Budapest egyik szobájában két srác egy maréknyi hangszerrel meg egy programmal felvesz egy kislemezt. Nem az első, de valószínűleg nem is az utolsó hasonló sztori a környéken, ami Johnny és Jimmy Monkey-val történt, mindenesetre vadiúj zenekaruk szinte minden elemében magában hordozza azt az izgalmat, amiért szeretjük az undergroundot.

Amikor megkaptam a srácoktól a 5 popular classics című EP-jüket (stílszerűen öt számból áll, melyekre sem a populáris, sem a klasszikus jelző nem illik), rutinból próbáltam ráhúzni egyféle stílust a zenéjükre, de több akadályba is ütköztem. Az első trackre egyből rásütöttem volna a kaliforniai szörf-punkot, de a többi szám közben sokkal lassabb, zajosabb.

„Nem stílusokban gondolkozunk, inkább egyfajta felfogás az, ami meghatározza a zenénket. Az alap elképzelésünk az, hogy műfaji korlátokat semmiképp sem állítunk magunk elé. Nem szeretnénk, ha rá lehetne sütni a zenénkre bármilyen konkrét jelzőt, vagy be lehetne tenni egy kategóriába. Egyfajta egységként fogjuk fel, ami abból fakad, hogy mindketten nagyon sok féle stílust hallgatunk.” – mesélte Ádám, alias Jimmy Monkey.

Egymás közt persze akadnak jelzők a zenéjükre, ilyen például a hendikepp-rock, broken-pop vagy szörf-techno kategóriája, mivel keverednek a dalokban az elszállósabb gitártémák egy csomó zajjal, szintivel, és hangbejátszásokkal.

„A zaj egyfajta bizonytalanságot visz a dologba, azért használjuk, mert jól kifejezi a világhoz való ambivalens viszonyulásunkat, illetve kiszámíthatatlansága miatt teret enged a hallgató fantáziájának, ellentétben a letisztult, konkrét témákkal.”

Jimmy és Johhny már 2008 óta zenél együtt különböző formációkban, és pár évre rá lett világos számukra, hogy közösen tudnák megvalósítani legjobban zenei elképzeléseiket. A konkrét munkát bő egy éve, 2016 januárjában kezdték el, viszont ambícióik nem merülnek ki a most megjelent EP simogatásában.

„A 5 popular classics, egy trilógia első tétele, egyfajta bevezetés, amely kijelöli az alapvető irányvonalakat. Ezt követi majd egy elektronikusabb második EP, és egy vélhetően nagylemezzé duzzadó harmadik anyag, mintegy tézis-antitézis-szintézis felfogásban. Több számhoz is tervezünk videoklipet, illetve szeretnénk összerakni egy ütős élő zenekart.”

A srácokat zeneontológiai mélységekre ásva kérdeztem a produkciók miértjéről, amire talán az eddigi legegyszerűbb, de legőszintébb választ kaptam.

„Valószínűleg felrobbanna a fejünk, ha nem csapolnánk le időnként a benne hömpölygő cuccot.”