Címke: experimental
Lukács Máté, alias Chaac első szólóprojektjébe néhány hete futottam bele instagramon. A melodikus szintitémákhoz készült vizuálok egyből azt a benyomást keltették bennem, mintha egy átvirrasztott éjszaka súlyos érzései elevenednének meg előttem egy furcsa szinesztéziát alkotva. Kiderült, hogy nem is jártam olyan messze az alkotó céljától. Beszélgettünk is egyet arról, hogyan készült a ‘The Morning after The Night before’. Interjú.
Honnan jött a lemezcím ötlete?
Youtube-on van egy azonos című videósorozat – egy rave buliról, és annyira megtetszett ez a szójáték, hogy arra gondoltam, ellopom. Persze egyszerűbben is kifejezhettem volna, biztosan előbújt belőlem az angoltanár.
Tudatos, vagy inkább asszociatív volt a folyamat, amiben ezek a trekkek megszülettek?
Valahol a kettő között, de inkább improvizatívnak mondanám. Én soha nem úgy zenélek, hogy előbb megírom a sávokat és aztán utómunkát végzek rajtuk.
A program, amit használok, egy virtuális modulárszinti, ebben építem fel a hangokat. Amikor egyet késznek érzek, meghallgatok hozzá egy másikat, gondolkozom, hogy ez a kettő hogyan reagál egymással, és amikor ezt késznek érzem, akkor kezdem el tekergetni, és a páradik felvételre általában sikerül elérnem azt a hatást, hogy megyek is tovább. Szóval tulajdonképpen teljes egészében live felvétel az összes trekk, amit az albumon hallasz.
Egészen szokatlan az a metódus, ahogyan te zenélsz, de lehet, hogy csak én közelítem meg máshogy ezt a folyamatot, ha benne vagyok.
Felvenni egy gitársávot, vagy egy dobalapot összerakni Abletonban teljesen más interface. Régebben próbáltam én is hip-hop beateket meg loopokat gyártani, és valahogy unalmas lett az eredmény, túlságosan zárt keretek közé szorított az, hogy ide vagy oda kellett tenni ezt vagy azt a sávot. Én ezt nem akarom látni.
Kapcsolatba akarok lépni azzal a hanggal, amit előtte fél óráig építettem – ebben találtam meg éppen azt az optimális munkafolyamatot, amiben én jól tudok működni, az eszközzel kapcsolódni.
A vizuált is te készítetted? Nekem teljesen az volt az érzésem, miközben néztem, mintha látnám a hangokat.
Akkor végülis sikerült megcsinálnom, amit akartam. Magukat a vizuálokat nem én dizájnoltam, abba még csak most megyek bele. Egy iszonyat régi programnak, a WinAmpnak van egy vizualizáló funkciója, és hogyha abba beírsz egy parancsot, akkor a zene fogja vezérelni a képet.
Szóval volt ezer preset, elindítottam őket végtelenítve, bekapcsoltam a zenéket, és addig ültem a laptopom előtt, amíg nem jött az az érzésem, hogyha becsuknám a szemem, valószínűleg ezt látnám. Mint a Lecsóban, csak nem kajákkal.
A kreatív elmét nehéz korlátozni, így nem meglepő, hogy a legtöbb művész általában több felületen és dimenzióban is dolgozik, és az sem kiugró eset, ha egy képzőművész zenében is jeleskedik (a hazai underground nem elenyésző hányadát teszik ki jelenlegi, volt, vagy jövőbeli momésok és képzősök). Erre a jelenségre kiváló példa a 25 éves Horváth Villő is, aki egy DIY videóval ellátott dallal mutatja be a nagyvilágnak Villö Acetone nevű projektjét, melyben a vizuális tartalmak mellett a zenét is teljes egészében saját maga írta és játszotta fel.
A Landing Venus Kéklóban rögzített koncertlemezét hallgatva felváltva jelenik meg előttünk dzsungelbéli sámánasszonyok, boszorkányok szeánsza, sötét bársonnyal borított jazz klubok homálya, szüfrazsettek lázadása. Doromboló fekete mágia. Improvizáció az avantgárd jazz, no wave, posztpunk, pszichedelikus rock, és zajzene elemeivel. Meglepő módon két frontasszony, Kisgyörgy Ilka és Horváth Hannah változatos technikákat ötvöző énekhangjai gerjesztik az indulatokat, teljessé válva Vajsz Kornél (gitár), Takács Rajmund (basszusgitár) és Kovács Gergely (dob) kísérletező játékával. Mellékprojektjeik többek között: Gentry Sultan, Midstream Selections, Pásztorz, Asphaltbreath, Tape Kebab, Hipermarx, Grencsó Open Young Ensemble, FUNKorporation, i m p o r t, Rehab Nation, Roncsipar, Odett. Ilkával és Rajmunddal beszélgettünk.
„Nem feltétlen olyan háború, ami egy megvívott csata, hanem amit ők a fejükben játszanak le.”– fogalmazta meg egyik interjúalanyom a csütörtöki, Kisüzemet leigázó Gnú koncert után. Ajtai Péter (nagybőgő), Kapusi Viktor (szaxofon) és Porteleki Áron (dob) rendhagyó power triója rendesen felborzolta a kedélyeket, megemelte a pulzusszámokat és hintette a libabőröket a pesti éjszakában.
Néha elég mindössze a szomszéd országig mennünk, ha valamire való kísérleti zenére vágyunk. Soap&Skin másnéven Anja Plaschg, nem vicc tényleg a szülei kis, Ausztriában található farmján nőtt fel. Csak miután sikeresen kiugatta magát két neves felsőoktatási intézményből 2006-ban kezdett el Soap&Skin néven munkálkodni, hátrahagyva ezt az első hallásra idillikus látványvilágot.