Egy évet és egy hetet kellett várni, hogy a Szitizenek visszafoglalják a Hajógyári szigetet arra a jól megérdemelt egy hétre, amíg a bájos mesevilág keringőjében lehet bájologni, hogy aztán felkavarodjon a gyomrunk és kihányjuk a 700 forintos sört egy kuka mellé.
- A képeinket a Flickr oldalunkon találjátok!
- Kövessetek minket az Instagramon is,
- és posztoljátok ti is a képeiteket a #keretblog hashtaggel!
- A mai napra programajánlót itt találtok.
Nem ennyire savanyú a szőlő, azonban mielőtt rátérnék a pozitívumokra, nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy 650 forint egy korsó sör, 400-500 forint egy deci bor, 700 forint egy szelet pizza, érzetre eddig ez a legdrágább Sziget evör, helyeselt egy francia srác is, akivel kint, az Auchan mellett beszélgettem.
„Azért is jöttem Magyarországra, mert itt minden olcsóbb. Itt kint ez igaz, de bent minden ugyanannyi, mint otthon.”
Idén először a -1. és a 0. napok nem kaptak tematikát, hanem többé-kevésbé rendes programnapnak számítanak. Igaz, sok színpad tegnap még épülőben volt, az ígéretek szerint mára már minden flottul fog működni.
A színpadok rendesen átalakultak. Bár a Nagyszínpad és az A38 sátor maradt, tavalyhoz képest a VOLT színpad mintha megnőtt volna, ahogy a Cökxpon is. Megszűnt azonban a Party Arena (!), helyére költözött a szintén megnagyobbodott Magic Mirror, melynek régi helyén az EDM-re éhező tömegek régi-új alternatívaként választhatják a B-My-Lake nevével fémjelzett Colosseumot. Változnak az idők. Van végre egy hivatalos tűzrakó hely, és a Csónakház idén is képben van a csóró, eltévedt fesztiválozók legnagyobb örömére.
Ahogy már említettem, tegnap még csak félgőzzel indult be a Sziget gépezet, ennek megfelelően a programokból sem volt túlkínálat. A Nagyszínpad programját az Ivan & the Parazol nyitotta, akiknek egyébként az idei Sziget himnuszt is köszönhetjük, majd a Leningrad után jött a The 1975.
A brit bandát már láttam Bécsben, itt írtam róla, és interjút is forgattunk a frontemberrel, Matt-el, azonban míg az egy 600 fős klubkoncert volt, itt most több ezer embert kellett volna szórakoztatni. Az akkor nagyon tetszett, most viszont annyira nem voltam lenyűgözve. Az egésznek volt egy „kamuszintipop” érzete, ugyanis szinte minden dal alatt futott laptopról egy üres szinti sáv, sőt, helyenként még vokál szólamok is. Erre igazán találhattak volna egy, feketébe öltöztetett session zenészt a háttérbe, mert így úgy tűnt, mintha a tagok lennének az egyszeri fizetett zenészek, akik álmukból felkelve is végigpötyörészik a nyári fesztiválokon már ezerszer megfuttatott turnészettet.
A frontember, Matt Healy a koncert során vagy a ruháitól szabadult meg szépen sorba, vagy a szokásos vörösborocskáját szopogatta üvegéből.
Szerintem benne van a szerződésében, hogy mennyit kell innia a színpadon, hogy trú legyen az összkép.
A koncert végére persze borult minden, vagyis leginkább csak a mikrofon állvány, meg egy-két gitár, mely után egy szerkesztőtársam közölte a konklúziót: „ez a csávó valószínűleg öt éven belül meg fog halni”. Már tavaly decemberben is eszméletlenül kimerült volt, azóta szinte minden nap felléptek valahol. Egyszer megkérdezte a közönségtől, hogy
„Itt vagytok egész héten? … Őrültek vagytok, én egy napig se bírom.”
Majd felmarkolta az odakészített szál cigijét és belekezdett valamelyik dalba.
Természetesen maradtam az első sorokban, „Tele optimizmussal” szlogenű fekete dobozos Sopronival Tankcsapdára veretni. Ezek után elmentem sétálni, voltam a parton, nézelődtem, bejártam, felfedeztem a fesztiválköztársaság területeit úgy, hogy hagyjak látnivalót későbbre is. A legszembetűnőbb a sok installáció, lámpások, diszkógömbök, robotok, fa építmények és egyéb vizuális nyalánkságok, amelyek első évükben még kicsit erőltetettnek és Glastonbury vagy Tomorrowland koppintásnak tűntek. Mostanra viszont minden a helyére került, és így
már gunyoros horkantások nélkül tudok elmenni egy „Immigration Center” feliratú stand mellett, ahol Szigetes útleveleket osztogatnak a Fesztiválköztársaság nevében.
A Nagyszínpad záró fellépője, a fesztivál egyik legnagyobb headlinere, a Blink-182 volt.
Nem volt rossz látni Tom DeLongét és bandáját, meg kellett állapítállnom, hogy már ők sem lesznek fiatalabbak. A Nagyszínpad előtti tér megtelt, sok ember még egészen hátulról is az arrafelé szokásostól eltérően lelkesen ugrált és énekelte a szövegeket, de sokan voltak, akik látszólag egynél több Blink-182 dalt nem tudtak volna megnevezni. Bár Travis Barker még mindig eszméletlenül energikus, úgy éreztem, hogy a szemem láttára lesz az egykor – feltételezéseim és az általam látott koncertvideók tanusága szerint – tinipoppunk lazaságból öregfiúk greatest hits diadalmenet, mellékesként pár dallal az új lemezről is. Semmi negatív, Snoop Dogg is ezt csinálja, és az is milyen jó.
Az első nap végén angolosan távoztam biciklimmel a taxis bejáraton keresztül, a holnapi beszámolóig kövessétek Szigetes kalandjaimat a @keretblog Instagramon. Posztoljatok ti is képeket a #keretblog hashtaggel, mert a legjobbakból matricákat fogunk nyomtatni!
