat írni, csak közöttük jönni fognak magyar nyelvű The Anahit-dalok is.

A Tériszony az elveszettségről szól. Mindannyian elveszünk időről-időre az életünkben és nem tudjuk, hogy miért létezünk egyáltalán ezen a bolygón. Ilyen pillanatokra készült ez a dal. Amikor egy kicsit minden fáj és túl bonyolult.„

A Kikeltetőt is megjárt banda péntek este illusztris line-up részeként lépett fel a Toldiban a BUSH keretein belül, ahol szerették volna magukat jobban megmutatni a szakmának, és minél több emberrel megismerkedni. Természetesen a Tériszony is felcsendült.

(Kiemelt fotó: Bikali Sándor)

Budán nyit újra a legendás Beat on the Brat, frissen megjelenő videónkban Lévai Janesszel beszélgettünk a régi és új koncepcióról, lemezbolttá avanzsálásról, és arról, vajon fogunk-e még táncolni valaha a Beatben.
Sokak szívét melengetheti meg, hogy újra lesz BOTB, ők a Margit híd budai hídfőjének közelében, a Frankel Leó úton találják meg a hamarosan kávézóként és lemezboltként újranyitó helyet – persze Janesszal együtt.