Tegnap, miután begurultam biciklimmel a Szigetre, utam egyből Senára vezetett, később Skrillexet átaludtam, belenéztem egy csomó koncertbe, majd az esővel távoztam.

• Előző napi beszémoló itt,
• képek a Flickren,
• és persze az Instagramon,
• amelyet használjatok bőszen ti is!

Délután négy körül én még nagyban tekertem a Duna mentén haladó bicikliúton, amikor Lukáts Márton András szerkesztőtársam már Jake Buggra csápolt bent a Nagyszínpadnál. A már-már elviselhetetlen hőség hatására viszonylag hátul, a színpad két oldalán húzódó víz permetező csíkok alá álltak be lötyögni a szerelmes és érzelmes számokra.

„Én személy szerint azt hittem, hogy egy kis, fiatal visszahúzódó srácot fogok látni, hallani, de csalódnom kellett. Kellemesen. Jake kora ellenére nem látszott tapasztalatlannak a színpadon. Gyakran csukott szemmel, mély beleéléssel énekelt.

Karcos gitárszólóival, és a tökéletes dob-basszus kísérettel fantasztikus hangzást varázsolt zenekara a nagy meleg ellenére.

A tinilányok szívtiprója sok szerelmes üzenetet láthatott a közönségben. Még cici is villant!”

A magam részéről ahogy beértem, kezdődött is a VOLT Fesztivál színpadon Sena, akik nem hagyták cserben a szitizeneket sem, nagyszerű, profi koncertet adtak. A koncert közben az Irie Maffia énekesnője gyakran váltogatott az angol és a magyar átvezető szövegek között, majd inkább megszavaztatta, ahol a magyarok toronymagasan nyertek. Szuper volt látni, hogy jóval többen voltak, mint előző évben, és a fesztiválozós dallista sok feldolgozással, és a hangulatok változatos keverésével itt is remekül működött.

Pont átértem az Imagine Dragonsra, akik A Tökéletes Fesztiválzenekar Címét meg is kaphatnák,

a frontember eszméletlenül karizmatikus, makulátlanul énekelt, a koncert nagyon jól szólt, minden talpalattnyi terület bedugult, ahonnan csak egy kicsit is rá lehetett látni a Nagyszínpadra, ennyi embert délutáni koncerten még nem láttam a Szigeten. A totális teltházzal, és a The 1975-val szemben pörgő és lelkes zenekarnak, nameg a kivételes ritmusszekciónak hála hatalmas energiák szabadultak fel a számok alatt.

Bár talán én voltam az egyetlen ember a fesztiválon, aki nem ismert tőlük egy dalt sem, leszámítva az ‘It’s Time’ Lovestarrs féle feldolgozását, amelyet pont elcsíptem élőben, eredetiben, és ott helyben el is döntöttem, hogy mihamarabb pótolnom kell a lemaradásomat sárkányékból.

Miután belenéztem a Random Tripbe – ahol talán egy kicsit túl sokszor hangsúlyozták angolul, hogy ami a színpadon történik, az mind improvizáció – éreztem, ahogy a vállam és a szemhéjam szépen fokozatosan nyomódik lefelé, talán az érkező hidegfronttól, vagy a hónapok óta tartó fesztiválpörgéstől… Akárhány ezer forintos karszalag van a kezemen, mindig lelkiismeretfurdalásom van, amikor napközben aludnom kell pár órát a sátramban, de máskülönben nem éltem volna túl a napot.

Azt álmodtam, hogy Luki velem ellentétben tele van energiával és hogy végigtombolja a Miles Kane koncertet az A38 sátorban. Najó, talán nem csak álmodtam…

„Miles Kane a brit indie rock egyik legmeghatározóbb alakja. Sokaknak meglepően hatott Miles új külseje, Mr. Kane ugyanis olyan éles stílusváltáson esett át, mint nemrégiben az Arctic Monkeys. Miles Turner.. őő.. izéé.. akarom mondani Kane megszabadult hosszú, az indie-re jellemző hajkonorájától és

jelenleg úgy néz ki szegény, mint egy olasz maffiózó, akit összemostak Noel Gallagherrel.

No, de ennyit a külsőségekről, mert nem csak a külső számít! Erre is jó példa a tökéletes koncert, amit kísérőzenekarával adott, így a sátorban szokásos rohasztó meleg ellenére is mindenkit sikerült táncra perdítenie rock’n’rollos muzsikájával. A ’Give Up’ című számnál Miles a közönség egészét gugolásba parancsolta, hogy aztán szám refrénjénél teljes extázisban törhessenek ki és ugráljanak, mint a megvadult állatok. A régi számok és az újabbak is nagyon jól szóltak. A koncert zárószááma a ’Don’t Forget Who You’re’ volt, ami után nagyjából mindenki a lá-lállálálá refrén kombót dudolászta.”

Azt sem álmodtam, hogy a koncert végén Miles úgy búcsúzott el, hogy „see ya’ll next year”, ami elég bíztató, és örömteli, tekintve hogy Luki is egyetért abban, amit többektől is hallottam, miszerint a Sziget eddigi legjobb koncertje volt ez. De térjük vissza a sátramhoz.

Sikerült átteleportálnom magam időbentehát Miles Kane és Skrillex utánra, amikor már csak a Tesco Discora akartam volna benézni, illetve megnéztem volna Korányit a Fran Palermoból a tábortűz mellett.

Terveimet az eső húzta keresztbe, előbbi egy fedett teraszon volt, ahol az eső elől menekülő tömegben semmit nem lehetett volna csinálni, és mivel a mai nap eszméletlenül pörgős lesz, inkább a kipihent, okos punci, mint az elgyötört partyhős szerepét választottam. Meg sok Club Matét mára.

Holnap újra beszámoló, addig is kövessetek Instagramon, valamint posztoljatok ti is képeket #keretblog hashtaggel!