Az Ács Dorottya és Zwickl Pál alkotta Sophie M kétségkívül az egyik legizgalmasabb szerzőpáros a hazai kísérleti elektronika színterén. Zenéjükben tökéletesen elegyítik a modern R&B illetve az art- és experimental pop elemeit. Az emellé társuló profi színpadi jelenlét, az összhang a duó és a közönség közt az, amitől élőben még különlegesebbek. Utoljára az idei Kikeltető záróbuliján találkoztunk a Sophie M-mel a Turbinában, most pedig ugyanitt ültem le beszélgetni velük a kezdetekről, inspirációkról és a készülő albumról.

Meséltek kicsit arról, hogy hogyan is indult a Sophie M projekt? Hogy kezdtetek el együtt zenélni, mit csináltatok előtte?

Pál: Együtt kezdtünk el egyetemre járni, az ELTE Társadalomtudományi karára, előtte pedig osztálytársak voltunk gimiben. Jóban voltunk akarva-akaratlanul, és tudtuk egymásról hogy mindkettőnknek van zenei háttere, aztán valamelyikünk bedobta, hogy legyen valami. Akkoriban ilyen akusztikus, The Dead Weather, meg Kills, meg Jack White-os világokat kezdtünk el feldolgozni, hasonlókat írogatni. Főleg gitárközpontú, meg énekközpontú cuccokat toltunk.

Majd mindketten kimentünk Németországba Erasmusra, Münchenbe és Berlinbe, ott kezdtünk el az elektronikus zeneírás felé tendálni. Eleinte csak magunknak, hogy színesítsük a palettánk. Mikor hazajöttünk elkezdett mindkettőnknek hiányozni az éneklés, és visszahoztuk a vokális elemeket is az előadásunkba, zenéinkbe. Aztán elkezdtem megírni a ‘Rem’ gitártémáját ’19 végén, átküldtem Dórinak, és visszadobott rá egy nagyon erős éneket, akkor úgy voltunk vele, hogy ez lehetne a vonal. Majd jött a ‘Mothertounge’, az is kicsit R&B-sebb lett.

Így kezdtünk el ezzel komolyabban foglalkozni, de amúgy, amikor ez a két szám kijött, nekünk nem voltak ezzel nagyobb terveink, tetszett, jó volt valamit együtt kreálni, de nem voltak olyan ambícióink hogy ezeket előadjuk, vagy koncertezzünk vele. Ebből utólag lettek is problémák, mert nyilván sok mindent újra kellett vágni, hogy előadhatóak legyenek.

Dóri: Nagyon jól összefoglalata a Pál, talán annyival egészíteném csak ki, hogy amikor belekezdtünk a projektbe, minket a produceri munka kezdett el igazából érdekelni. Ilyen 60-40 százalékban szerintem továbbra is a produceri munka az, ami mozgat mindkettőnket. És pont emiatt, eleinte, ahogy a Pál is mondta, nem került szóba, hogy ezeket a számokat hogy lehetne élőben előadni, milyen hangszerekkel, milyen megoldásokkal. Aztán amikor elkezdtünk koncertezni, meg fesztiválozni, teljesen újra kellett gondolnunk mindent.

Ez azért elég átgondoltnak, meg összeszedettnek hangzik, feltételezem nem ez volt az első projektje akkor egyikőtöknek sem.

Dóri: Én nagyon sokáig klasszikus zenével foglalkoztam, kórusban énekeltem, hangszereken játszottam, de persze közben mindig érdekelt a könnyűzene is. Ebben is nagyon egymásra találtunk szerintem, ő is pont ebbe volt, hogy; rengeteg féle zenét hallgatunk, de kicsit sok volt az azonos hangzás, ismétlődtek a témák. Így jött, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk kicsit kevésbé érzelmi alapon, és inkább tudatosan zenét írni, milyen témakörök vannak, amiket szeretnénk feldolgozni. A hangzások is nagyon meg vannak tervezve, minden keverés nagyon átgondolt, például a ‘Knives’-nál is, a 2000-es évek elejét akartuk visszaadni, a Black Eyed Peasnek az ilyen legfurább agymenéseit, amiket mi nagyon szerettünk meg szerettünk is, mert marha jól szólnak, pláne mai dolgokkal megkeverve.

Pál: Én gitározni jártam meg szolfézsra egy jó nyolc-tíz évig, aztán gimiben lett egy zenekarom…

Dóri: Pál már akkor sztár volt egyébként, én pedig már akkor oda voltam érte, hogy ez a srác egy zenekarban gitározik meg énekel.

Mi volt a zenekar neve?

Pál: Walrus in the sunshine. Amúgy az egy baromi jó zenekar volt, még a legkorábbi Middlemist Reddel léptünk fel a régi Dürerben meg ilyen helyeken.

És ezt a kettősséget, hogy maga az alkotási folyamat ennyire tudatos és tervezett, a koncerteken viszont sok az impro, hogy tudjátok feloldani, áthidalni?

Dóri: Amúgy ez egy tök jó kérdés, sokat kellett gyakorolnunk, elsőre ez nem ilyen volt ám.

Az volt talán a legnehezebb, hogy az elején nem tudtuk, hogy mi hogy fog szólni, hogyan fognak reagálni az emberek.

Egy csomó olyan tök experimentál dolog van, amiket mi nagyon élvezünk, de élőben nem működik. Ki kellett tapasztalnunk, hogy mi az, ami még nekünk is komfortos, jól érezzük magunkat benne, de a közönség is rá tud hangolódni.

Pál: Igen, úgyhogy itt azért az imprókat is némileg „meg kell tervezni”, már amennyire lehet, sokat kísérleteztünk. Az előző zenekarommal ez például sokkal egyszerűbb volt, tudtam, hogy ott van mellettem még három tag, gitárzene, tudod hogy nagyjából hogy szól kifelé, hogy szól befelé, tiszta sor. De nekem ez egy nagyon új dolog volt, hogy ott van egy dab alapú hangrendszer, két laptoppal. Az első Turbinás szettünknél például lerohadt minden és az utolsó utáni pillanatban kellett megoldani. Azóta sokkal felkészültebbek vagyunk, ezáltal oldottabbak is a színpadon. Az utolsó Turbinás szettünk szinte már flow élmény volt.

Dóri: Persze, ennek be kellett érnie. De még van hova fejlődnünk. Ezt nem úgy kell elképzelni hogy minden megrendezett, inkább az van ez a tudatosság mögött, hogy nagyon komolyan vesszük a projektet.

Tök jó, hogy Pál behozta kicsit ezt az elektronikus zene kontra gitárzene témát. Az elektronikus vonal nagyon megindult most, minden nap új szoftverek, eszközök kerülnek ki a piacra, szerintetek ez inkább több lehetőség, vagy kicsit belefullad az ember a bőség zavarába?

Dóri: Is-is. Eléggé nyomasztó tud ez lenni néha, főleg ha valaki úgy ír zenét mint mi, programokban. Nyilván az ember mindig arra törekszik hogy minden ponton izgalmasabb, különlegesebb legyen az anyag – ahogy mi is épp az új lemez kapcsán – és nagyon könnyen el lehet veszni ebben, hogy merre is induljunk mert annyi új mini-hangszer, szoftver, satöbbi van.

Pál: Én is napi szinten meglepődök hogy mik vannak. És tényleg, ahogy mondtad, a bőség zavara, nagyon nehéz ráérezni hogy mi lesz az, ami tényleg innovatív tud lenni a mi zenénkben, ami hozzá tud adni. Nagyon el tudja vinni egy zenekar stílusát ha bekerül egy új hangzás, ami amúgy nem feltétlen baj, mi nagyon szeretünk kísérletezni.

Dóri: Igen, de továbbra is szeretjük a gitár hangzását, a dobét, a zongoráét, az énekhangunkat, és inkább ezeket szeretnénk kiegészíteni, izgalmasabbá tenni az elektronikus vonallal.

Esetleg összművészeti kollaborációkban gondolkodtok? Azt tudom, hogy a Zero Fashionnel például együtt dolgoztatok most a fellépőruhákon.

Pál: Hú, hát a ‘Knives’-hoz a klipet például mi találtuk ki és rendeztük meg, illetve a koreográfia egy részét is mi csináltuk. Nem fordult meg bennünk hogy behozzunk mondjuk egy külső rendezőt.

Dóri: Igen, de például a kortárs tánc mindkettőnkhöz nagyon közel áll, és tök nagy álmunk egy ilyen előadáshoz zenét írni. Amikor kitaláltuk a Sophie M projektet, a zenélés mellett bennünk volt az is, hogy minél több ember felé nyissunk, minél több emberrel dolgozzunk együtt. A Pál inkább vizuális típus, ő a zenélés mellett fotózik is, én sokáig táncoltam ezért hozzám így az a vonal áll közelebb, de mindkettőből sok inspirációt merítünk.

Pál: Igen, aztán persze néha ott is fenn áll a bőség zavara helyzet. – nevetnek

Ki tudnátok emelni előadókat vagy képzőművészeket akik különösen nagy hatással vannak a zenétekre?

Pál: Hát, most hirtelen csak fotósuk jutnak eszembe, annak meg nem tudom mennyi relevanciája van. Zenéből meg tényleg annyira szerteágazó az ízlésünk, mind stílusokban, mind korszakokban hogy nehéz egy-egy nevet kiemelni.

Talán ennek az egész inspiráció-masszának ami körülvesz minket, a kicsúcsosodása a Sophie M.

Ez a Sophie M esszenciája?

Pál: Egy szóban?

Lehet összetett mondat is, mi adja a Sophie M Sophie M-ségét?

Pál: Ezt tök jó lenne frappánsan megválaszolni, nyilván mi, de az olyan klisés.

Dóri: Szerintem a Pálnak is, meg nekem is van egy hozott, nagyon erős művészeti oldalunk, ez nem tölti ki a teljes zenei identitásunkat, de nagyon erős része. És ez a két oldal, a közös érdeklődéseink révén összefonódott és ebből robbant ki a Sophie M.

Pál: Egy szóban az esszenciája meg, hát, mondanám hogy energia, de az egy kicsit lehet túl spiri.

Ez egy tök jó szó szerintem, én is ezt írtam fel magamnak mikor készültem az interjúra és leírtam a kérdést.

Dóri: Ez egy tök jó kérdés amúgy, lehet többet kéne ezen gondolkodni. Előttem lebeg amúgy egy ilyen popsztár identitás, ami nem egy személy, meg nem is feltétlenül mi vagyunk, inkább maga a Sophie M projekt mint perszóna.

Pál: Igen, talán ez a legjobb, a Sophie M találkozása két kreatív energiának, ami megtestesít egy harmadik karaktert.

És mikorra várhatjuk az albumot, mit várhatunk tőle?

Dóri: Most mondjuk el?

Pál: Mondjuk el. Pontosat még nem tudunk mondani, de mindenképpen egy éven belül szeretnénk.

Nem azt mondom hogy koncept album lesz, de valószínűleg a számok követni fognak majd egy storyline-t.

Dóri: Témájában pedig a dühöt próbáljuk meg körbejárni. Mik tudják ezt triggerelni, milyen az, amikor kicsit jobban vagy, milyen amikor visszaesel ebbe. Igazából egy ilyen lelki utazáson akarunk végig vezetni. Ez a terv.

Koncerten mikor találkozhatunk veletek legközelebb?

Dóri: Áprilisban az Aurórában.

• Hangolódjatok addig is a Sophie M Kikeltetős koncertfelvételével:

Ugyan még messzinek tűnhet a nyár és a januári hidegben bekuckózva nehéz elképzelni, de a háttérben a szervezők már nagy erőkkel készülnek a fesztiválszezonra. A 2022-es Kolorádó első merítését olvasva mi is rögtön a budai hegyekben érezzük magunkat, ahol a fák alatt hűsölve, kezünkben egy hideg sörrel tervezgetjük hogy melyik koncertekre menjünk.

A hazai lineup különösen erősre sikerült; ott lesz a tavalyi év egyik legjobb lemezét hozó Analog Balaton, illetve Deva, aki a napokban új anyaggal jelentkezett, és már két díjat is bezsebelt az idei évben (innen is gratulálunk még egyszer). A Bohemian Betyars és a Parno Graszt egy különleges, közös produkcióval lép színpadra. De kedveskednek az újhullámos hiphop kedvelőinek is, a listán ott van többek között Holi, a tavalyi év nagy felfedezettje, 6363 és Kapitány Máté is. Idén is ott lesz továbbá a Platon Karatev, akiknek nemrég jelent meg első magyar nyelvű lemezük, és a Middlemist Red is.

Külföldi fellépőkből sem lesz hiány; az egyik legjobb és legfontosabb hír talán, hogy idén bepótolják a tavaly sajnos elmaradt Black Midi koncertet. De szintén a cserkésztáborba látogat Tirzah, aki zenéiben a csilingelő gitárokat ötvözi az RnB-vel. Izgalmas nevek még továbbá a listán, az eddig Girl Band néven futó Gilla Band és a popzene egyik új nemzetközi titánja Sega Bodega is.

Azok a fesztiválozók sem fognak csalódni, akik inkább az elektronikus vonalon mozognak otthonosan. Fellép ugyanis a brit technolegenda Ben Sims. De ott lesz Eris Drew és Octo Octa is, a queer rave közeg ünnepelt hősei.

Legnagyobb örömünkre idén is lesz KERET színpad.

Itt fog fellépni Barkóczi Noémi is, aki pár év kihagyás után, tavaly jelentkezett új albumával. De velünk lesz az idén Kikeltetős, álmodozós-bedroom popos vonalon mozgó Laura, és a hazai postpunk egyik legújabb üstököse, a szintén kikeltetős Denevér duo.

• Az elővételes áron futó bérletekért katt ide.

Kiemelt kép: Kolorádó Facebook

Folytatódik a ’Lemez-és Dalkommentár’ sorozatunk Barkóczi Noémivel, és a Dolgom volt című legújabb, coming of age hangulatú albumával. A lemezen szereplő dalok a mai fiatal felnőttek hétköznapi problémáit dolgozza fel könnyed, néhol cinikus hangnemben, és önfeledt hangszerelésben, miközben a szövegvilág továbbra is valós problémákat mutat be. Ez a kettősség teremti meg az album egyedi, ’boldog-nihil’ univerzumát.

A szeptemberben megjelent albumról és az új felállásról, korábban beszélgettünk már Noémivel egy interjúban, ezt itt olvashatjátok. Illetve a lemez címadó daláról, és a hozzá készült klipről készült anyagunkat pedig itt találjátok.    

Most pedig a dalkommentár sorozatunk keretében vettük végig a lemezt Noémivel ’Dalról-dalra’.

Akik követik az idei Kikeltetőt, azoknak minden bizonnyal nem ismeretlen Hegedűs Józsi neve a shortlistről, illetve a klubestekről. Józsi az idei Kikeltetőre szólóban jelentkezett, és autentikus hangzásvilágával, karizmatikus színpadi jelenlétével rögtön elvarázsolt mindannyiunkat. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy nemcsak önállóan szokott színpadra lépni, hanem a 2018 novembere óta működő Csillagerdő nevű zenekarával is. Ebben a formációban Józsi (gitár, ének) Ábrahám Mátéval (cselló), Pintér Norberttel (basszusgitár) és Bubla Bencével (ütőhangszerek) egészül ki. A Csillagerdő az elmúlt években megfordult több hazai és külföldi fesztiválon, klubban; zenéjüket leginkább az alternatív és folk jegyek jellemzik, de hallatszik a ’60-as ’70-es évek hazai rockzenéjének hatása is rajtuk. A banda most az új, ‘Trikó‘ című dalával és a hozzá készült videoklippel premierezik nálunk.

„Az egyik első emlékem egy kopott piros gitárhoz kötődik. Tudtuk, hogy apa zenélt, egyszer egy dobverőt is találtunk a szekrényben. Mikor egyszer anyát kérdeztem arról, hogy milyen zenét játszott, mosolyogva mondta, hogy ‘trikó’. 15-16 évesen megkaptam ajándékba a VHS kazettát egy 1993-ban, a szabadkígyósi kábel TV-ben leadott adásról. A kazettára ez volt írva: ‘Zenélni vágyó fiatalok’. Egy riport volt rajta 3 szabadkígyósi fiúról, akik hangszereikkel a kezükben álltak a kultúrház előterében. Középen a videón velem egykorú apám szakadt farmerban, fekete pólóban, félhosszú hajjal, fülbevalókkal, és a piros gitárral. Ez a jelenet látható a klip elején, és ez a hangulat indította el a gondolatot, aminek a vége a ‘Trikó’ című dalunk, és annak videoklipje lett” – meséli Józsi a dal születéséről.

A dal egyértelműen Józsi édesapjával való kapcsolatát próbálja definiálni, arra reflektál, miközben keresi, hogy milyen is lehet az a „trikó” zene. Emellett azonban a refrénekkel beemelődik egy új jelentéstartam a szövegbe, ahol ugrunk egy generációt és megjelenik Józsi nagyapja is.

„A refrének az utolsó, a többitől eltérő szövegű refrénnel összeolvasva új értelmet nyernek:

„Magányos út. A nyári szél az ősz hajamba fúj
A nyári szél már nem beszél velem”

Ha ezt összekötjük az előző refrénekkel, egy búcsúbeszédet kapunk E/1-ben a nagyapám szájából. A nagypapám nagyon fontos volt számomra. Kedves, csendes, de a saját igaza mellett végletekig kitartó, egyenes ember volt. Mindig éreztem a szeretetét, támogatását. Akkor is megvédett, mellém állt, mikor más nem, és emlékszem, végig biztatott a zenélésre.

Úgy érzem, a ‘Trikó’ c. dalban, és klippben generációk óta öröklődő álmok gyűltek össze, válnak valóra.”

A dalhoz készült videóklip három helyszínen játszódik: a Zsóka presszóban, a kultúrházban és a nemzeti parkban. Egyszerre elevenedik meg előttünk egy fiktív, Beton névre hallgató zenekar első koncertélménye a helyi kultúrházban – aki volt már hasonló rendezvényen annak biztosan mosolyt csal az arcára és ismerős lesz a közönség és a koncert atmoszférája – , illetve egy klasszikus westernfilm, annak minden kellékével és karakterével. A vezérmotívum, ami összeköti ezeket a különös figurákat pedig a piros gitár, amit mindenki keres.

„Szerettem volna, hogy minél inkább autentikus környezetben rögzítsük a videót, így a három helyszín, azaz a nemzeti park, a kultúrház és a Zsóka presszó is olyan helyek, amikhez emlékeim kötődnek a gyerekkoromból. Az erdőben – ami a képek hátterében sokat látszik – rengeteg időt töltöttem egyedül. A western jelenetek következtek a refrénből, amiben a vezérdallamon túl igyekeztünk beletenni olyan elemeket, amik tovább erősítik a hangulatot. A gitár a ‘House of the Rising Sun’ gitártémáját követi, és fel-felcsendül A Jó, a Rossz és a Csúf zenéjének egyik ikonikus motívuma is. A klipben a western hősök a piros gitárt keresik. A gitár jelképezi a fiatalságot, őszinteséget, hitet. Azokat, amiket akkor érez valaki, amikor először eszébe jut, hogy gitározni kezd, zenekart alapít.”

Miközben a dal szövegében Józsi az apjával és nagyapjával való kapcsolatát dolgozza fel, a klipben megjelenik ő maga is, indián képében. Ez az alterego az ő identitására reflektál. Erről így mesél:

„Az, hogy indián lettem, elsősorban a saját kívülálló identitásomat hivatott bemutatni. Roma félvérként nőttem fel, így sem roma, sem nem roma társaságban nem tudtam teljesen asszimilálódni. Ezen túl egy fura érzékeny, impulzív punkrocker fiú voltam egy kis Békés megyei faluban, mindig úgy éreztem, senki nem ért meg magam körül. Gyakran éreztem magam valami teljesen másnak, mint a környezetem. Idegen voltam otthon, az életem összes akkori színterén. Nagyon szerettem az indiánokat. Ezt magammal hoztam. A családomban nagy kultusza volt a western filmeknek, indiánoknak, lovaknak. Indiánnak lenni egy elnyomott, ősi közösséghez való tartozást, reménytelen csatákban való harcolást jelent, hasonlóan a cigánysághoz.

Összességében az indiánságom, a kívülállóságomat, másképp gondolkodásomat szimbolizálja.”

• Ha esetleg lemaradtatok volna Józsi fellépéséről a második klubesten, azt itt nézhetitek vissza.

Idén már második kislemezével jelentkezik a Marble Mist.  Míg a nyár elején megjelent három dalos, magyar szövegű Újidő egy stílusában és hangzásvilágában homogénebb anyag, addig a most debütáló Re-Balance inkább emlékeztet egy lázálomra, a szó legpozitívabb értelmében.

„A Balance nagylemezünk felvételeit megelőzően még 2018-ban csináltunk egy élő stúdiózást, ahol azóta már kiadott dalokat és egy csomó kiadatlan, vagy csak koncerteken hallható számot játszottunk el.

A Re-Balance cím is ehhez köthető, amivel egyrészt felidézzük a nagylemez dalait, másrészt pedig az újra egyensúlyba kerülés fontosságát is jelezzük. A lemezborító a Balance fotózásából egy kép, amit Bátori Gábor (Jim) készített.”

 Az introval együtt öt számból álló EP egy téren és időn átívelő tripbe repít minket, ahol mindenki megtalálhatja a számára kedvenc időszakot/stílust. Az album egy két és fél perces ‘Tokyo’ címre hallgató távolkeleti – ethno-beat – instrumentál introval indul, amit a dalhoz készült cseresznyevirágos-metropoliszos vizuál tökéletesen támogat. Ezután a ‘Set you Free’ a nyolcvanas évek klasszikusabb klub-rock világába repít minket, a dalhoz készült videó is ezt a hangulatot hozza a fekete-fehér koncertsnittekkel és a bakelit vezérmotívummal.

A ‘Heavy Love’-val egy kaleidoszkópon keresztül pillanthatunk be egy dal erejéig a klasszikusokat megidéző blues-rock, beatesebb, Marble Mist-esebb verziójába. Innen irány ‘Róma’, ahol a leginkább indie hangzásvilágú, de továbbra is beat jegyekkel tűzdelt dal mellé egy retro képeslapokat idéző videóanyag társul. A trip utolsó állomása, mondhatni beteljesülése, a ‘Riverside’, ami hibátlanul hozza a hetvenes évek pszichedelikus rock elemeit.

Bár a lemez koherenciája nem a dalok közti szoros kapcsolatban rejlik, mégis, mint ahogyan a hozzájuk készült vizuálokban, kaleidoszkópszerűen alkotnak egy egészet.

„A vizuálokat Balázs készítette, nagyrészt saját anyagból, amiket igyekeztünk a dalok hangulatához illeszteni.

A Re-Balance a múltba tekintés mellett egy előre vetítése is a második nagylemezirányának, nem véletlenül került bele a Tokyo című dal is.

Terv szerint csak magyar dalok szerepelnek majd a lemezen és stílusban nyitunk még inkább a modern hangzás felé, a magyar zenei inspirációk mellett egy-két ázsiai elemet is beemelve a hangszerelésbe.”   

• Az új kislemez mind zeneileg, mind képi világában egy nagyon izgalmas anyag lett, ami november 4-én érkezik a streaming platformokra is. Ha pedig élőben találkoznátok a srácokkal, nézzetek be a Dürerbe az aznap esti koncertjükre!

Nemrég jelent meg négy év kihagyás után Barkóczi Noémi legújabb, Dolgom volt című nagylemeze, egy új felállásban, Szőke Barnával (MYGL, The Qualitons) és Gulyás Kristóffal (mius, Jazzékiel) kiegészülve. Az album minden mai fiatal számára ismerős élethelyzeteket mutat be; kapcsolati problémák, párkeresés, költözés, én-idő. Ha a néhol cinikusan megmosolyogtató, rá-rábólintós „aha, én is pont ebbe vagyok” szövegek nem lennének elegek, akkor a fülbemászó, napokig „bennragadós” dallamok, és refrének után biztosan a repeatre nyomunk az album végén. Ezekről a felnövés-témákról, a fiúkkal való közös munkáról, és az albumról kérdeztük Noémit.

Négy év kihagyás után most jelent meg az új LP-d ‘Dolgom volt’ címmel, hogyan találtál vissza a zenéléshez?

Noémi: Hagytam magamnak időt rá, hogy újra legyen kedvem dalokat írni leginkább. Kellett hozzá egy adag önismereti munka is, hogy figyeljek oda magamra jobban és ahelyett hogy hagynám magam belesüppedni a tétlenségbe, csináljak is valamit.

Az új album új felállással is érkezett, mi miatt döntöttél úgy, hogy ezentúl nem egyedül szeretnél zenélni? 

Noémi: Mivel szabadúszó animációsként dolgozom, általában a munkanapot egyedül töltöm, főleg amióta a co-working iroda ahol dolgoztam is bezárt a pandémia alatt, pedig az egyetemi évek során megtapasztaltam mennyire jó csapatban dolgozni, mennyire más amikor van kikkel motiválni egymást. Ezt szerettem volna megélni a zenében is.

Milyen volt a közös munka a fiúkkal? Hamar megtaláltátok a közös hangot?

Noémi: Szerintem abszolút. Más zenei világokban mozgunk, de egy nyelvet beszélünk. Minden dalnál meg kellett keresgetni hogy az adott anyag mit kíván, de pont jó hogy vannak erők és ellenerők, ebből születik valami érdekes.

Amikor először hallottam az albumot az volt az érzésem mintha egy teraszon ülnénk, és egy fröccs mellett mesélnéd, hogy mi is történt veled az elmúlt négy évben. Ebben van valami igazság?

Noémi: Hát sajnos nem voltam ott veled, pedig szeretem a fröccsöt és a teraszokat is, haha (bocsi, dad joke). Ja amúgy igen törekedtem valami ilyesmi természetességre.

Izgi megtalálni azt a szintet, ami még pont annyira absztrakt hogy természetesnek hat, de talán van benne plusz réteg is. Ettől függetlenül persze nem minden dalt inspirált a saját életem, van amit másokéból loptam.

Közben viszont annyira könnyen lehet azonosulni a számokkal és az általuk bemutatott mai felnőtté-válós problémákkal; tinder, költözés, haldokló szobanövények, háziállatok. 

Igen, az egyik barátnőm azt mondta, hogy ez egy Millennial album. Azt hiszem van benne valami, mert tényleg érdekel, hogy mi van velünk, mi van a fiatalokkal. Az utóbbi időben trendi szidni ezt a generációt, pedig igencsak valid problémákkal küzdenek, amikről szerintem kell beszélni.

Az ‘Annyi vér’-ben ahol az anyaság gondolatáról énekelsz, kicsit szembeállítod azt anyáink, nagyanyáink anya-szerepével. Szerinted könnyebb, avagy épp nehezebb dolguk van a mai fiatal felnőtteknek, mint anyáink, nagyanyáink idejében volt? Nem csak az anyaság szempontjából. 

Hát ez egy nagyon nehéz kérdés és biztos hogy rengeteg szempontból meg lehet vizsgálni a helyzetet. Ami biztos, hogy számukra nem volt kérdés, vállalnak-e gyereket. Az is biztos, hogy nem könnyíti meg a helyzetet a klíma kérdés sem, hogy látjuk milyen irányba tartanak a dolgok. És persze ott van az is, hogy napi 8 órával mi álmodni sem tudunk egy saját lakásról. Sok minden borult egy generáció alatt, amit talán nem is látunk annyira, mert elmegyünk jókat enni és inni hogy addig se kelljen ezekre gondolni. 

Te mit tanácsolnál egy mai fiatal felnőttnek, aki hasonló cípőben jár, mint a dalok hősei?

Noémi: Fú hát azt, amit magamnak: megtalálni az eszközöket, amiktől jó a saját bőrünkben lenni (mozgás, természet, meditáció, terápia, bármi), keresni embereket, akikkel jó lógni, vagy fel lehet őket hívni amikor a padlón vagyunk és valóban kíváncsiak ránk, csinálni valamit, amitől hasznosnak érezzük magunkat… Ja és kutyáááák! Jó is hogy kérdezted ezt, mert hajlamos vagyok megfeledkezni ezekről, köszi!

• Noémivel legközelebb november 25-én találkozhattok a TRIP hajón, a Felső Tízezer társaságában.