Egy hete rendezték meg a X. Budapest Showcase Hubot, röviden a BuSH-t. Ami főként kelet-európai produkciókat állított színpadra, három napon keresztül szerte a fővárosban. A kezdő, talán ceremóniának is hívható este a Rumbach Sebestyén zsinagógában volt megtartva, ahol a szlovén Birds Of Unkown, az észt Duo Ruut és a nemrég új lemezzel jelentkező The Devil’s Trade-re lehetett számítani.

A zsinagógával kapcsolatban, mint egzotikusnak számító könnyűzenei koncerthelyszínnel, felmerült pár kérdésem így megkerestem Kiss Henriettet, az intézmény igazgatóját, akivel egy órát beszélgettünk az épületről, szervezésről, hagyományról és a mindennapi szakralitásról.

KERET: Úgy tudom, hogy ez a zsinagóga pont a konzervatívabb, mélyen vallásos hívőknek épült, hogy ellensúlyozza a dohány utcai új építési stílusát. Ennek ellenére, itt állunk és koncertekre várunk. Nem ez lenne az első konnotációm.

Kis Henriett: Így van, de egy nagyon fontos dolgot el kell árulnom. A zsinagóga a közösség számára nem olyan típusú szakrális tér mint a keresztényeknek egy templom, hanem egy hely, ahol különféle célból találkozhatunk. Ezek természetesen főként vallási eseményeket jelentenek, de ugyanúgy helye van a zsinagógákban a szociális problémáknak, a beszélgetéseknek, akár még üzletelni is lehet, ha azt nem nagy ünnepen teszi valaki. Zsinagóga akár egy szoba is lehet, attól nyeri el ezt a szerepét ha tíz férfivá avatott zsidó férfi együtt imádkozik Tóra mellett. A kulturális tartalmak pedig soha nem álltak távol a közösségtől, a jó ízlés határain belül megmaradó tartalom, ugyanúgy a lélek és a szellem épülését szolgálja mint a tóra. Természetesen egy ortodox templomban nem fog ezzel találkozni az ember. A magyarországi zsidó közösség nagy nyitása volt az, hogy a polgári tudást és értékeket fontosabbnak tartották, mint a vallási értékeket. Egy neológ rabbi, csak akkor válhat rabbivá, ha már egy, világi doktorátussal rendelkezik.

KERET: Ez garantál egy megközelíthetőséget. És egyben talán válaszol is a fő kérdésemre, miszerint van-e bármilyen teológiai, vallási korlátja a programoknak.

K. H: Kilencven négy decibel fölé sajnos nem mehetünk, ez nem egy kő épület, hanem egy könnyűszerkezetes fémház. Kívülről egy teljesen klasszikus épületnek tűnik, viszont a kő az csak a látvány, a tetőt olyan fémáthídaló szerkezet tartja, mint a például nyugati pályaudvart így sajnos nem kockáztathatunk.

KERET: Három éve lett kész a felújítása, ahogy olvastam, még egy kávéházat is kapott. De mit kell tudni pontosan a jelenlegi státuszáról?

K. H: Igen, ez két épület egyben, a régebbi szolgálati lakások kaptak új funkciókat: Kiállítóterek, kávézó, konferenciatermek, állandó kiállítás nyílt a felső szinteken.

KERET: Ennek mentén milyen kulturális programok vannak még?

K. H: Vannak felolvasóestek, van egy nagyon kellemes polgári szalonunk, 150-200 főt megszólító kezdeményezés, nagyon fontos, hogy itt nem liturgikus tanítás zajlik, hanem beszélgetés, a résztvevők többsége nem is vallásos, hanem olyan akinek az életútja, munkássága valamilyen úton-módon kötődik a zsidósághoz. Egy fiatal rabbi is itt van ezeken, hogyha bármilyen vallási kérdés felmerül rögtön meg lehessen kérdezni. Fontos, hogy pontos tudás hangozzék el. A BuSH mellett számos könnyűzenei program van, színházi előadások, komolyzenei koncertek. Elég széles a paletta.

KERET: A Showcase Hub hogyan került képbe?

K. H: A felújítás kardinális pontja volt, hogy többfunkciós térré alakítsuk a belső teret. A hangosító.hu Kisföldi Gábor vezetésével egy remek csapatot rakott össze, akik beleszerettek az épületbe, így kiépült a hangrendszer. Ezt a saját kapcsolatrendszerükön keresztül ajánlotta másoknak, így kerültünk kapcsolatba Somló Daniékkal, akik eljöttek és megnézték. Ők nagyon szerették volna, hogy ennek a közép-kelet európai workshopnak lenne egy olyan nagyon budapesti, hagyományokhoz kötődő, illusztris helyszíne, ahova a megfelelő tartalmú előadókat tudják hozni és bemutatni. Így indultunk el 2021-ben. Mindegyik nagyon jól sikerült.

KERET: Hogyan hat vissza a zsinagóga a BuSHra? Milyen itt egy koncert?

K. H: A zsinagóga térbe háromszáz embert engedhetünk be, forgó, ültetett nézőterünk van. A létszámbővítést a felső női karzaton tudjuk bizonyos mértékig biztosítani. Most egy frontális elrendezésre rendezkedtünk be de körkörösen, középre igazítva is tökéletes a hang és kép. Kérdezted, hogy mitől konzervatívabb ez a dohány utcaitól, nos az egy keresztény templom elrendezését követi, egy három hajós térrel rendelkezik és minden liturgiához kapcsolódó elem elől van. Nos itt, a liturgia legfontosabb elemét képező tóraolvasó emelvény középen kapott helyet. Most azért nem látod, mert itt a padlóba süllyeszthető.

KERET: A női karzat szabálya a kulturális események alatt is érvényes?

K. H: A nemek elválasztása csak liturgikus eseményeknél van, ezeken belül is csak akkor ha a rabbi kéri, például ortodox alkalmakkor.

KERET: Végezetül kanyarodjuk vissza egy pillanatra, milyen teológiai alapú határokat lehet, kell még szabni?

K. H: A Tóra nem szereti az öncélú obszcenitást, a második, hogy nem szabad állatot behozni a zsinagóga térbe, ugyanis a kóserság szabályai ugyan úgy érvényesek. Harmadszor pedig nem lehet ember ölni a térben. A zsinagóga mindent befogad, ami emberi. A háború előtti, akár a középkori zsinagógák énektől és tánctól voltak hangosak. Az már a polgári időszaknak hozománya volt, hogy a magaskultúra ugyanezeket az értékeket szolgálta, tehát ha valaki egy versen vagy míves zenei darabon elgondolkodik, az onnantól kezdve biztos, hogy jobb emberként megy el arról a helyről.

Ezután elindult az első koncert, a szlovén Birds of Unknownnal, ami egy nagyon könnyed, lounge hangzású trió volt. Aztán fokozatosan lavíroztunk a jazz és a pop között, majd a végére már szétdelayezett, launchapdról indított vokálörvénybe érkeztünk meg. Egy szimfonikus darabnak tudtam be inkább, már-már ceremóniának. Mindezt végig angolul, aminek élménye valamelyest átformálta az anyanyelv és a dalszöveg nyelve közti örökös vitában foglalt álláspontom.

A BuSH jelmondata a “The New East” volt. A keleti európai identitás és ennek az érzéketlen exportja, inflálása, már-már öngyűlölete örökös téma. Éppen ezért féltem attól, hogy gyakorlatilag kirakatolásnak, böngészésnek, klasszikus értelemben vett fogyasztásnak fognak hatni a koncertek. Mert igen, innen sokan dobbantanának, nem csak hazájukból, hanem Kelet-Európából. És akkor még nem is mondtam az országok belső vándorlási tendenciáját sem, ahogy fővárosok vízfeje növekszik. A BuSH mintha ugródeszka lenne, legalább is, nekem az volt a feltételezésem, hogy itt most futószalag lesz, amiken a gördülő zenekarokat leemelik a zeneipar emberei, mint egy fogást, azokban a szintén futószalagos sushi bárokban.

Ezért hatott rám visszásan, amikor egy igényes zenét játszó szlovén zenekar elkezd echte kelet-európai akcentussal, angolul előadni. Stratégiának hatott a nyelvválasztás és gyökértelen volt. A koncertet ennek ellenére élveztem, a hangszerelés szuper volt, viszont féltem, hogy igazam lesz.

Aztán kimentem feltenni egy karszalagot, becsipogtam a fémdetektes kapun, majd visszaültem és épp akkor jött a színpadra két lány: A Duo Ruut. Ez a koncert minden hiányzó pontért kárpótolt. Észt népdalokat játszottak vagy mondákat dolgoztak fel, mindezt egy észt kannelen (citerán). Ne értsen félre senki, szerintem szabad angolul zenét írni nem ezen anyanyelvet beszélőknek. A baj azzal van, amikor valaki nem üzenetén, hanem hallgatószámokon kattogva választja előadásmódját. Egyszerűen nem igaz, hogy a nyelvet kellene a minőség elé priorizálni a külföldi export megfeleléskényszerében. A lányok duója egyszerű volt és energikus, annak ellenére, hogy a koncepció azért egy megrágott dolog.

Kicsit visszakanyarodva a zsinagógához, a hang és fény kiváló volt. Már csak a huszonhét méteres kupola visszhangja is egyedülálló. A közönség inkább suttogva beszélgetett, nem is mertem nagyon fotózni sem, mert nagyon hallatszott minden kattintás, volt hogy a kinti fémdetektor is zavaróan csipogott Így visszaültem és csak hallgattam az egészet. Aztán zárult az este, sajnos egy koncerttel hamarabb, ugyanis a The Devil’s Trade koncert elmaradt.

A zsinagóga azonban csak egy helyszín volt a csütörtöki öt közül. Az Akvárium halljai és a Gödör közül lehetett még választani. Az előbbiben például fellépett a Carson Coma, amin állítólag meglepően kevesen voltak, az utóbbiban pedig a visszatérő Makrohangot vártam nagyon, itt a közönség arányaiban nagyobb számban volt jelen. A közönség kérdése szerintem nem sokban tér el a klasszik fesztiválközönségtől, a zenekarok érzik, hogy több szkeptikusnak, elsőhallgatónak játszanak, ezt pár előadó meg is jegyezte.

A pénteki napra sajnos nem jutottam el, de a szombati záróra igen. Őszintén szólva érdekes koncepciónak találtam, hogy egy hc-noiserock-metál este zárja az amúgy meglehetősen diverz palettájú fesztivált.

Összeségében, mindenképp fontos, hogy egy ilyen esemény teret kap Budapesten, rengeteg új zenekart raktam el magamnak, akiknek szívesen mennék máskor is koncertjére.

képek: Budapest Showcase Hub facebook, Szabó Dominik