Szerző: Kovács Gergő
A második album mindig nagy jelentőséggel bír, főleg ha az első, olyan sikeres volt, mint az An Awesome Wave. Kiderül, hogy egy egyalbumos csodáról beszélünk-e vagy tényleg van létjogosultsága a zenekarnak. Számomra kétség sem fért hozzá, hogy az alt-J a második lemezén is nagyot alkot.
Azt hiszem, hogy a The Black Keys senkinek sem kell bemutatni olyan slágerek után, mit a ’Tighteen Up’ vagy a ’Little Black Submarine’. Azonban rávilágítanék, hogy a The Black Keys nem csak ennyiből áll. A duó 2001-ben alakult egy ohioi városban, Akronban. Első albumuk 2002-ben jelent meg The Big Come Up címmel. Ez a lemez erősen delta blues hatású volt, és ez a stílus egészen sokáig kísérte a zenekart. Aztán 2008-ban felhagytak a maguk által a pincében rögzített album koncepciójával, és egy profi stúdióban vették fel az Attack & Release-t. A felvételek producere Danger Mouse volt, akit már a Gnarls Barkley-ból vagy a Broken Bells-ből ismerhetünk. Ezen a lemezen már megjelentek olyan hangszerek, mint a basszusgitár vagy különböző billentyűsök. Az igazi nagy áttörést a 2010-es Brothers című albumuk hozta meg. Ekkor már a basszusgitár és a billentyűsök is kitüntetett szerepet kaptak, akárcsak az ezt követő El Caminon. 2014 május 13-án jelent meg legutóbbi lemezük, amely a Turn Blue nevet kapta, és erősen pszichedelikus hangzású. A producer most is Danger Mouse, aki közreműködött az album írása és felvételei során is.
Az Arctic Monkeys AM és a Beady Eye BE című albuma után a Blood Red Shoes-t is elérte az új divat: nevezzük el az új albumot magunkról. Igaz, ebben az esetben nem egy mozaikszó készült, hanem a zenekar neve teljes egészében az album neve is. A duó negyedik albuma ez, amelyet teljes egészében Berlinben vettek fel hat hónap alatt, mindenféle külső segítség nélkül. Még a zenekarral rendszeresen közreműködő Mike Crossey-t is kihagyták a munkából. Kiadójuk a Jazz Life Records.
A Band Of Skulls egy angol, pontosabban southampton-i alternatív rock, indie, blues formáció, amely 2004-ben alakult. A srácok a főiskolán találkoztak. Matt Hayward (dob) édesapja zenész volt, ami nagyban segítette zenei előmenetelüket. Első albumuk 2009-ben jelent meg ’Baby Darling Doll Face Honey’ címmel, és még ebben az évben felhasználták egyik dalukat egy reklámhoz. Majd a Twilight-ban csendült fel egy daluk, a ’Friends’. Aztán a Muse-t és a The Black Keys-t kísérték turnéikon. Ma, március 31-én jelent meg harmadik albumuk a ’Himalayan’.
Hat év kihagyás után ebben a hónapban jelenik meg az amerikai szóló előadó Beck soron következő tizenkettedik stúdióalbuma, a Morning Phase. Szorosan kapcsolódik érzelmi világában, látásmódjában és a dalok hangulatában a 2002-ben megjelent ‘Sea Change‘ című albumhoz. A közreműködő előadók közül sokan már az előbb említett lemez felvételei során is segítették Beck-et. Az album már a Capitol Records gondozásában jelenik meg. Eddig két single-t adtak ki. Január 20-án a ’Blue Moon’-t, majd február 4-én a ’Waking Light’-ot.