Csinszka a Firsttel nyitotta meg a májust és önmagát
május 5, 2023

A munka ünnepén jelent meg Csernik Csinszka első dala a közelgő lemezéről, a Finally Opening Upról. Egy dolog biztos: megérte várni. Négy perc úgy röppen el, mégis annyit ad, hogy azonnal nyúlhatunk a replayért.

Az erdélyi származású Csinszka pár évvel ezelőtt jelentkezett a Looking Down című single-jével, ami mostanáig egyedül nyújtott – igencsak bíztató – képet arról a nagyközönségnek, hogy mire számíthatunk tőle.

A First azonban már érezhetően egy nagyobb, érettebb, jól átgondolt, mégis emberi, őszinte és mélyről jövő projekt első lépése.

A Finally Opening Up egy 12 lépcsős útkeresést térképez fel, keverve az élő és digitális hangzást, kísérletezve az alternatív r&b, a hip-hop, a fúziós jazz és a pop/elektronika elemeivel.

A Petőfi Kulturális Egyesület Nagylemez pályázat támogatásával létrejövő, Stámusz Ferenc produceri munkáját dicsérő lemez most megjelent első daláról, a Firstről az énekes-dalszerző a következőket mondta:

„A First egy bemutatkozás arról, ami belülről vagyok. Egy reményteli beköszönés a küzdelmeimről és a szorongásról. Nyers első sorok a verzében, amelyeket bizakodó és mantraszerű refrének követnek. Bármilyen nehéz is, elfogadom és nem baj, mert egy nap tudom, hogy kezet foghatok magammal, és lehetek magamnak én az első.

Ezen a számon kezdtünk el először dolgozni Ferivel, és ez is az első szám az albumon, így kapta a First címet. A szám moodja könnyed hip hop és alternatív r&b elemekkel indult, amit együtt formálgattunk elektronikus hangzásokkal.”

Fotó: Szécsi Noémi

A dalban az élőhangszerekért a Jazzbois tagjai, vagyis Sági Viktor (basszusgitár) Czirják Tamás (dob) és Molnár Bencze (billentyű) feleltek, ezzel ismét bebizonyítva, milyen pezsdítő, támogató hatással vannak a kortárs könnyűzenére.

A dal fent látható klipjét Csinszka önmaga készítette el, ugyanis elmondása szerint ezen a ponton nem állt készen egy profik által létrehozott videoklipre, így

ez a kislemez minden részletében ő.

A whiskys poháron keresztüli nézet egy élvezetes plusz réteget tesz hozzá a dalhoz, még egy kicsit közelebb hozza, arcot ad neki, és könnyebbé teszi a folyamat és a problémák átélését. Emellett pedig egészen dinamikus, és semmiképp sem unalmas, pláne ahhoz képest, hogy a kamera egyszer sem mozdul el a helyéről.

  • A Finally Opening Up következő kislemeze május 26-án Afraid of Life címmel fog megjelenni, és mi már alig várjuk!