Háború a fejekben – a Gnú free jazz katarzisa

Cikk

október 26, 2016

Steszkó Zsanett

462

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

„Nem feltétlen olyan háború, ami egy megvívott csata, hanem amit ők a fejükben játszanak le.”– fogalmazta meg egyik interjúalanyom a csütörtöki, Kisüzemet leigázó Gnú koncert után. Ajtai Péter (nagybőgő), Kapusi Viktor (szaxofon) és Porteleki Áron (dob) rendhagyó power triója rendesen felborzolta a kedélyeket, megemelte a pulzusszámokat és hintette a libabőröket a pesti éjszakában.

Azok, akik valamennyire is megmozdultak már a budapesti jazz színtér túlfűtött útvesztőiben, valószínűleg legalább egy formációt elcsíptek a srácok megszámlálhatatlan szóló és társas projektjei közül. A.M.P., Deti Picasso, Nigun, Argo, The Best Bad Trip, Dorota, Czitrom-Porteleki duo, 12z, hogy csak pár nevet említsünk.

Én speciel eddig valószínűleg egy kő alatt éltem, mivel csupán pár héttel ezelőtt, az Andaxínház születésnapi estjén találkoztam a Gnú, és úgy egyáltalán, a free jazz, punk jazz kísérletező, improvizatív hangorkánjával, akkor viszont menthetetlenül magába szippantott. Ezt követte az ötlet, hogy le kéne őket csekkolni egy önálló koncertjük alkalmával is. Első találkánk során leszűrhettem a közönség arcain, hogy mennyire megosztónak számítanak, izgalmasnak tűnt a hallgatóság kikérdezésének potenciálja.

2

A Kisüzem tányércsörömpölős, beszélgetésektől zsibongó közegében enyhe aggodalom fogott el; mi lesz, ha a Gnú egy szolid, kávézói háttérzenekar szerepébe kényszerül? Szerencsére amint rávetették magukat a hangszereikre, az emberek torkán akadt a szó és figyelni kezdett a legtávolabb üldögélő, bepálinkázott, véletlenül odatévedt külföldi is. Többen az ablaküvegen keresztül bámészkodtak. Kiszámíthatatlan, intenzív vihar vette kezdetét. Számomra értelmet nyert az elnevezés; mintha egy felpaprikázott gnú csorda szaladt volna át a közönségen. Ami legelőször feltűnt, az a hangszerekhez fűződő szenvedélyes viszonyuk. Az egyszerre improvizatív, mégis komoly zenei múltat sejtető, elvarázsolt profizmus és ösztönösség.

Transzba és szerelembe estek a hangszerükkel, felváltva simogatták és tépték őket. Egy-egy elrepülő cintányér sem jelentett gondot, a rendeltetésszerű használat fogalma megváltozott. Engem személy szerint megbabonázott a klasszikus hangszerek pedálokkal és kütyükkel való párosítása, Áron a doboknál egy hegedűvonót is bevetett a hangok szülésében. Kiabálásokkal fűszerezett törzsi hangulat uralkodott.

1

Szerintem érdemesebb volt egyfajta performanszként, mintsem tipikus koncertként értelmezni. Ehhez hozzátartozott, hogy a hallottak mellett a látványt is átéljük. Lássuk, ahogy izzadságban fürödve egymásra néznek, egyenként is kibontakoznak és a hangszerek segítségével beszélgetnek. Mintha épp egy olykor borús, feszültségekkel és szenvedéllyel teli helyzetet próbálnának feldolgozni.

Egy idő után sajnos szembesülnöm kellett a helyszín negatívumaival. A kedélyek viszonylagos csillapodásával a hátrébb szorult, vagy talán frissen érkezett közönség figyelme lankadni kezdett és némi háttérzaj formájában öltött testet. Illetve ismét rá kellett jönnöm, hogy hosszú távon egy koncerten való ülő testhelyzet nem elég kielégítő számomra, mozgásban akarom megélni az ütemeket. A hely szűkössége miatt nem volt kedvem kijjebb mászni, még a mosdóba is félve indultam, senki törékeny koncertélményét nem akartam a tömegben való botorkálásommal összezúzni. Utóbbiakat leszámítva zseniális élményben volt részem. Megkérdeztünk pár embert a teljesebb körű beszámoló érdekében, az ő véleményeik következnek.

kristof

Kristóf

Találkoztál már a Gnúval ezelőtt?
Egyszer hallottam őket MOME Zajon, az eléggé intenzív koncert volt. Viszont ma ebben a világos, vacsorázós közegben ez a súlyos zene valahogy furcsa vibeot adott a helynek. Nagyon gonoszkodtak a srácok, nem feltétlen éreztem a helyzethez passzolónak ezt a fajta energiaárasztást.

Nagyon gonoszkodtak?
Az volt a baj, hogy nem tudott ennyi ember figyelni a zenére. Nem érezték szerintem ők sem, hogy ki hogyan éli meg. A basszusok nagyon durvák voltak, szétmozgatták a testem. Az ülés miatt szinte klausztrofóbiát éreztem a végére, ki akartam törni. Ők magukból minden energiát kiadtak, amit csak tudtak, de ez teljesen más állapot azoknak, akik befogadják.

Meghallgatnád őket az albérlet melegében?
Én őket eddig csak élőben hallgattam, felvételen még soha. Nem az a dolog, amit otthon szeretnék hallani, mert ennek az egész stílusnak a pillanatban van értelme. Például a stúdiózás egy teljesen más műfaj. De itt az a kulcs, hogy amikor átélem, az lesz valamilyen, de nem fogom felvételről meghallgatni újra és újra.

Milyen filmhez tudnád elképzelni filmzeneként?
Nagytotálos, lassúfolyású filmhez, amiben keveset beszélnek és valami brutális dolog történik. Háborús környezetben. Nem feltétlen olyan háború, ami egy megvívott csata, hanem amit ők a fejükben játszanak le. Reagáltak egymásra, a fájdalmaikat mondták el. Nagyon érezték, csak amikor próbálgatják a szárnyaikat, akkor nyilván nem minden pillanatban lesz tökéletes együttállás. Hanem úgy néz ki az egész, hogy: „Ezt nézd! Erre gyere! Arra gyere! Ne! Ne! Most túlmentél. Dzzzzs!”

Viszont, ha az egészre, mint performanszra tekintünk, nem pedig, mint koncertre…
Na, igen. Láttuk az érzelmeket az arcukon, az összes kiköpött nyálcseppet, az összes lecseppenő izzadságcseppet, a szenvedést, hogy szétesik a dobszett. Bár Áron úgy ütötte, hogy az már verekedés inkább, mint dobolás. Végig lebegett ez a baljós hangulat, sötétség honolt a cuccban. Nagyon durva orkán szelek fújtak.

heniendre

Heni & Endre

Ismertétek a srácokat? Konkrét szándékkal csöppentetek ide?
Heni: A kezdetek óta ismerjük őket, a barátaink. Most a hely miatt kevésbé tudott jól érvényesülni a zene. A nagyon finom, halk részeket nem lehet hallani az alapzajtól.

Endre: Engem nem zavar az alapzaj, szerintem így is érdekes.

Milyen zenei élményhez tudnátok hasonlítani a hallottakat?
Endre: Szerintem konkrét dologhoz hasonlítani inkább csak lehúzó lehet, valahogy bekategorizáló.

Heni: Azért ez egy egészen friss, picit kiforratlan dolog. Valami teljesen mást akarnak csinálni, mint ami eddig történt bármelyik zenekarukban. Mindegyikben meglehet találni azt, ami jellemző a tagokra, rájuk lehet ismerni egyenként. Itt ezt próbálják levetkőzni.

Közel áll hozzátok ez a stílus? Ti milyen zenéket hallgattok?
Endre: Szabad zenét sokat. De inkább játszom, mint hallgatom.

Heni: Én több mindent. Nemrég Viktor egyik kedvenc zeneszerzőjét hallgattam, meg trip-hopot, The Bad Plust, ami jazz, sok mindent.

mde

Nóri

Mesélj, most hallottad őket először?
Igen. Én eleve nagyon szeretem az elborult, szétszedett, zenéket, de ilyen felállással még nem találkoztam.

Hogy érezted magad?
Életemben nem jártam még ennyire alkalmatlan koncerthelyszínen, túl nagy volt a zaj. Egy ideig arról szólt az este, hogy kerülgettem másokat, székre vadásztam. Közben a zenekar mégis kivívta magának a figyelmet, tehát az összbenyomásom pozitív maradt. Passzolt a káoszhoz a káosz.

Ha valamilyen zenei élményhez kéne hasonlítanod, akkor mihez tudnád, tudnád-e egyáltalán?
Nagyon sok hasonló progresszív, zajzenés, nem egészen értelmezhető dallami síkon levő zenekart meghallgatok. Van egy Kriget nevű, svéd formáció. Hármasban működnek, borzasztóan elborult zene, hangsúlyosabb elektromos basszussal, viszont ők eltakarják az arcukat. Ott is van szaxofon és ott is felbukkan a Mickey egér-vinnyogás, már elnézést.

Mickey egér-vinnyogás?
Igen, itt is előjött az egyik szám után; a szájgitáron prüntyögés.

Hallottad már más projektjeiket is?
Nem.  Nem ilyen koncepciókkal érkeztem ide. Nem tudtam igazából, hogy ők kicsodák.

Tehát teljesen ismeretlenek voltak, ez izgalmas. Elmennél máskor is a koncertjükre?
Igen, mindenképpen megnézném őket egy olyan helyzetben, amikor egy jobb színpadon vannak, már sejtem, hogy mire számíthatok, esetleg van körülöttük még hasonló elgondolású zenekar. Megnézném, hogy egy olyan kontextusban mit alkotnak.

mihaly

Mihály

Találkoztál már a Gnúval ezelőtt?
Régóta ismerem mindegyik tagot. Táncházba járok 1969 óta. Áron apukája, Porteleki László a Muzsikás együttesben játszik, előtte a Tékában zenélt, én szerveztem nekik koncerteket a nyolcvanas évek Európájában. Tehát Áron még nem élt, amikor a papáját már ismertem.

Koncerten hallottad már a fiúkat?
Rengetegszer. Őt például utoljára a Deti Picassoban. De a többieket is sokszor, sok helyen. Dorotában, The Best Bad Tripben, stb. Viszont konkrétan Gnú koncerten még nem jártam. Körülbelül négy éve találkoztam velük a vonaton, fel voltak pakolva hangszerekkel, mondták, hogy zenészek. A Duna parton koncerteztek, baromira tetszett, azóta követem őket.

Hasonló típusú zenékre szokott esni a választásod?
Utálom az operát, a magyar nótát, a hatvanas évekbeli Aradszky László-féle világot. Minden olyasmi vonz, nem csak művészet, ami megmozgatja az agyat. Ami megnyugtat, „Jaj de szép!”, langyos, attól távol maradok.

Tetszett, amit ma láttál, hallottál?
Egyrészt imádom azt, hogy nagyon akarnak. Hihetetlenül szívják rá magukat a zenére. Másrészt számomra maga a stílus nem meglepetés, de ugyanakkor az egész koncert meglepetés volt. Fogalmam nem volt a szám közepén, hogy mi lesz a vége. Ez egy ajándék.

Fotók: Puskás Dalma Tamara

PLAYLISTEK