Mint már írtuk múlt heti helyzetjelentésünkben, idén tizenötödik alkalommal rendezték meg Villánykövesden, Nagyharsányban, Kisharsányban és Beremenden az Ördögkatlan Fesztivált.

Az összes helyszínt még leírni is sok, nemhogy bejárni: mindegyik falun belül különböző udvarok, színpadok, sátrak, templomok, művelődési házak adtak helyet a fesztivál igencsak széles skálán mozgó programjainak. Így természetesen csak egy szubjektív összeállításban számolhatok be ezek töredékéről – főleg, hogy első katlanom lévén, napokba tellett, mire sikerült ráéreznem az íratlan játékszabályokra.

Az első komolyabb megoldandó probléma, mellyel már a megérkezés előtt szembesültem, a színházjegy-szerzés feladata volt. A Bánkitó családias közegéhez szokva igencsak meglepetésként ért, hogy a jelentősebb előadásokra való bejutáshoz a Katlanon reggel tízkor (vagyis inkább már előtte) sorba kell állni a fesztivál középpontját képező nagyharsányi infópultnál – s a jegyek el is fogynak elég hamar.

Ez igencsak komoly elkötelezettséget igényel a látogatóktól, hasonlóan kicsit egyes berlini techno klubokba való bejutáshoz: ha igazán érdekel a dolog, igenis áldozz rá egy-két órát pluszban az életedből. Volt azonban minden előadás előtt egy sorszám nélküli sor is, így próba szerencse alapon én is sokkal több előadást láthattam, mint amennyire jegyem volt.

A helyszínek közti távolság tekintetében a Katlan talán bármely más hazai fesztiválon túltesz; olyan kicsit, mintha négy falunapot összevontak volna. (Ehhez hozzáad az is, hogy a helyiek abszolút bekapcsolódnak rendre több ponton is, hiszen több helyszínt is lehet karszalag nélkül látogatni.) Emiatt akkor jár jól az ember, ha minden napját pontosan megtervezi, s igyekszik egy környéken belül programokat keresni. Amikből, nem bírom eleget hangsúlyozni, felfoghatatlan mennyiségű és fajtájú akad.

A teljesség igénye nélkül néhány: beszélgetés a magyar irodalom olyan alakjaival, mint Parti Nagy Lajos vagy Erdős Virág, beszélgetéssorozat a bevándorlásról, táncházak tömkelege (szinte folyamatosan), Both Miklós ukrán udvarában (ami már régi hagyomány, idén csak szomorú aktualitást nyert) szerelmi jóslás, tánctanítás, kézművesség, Nagyharsány utcáin végigvonuló káprázatos mexikói utcaszínház vagy ukrán-magyar esküvői menet, traktorszépségverseny, impozáns vetítés a szoborpark hatalmas sziklafalára, komolyzenei koncertek a beremendi Református Templomban, mesedélutánok és- délelőttök, cirkusz, és még sorolhatnám.

Mindemellett jutott bőven idő zenére is. Ahogy írtuk, több idei Kikeltetős fellépővel is találkozhatott az ember, emellett pedig a hazai underground gitárzene más fesztiválokon is megszokott arcaival, valamint olyan régebbi klasszikusokkal is, mint a Tudósok, a Bizottság vagy a Budapest Bár. Jutott emellett a nagyszínpadra minden nap egy headliner (sorrendben a Carson Coma, a Bohemian Betyars, a Hiperkarma, a 30Y és a Kiscsillag), akik rendre igencsak hangulatos koncerteket adtak. Hadd említsem még az utolsó koncertként megvalósuló Kale Lulugyi bulit, akiket a kétségbeesett közönség hiába tapsolt vissza a fergeteges mulatság után: a szervezők nem engedtek a résztvevők és a zenészek közös akaratának, annak ellenére, hogy a koncert leírásában ,,Katlanzárás napfelkeltéig” alcímmel volt meghirdetve.

Felejthetetlen volt emellett a ghánai Alostmen produkciója is, akik a héten a Magyar Zene Háza után már a második helyszínen léptek fel Magyarországon, első európai turnéjuk keretében. A koncert után pár rövid kérdésre sikerült elkapnom a frontembert egy-két kérdés erejéig:

Nevezhető hagyományos ghánai népzenének, amit játszotok?

Igen, tipikus ghánai népzene, bár több dolog összejön benne – a dobok például nigériaiak, a tagok pedig Ghána különféle vidékeiről jönnek. Én az ország északi részén, ahonnan származok, egyedül is szoktam fellépni, de így együtt sokkal nagyobb ereje van a dolognak.

Otthon akkor sikeresek vagytok?

Igen, én északon kifejezetten. Sok fellépésünk van, különféle helyszíneken, még idősotthonban is játszottunk már. A rendszer jobban szeretné, ha kommercionálisabb zenét játszanánk, de mi ragaszkodunk a gyökereinkhez – és az emberek nagyon szeretnek minket.

Mesélsz kicsit a hangszerről, amin játszol?

Igen, az a neve, hogy kologo. A teste és a nyaka fából van és bőrrel van bevonva, a húrok pedig nejlonból készültek. Csak kettő húrja van, de azért rengeteg hangot, hangzást lehet találni rajta.

Ez az első európai turnétok. Minek köszönhetjük, hogy ide is ellátogattatok?

Igen! Egy ideje már tervezzük, csak a covid miatt el kellett halasztanunk. Addig is sok országban léptünk fel Afrikában. Én egyébként már jártam párszor Magyarországon, vannak budapesti barátaim. Az Ördögkatlanra a szervezők hívtak minket, és hatalmas szeretetet mutattak felénk – amiért nagy köszönet nekik. Az egész fesztiválon egyébként nagyon jó a hangulat, csupa gyönyörű és kedves emberrel találkoztunk. Most pedig megyünk tovább, sok fellépésünk lesz még Európában.

Amit én személy szerint keveselltem a fesztiválon, az az elektronikus zene

– bár az utolsó éjszaka a focipálya melletti Nappali Kemping Bárban például egy elég jó kis techno sessionnel zárult. Valószínű, hogy viszonylag tudatosan szorították háttérbe a szervezők ezt a vonalat a közönség szűrése érdekében, ami egyébként teljesen érthető.

Mindent összevetve az Ördögkatlan egy csodálatos dolog, amire viszont csak fenntartásokkal illik a fesztivál kifejezés.

Képek: Pál Zsombor / Forrás: Ördögkatlan Facebook