Az idén áprilisi emlékezetes anyaguk, a LIARS nálunk premierezett, ezután pedig még ősszel jelent meg a TPSRPRT legújabb klipje, ami igazából annyira jó, hogy még most sem késő róla írni.

Szerencsére rengeteg olyan kiváló klippel találkozhatunk a magyar zenei színtéren, ahol az alkotók egy „utazásra hívnak” és pár perc erejéig egy külön világba csöppenhetünk. Ezt sikerült új szintre helyezni, ugyanis a ‘Rattle’ vizuális megjelenítését a MOME 10 mesterszakos animációs hallgatója hozta létre. Ez a számos különböző kéz általi, mégis egységes trip pedig tényleg képes kiszakítani a szürke decemberi kora estékből. Persze fennállhatna a veszélye, hogy nincs egység egy ilyen nagy volumenű csapatmunkában, erről azonban itt szó sincs, a zene tökéletesen egyben tartja az egyébként is kellemesen és ötletesen összefűzött animációs jeleneteket.

És akkor mielőtt befizetünk erre az útra, ejtsünk pár szót a zenéről, ami az egészet megalapozza. Egyrészt 4 perc egy szempillantás alatt eltelik, és ebben egyáltalán nem csak a klip dinamikájának van szerepe – úgy érezhetjük, hogy jobbra-balra előre-hátra fel-le rángat a zene, és mielőtt a zuhanásból földet érnénk, mindig újra kilő az űrbe. Másrészt a patikamérlegen kimért riffek külön életet élnek a fülhallgatókban, ami ezt a folyamatos mozgást még inkább erősíti. Ehhez az önmagában is baromi izgalmas élményhez társul a képi világ, és megtízszerezi azt.

Az instrumentális, szöveg nélküli zene automatikusan indítja el a hallgató vizuális képzeletét és szervezi a dal dramaturgiáját egy atmoszférikus nonlineáris történetbe.

– fogalmazott Gelley Bálint, aki erre az észrevételre reflektálva kérte fel a 10 momés animátort, hogy válasszanak egy idősávot a ‘Rattle’-ből, és szabadon asszociálva készítsenek rá egy-egy jelenetet. A videóklipben így tehát minden jelenet utolsó képkockája az azt követő jelenet első képkockájaként, vagyis úgynevezett morf animációként láncolódik össze.

Míg a gitáros, egyúttal elektronikáért felelős Gutema Dávid a folyamattal kapcsolatban így fogalmaz:

“Ez a klip szerintem egy nagy kollektív álom, ahol minden megszemélyesül és átalakul. Majdnem teljesen anarchisztikusan jött létre, tehát nem volt egy előre álmodó rendező vagy script író, aki vezényelt volna, hanem minden animátor azt rajzolt, amit akart, és összhatásra simán elvesztem benne. Mintha az emberi agy mindenben meglátná a történetet, mintha eszerint értelmezné a világot. Nagyon köszönjük az élményt az animátoroknak!”

Mi sem mondhattuk volna jobban, tényleg köszönjük az élményt az alkotóknak mind vizuális, mind zenei téren!