Nem hinném, hogy én lennék az egyetlen, akiben felmerült már a kérdés, hogy napjaink sokszor túlmodernizált világában mi lesz mélyen tisztelt lemezborítóinkkal ennyi változás után? Milyen mértékű átalakuláson mennek át, ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről. Hogyan hat rájuk a tény, hogy manapság sokak számára rejtve maradhatnak, hiszen mennyivel egyszerűbb – és olcsóbb – bármit beszerezni az interneten, mint bemenni egy lemezboltba, órákon át kutatni a sorok között a megfelelő darabot keresve. Ezen a ponton pedig megkísérlem nem felhozni a zenekarok támogatásának jelentőségét (különben is, mennyien beszéltek már erről előttem?).
Mindenesetre kiemelt helyzetben érzem magam, tudva, hogy nekem még meg volt a lehetőségem órákat eltölteni egy tipikus record store-ban. Sőt, valójában nem igen akadt más választásom.

Emlékszem arra a gigantikus darabra példának okáért, ami a McDonalds mellett állt anno a Deák téren, nyilván ugyanarra a sorsra jutott, mint megannyi társa. Oda jártam nemhogy CD-t, hanem kazettát venni – igen, sokszor dacból kifolyólag is minden bizonnyal – ott még ilyesmihez is hozzájuthatott az ember a kétezres évek végének közeledésére való tekintet nélkül is. Mindenesetre, ha más nem, legalább az emlék – na meg a szerzeményeim – megmaradnak egy korszakot idézve, nem is beszélve a bele fektetett energiáról. Idővel mégis be kellett látnom, hogy nagy eséllyel sosem lesz belőlem lemezboltos, és nem játszhatok a barátaimmal „ismerd fel a lemezt” jellegű rendkívül haszontalan, unaloműző játékokat.

[polldaddy poll=7207735]

Ha beszélhetek bármilyen jellegű átalakulásról, akkor mint oly sok minden – ha nem a legtöbb – napjainkban a borítók is jelentősen elfordultak a minimal design irányába. Sokszor egyre kisebb maga a név, cím, vagy esetleg valami eddig fontosnak vélt elem, ami ma már lehet, hogy fel sincs tüntetve, mindössze látunk egy meglehetősen letisztult képet, amely próbál elénk tárni egy sajátos hangulatot. Nincs is ezzel semmi baj, egyrészt az iTunes nemzedéknek már nem feltétlenül a borítóról kell leolvasni a „meta adatokat”, és őszintén szólva én kifejezetten támogatom az ilyesmit művészetileg is, hiszen, sokszor épp ez a fajta letisztultság tesz annyira jellegzetessé egy lemezt. Akár azt is el tudom képzelni, hogy ezek lesznek később korunk védjegyei ilyen téren. Én személy szerint nagyra tartom ezt a törekvést, úgy ahogy például a Kings of Leon borítóit is  – és körülbelül mindent amit csinálnak, csak hogy megemlítsek párat a számomra „ideálisak” közül – hiszen, mi lenne például a Because Of The Times a darabokra hulló villanykörte nélkül? Vagy felhozhatom a „követendő példák” résznél a The Nationalt, hiszen majdnem minden esetben zseniális megoldásaik voltak. Vagy ott van Mark Lanegan Blues Funeral-ja, amely simán megállná a helyét a 2012-es év legjobb albumborítói között. A felsorolást a végtelenségig folytathatnám, megtoldva olyan klasszikus darabokkal, amelyek az évek során önmagukban is legendássá váltak, készítőikről nem is beszélve. Nem találkoztam még olyannal, aki például nem tudná hova rakni a The Dark Side of the Moon ikonikus borítóját. (Ha van, ilyen ezúton is szeretném üdvözölni.)

Mindezek ellenére, mindenki látott olyan lemezborítót, amely láttán elsősorban a vegytiszta megrökönyödés maradt – néha nem kevés okkal – és semmi több. Gyakran nem sikerül megtalálni a fényt az alagút végén. Ezen emlékezetes darabokra ezúttal nem szeretnék részletesen kitérni, hiszen kis utánajárással mindenki találhat belőlük, annyit, amennyit csak akar. Elveszve a túl sok választási lehetőséget kínáló betűtípusok között, egy rekordhosszúságúra sikerült cím, vagy valamelyik zenész nem kifejezetten kifinomult ízléssel megáldott ismerősének szívességből elvégzett „munkájának” hatására fordulhat elő, hogy az alkalmi, vagy papíron profi Photoshop huszárok félresikerült munkája néz vissza ránk a telefonunk kijelzőjéről, bár tény, hogy manapság egyre ritkábban fordul elő ilyesmi.

Minden félresiklott tapogatózás és egyéb ellenére, levonva az összes lehetséges tanulságfélét, úgy sejtem, mostanában egyre inkább sikerül eltávolodnunk a mostanra már agyonhasznált kliséinktől. Formailag és kinézetileg is egyértelműen tartogatnak még elég sok újat számunkra a jövő darabjai (gondoljunk csak a legújabb Punnany Massif EP-re), létezésük jelentőségével kapcsolatban pedig nincs mit megkérdőjelezni. Megannyi lemezbolt csődbemenetele és az internet összes áldásos tevékenysége mellett jelentőségük nem látszik csökkenni. Ami azt hiszem kellő nyugalommal tölthet el bármelyikünket.