Keltető Zenék Videók PÉNZ Még
Fedezz fel hat király magyar zenekart a Dreherfeszten!

Fedezz fel hat király magyar zenekart a Dreherfeszten!

Negyedik alkalommal nyitja meg kapuit szeptember 2-án a nagyközönség előtt a budapesti Dreher Sörgyár, amelyet a hónap legnagyobb – és amúgy a város egyetlen – sörgyárbéli bulijában, a Dreherfeszt keretében élvezhettek. A különleges hangulatú fesztivál 2014-ben indult, és évről évre egyre nagyobb érdeklődésre tett szert. Nem csoda, hiszen a magyarországi sörgyárak közül első ízben a Dreher rukkolt elő ezzel az ötlettel, amelynek egyedisége nem csak a sörkülönlegességek felvonultatásában, a sörkóstolásban és a gyárlátogatásban keresendő: afféle nyárbúcsúztató-őszkezdő zenei fesztivál is egyben, így egész napos koncertprogram szolgál sörkorcsolyaként, melynek helyszíne maga a sörgyár udvara.

Idén három színpadnál is dönthetitek korsószámra magatokba a nedűt, de mi már tudjuk, ti melyiknél fogtok lehorgonyozni: a kisszínpad a Dreherfeszt és a KERET közös tehetségkutatójának, a Felfedezőnek ad otthont, amely során hat fiatal zenekar mutathatja meg magát a közönség és a szakmai zsűri előtt. A zsűri és a ti szavazataitok alapján összeállt program igencsak izgalmasnak ígérkezik, valódi könnyűzenei csemegékkel találkozhattok az éjszakába nyúló koncertsorozatban.

A délutánt a garage, a blues-rock és a pop határain cikázó Shakin’ zenekar nyitja meg. A nyáron megjelent friss lemezük kapcsán nemrég feltűntek Keltető rovatunkban is, mindenképpen érdemes időben érkezni a helyszínre, hiszen az eddigi dalaikat meghallgatva elég erős kezdésre számíthatunk tőlük. Őket követi a budapesti és debreceni gyökerekkel is rendelkező Sorbonne Sexual. Az alternatív zenéből építkező, dalszövegeikbe humort csempésző zenekar legutóbbi kiadványa az idén májusban megjelent Kifutás, ha tehetitek, hallgassatok bele a koncert előtt ráhangolódásképp! Ezt követően a debreceni Ljubljana zenekaré lesz a főszerep, pszichedelikus – indie rockos zenéjükkel éppen a múlt héten mutatkoztak be nálunk. Nekünk bejött, tegyetek egy próbát velük ti is! Este nyolctól a kísérleti garage-pop-ot játszó Kloggs áll a hangszerek mögé, tőlük pedig a mac demarco-i gitárzenét és életérzést magyar körökben meghonosító Rock Band For Old Men veszi át a stafétabotot.  Végezetül tizenegytől a The Beans szabadítja ránk a karcos garage-rock-ot, hogy a méltó zárás után még véletlenül sem legyen kedvünk aludni menni.

A szombati bemutatkozás lehetőségén túl természetesen díjakkal is kecsegtet a Felfedező: a zsűri a nap legjobb zenekarának 100.000 forint értékű stúdiózást ítél oda, a KERET különdíjaként pedig egy banda számára biztos helyet kínálunk az idei Kikeltető elődöntősei között. A tét tehát nem kevés, a zenekarok lázasan készülnek, ti pedig jelenlétetekkel támogathatjátok kedvenceiteket. Ha tehát szombat délutánra kerestek programot, és hisztek a sör és a zene jó barátságában, ne habozzatok, látogassatok ki a Dreher Sörgyárhoz, fél négytől várunk titeket a kisszínpadon!

A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.
Kövesd a KERET BLOGOT!