Legutóbbi anyagunkban, melyben a Szabó Benedek és a Galaxisokkal foglalkoztunk, a zenekar tulajdonképp önmagát interjúztatta meg a tavaly nyári turnéjáról. Ezúttal én kérdeztem a jövőheti KERET Szülihatos koncertjük előtt Szabó Bendeket és Günsberger Ákost. Az idő gyorsan telik, a koncertek gyarapodnak, ráadásul új lemez is van a láthatáron. Helyzetjelentés.
Egy hosszabb vidéki turné végén jártok. Debrecentől Győrig felléptetek jó pár vidéki fellegvárban. Amellett, hogy gondolom fárasztó az utazás, milyen volt a Galaxisok 2018-as tavaszi turnéja?
Benedek: Nekem valahogy elrepült most ez a tavasz, ami nem azt jelenti, hogy ne lettek volna jó koncertek, de valahogy kevésbé tudtam az élményekre koncentrálni. Az Esti Kornéllal közösen turnéztunk, ezért sokkal többen jöttek el a koncertekre, mint általában. Kiugróan rossz estére nem is emlékszem, a legtöbb helyen egészen ügyesek voltunk.
Ákos: Szerintem nagyon jól sikerült a turné. Az mindenképp pozitív tapasztalat, hogy minden évben többen jönnek el a tavalyihoz képest, többen éneklik a szövegeket és egyre jobb energiákat kapunk. Érdekes párosítás volt a turné az Esti Kornéllal. Azt gondolom, hogy bár a zene eléggé különböző, mégis jól működött a két zenekar együtt, erősítettük egymást.
Több, mint egy éve jelent meg legújabb lemezetek. A korábbi albumokhoz képest mennyire volt ez közös munka s mennyire Benedek dalírói kreatív asztala?
Ákos: Mindhárom albumot jórészt Benedek írta, ez pedig a harmadik lemeznél sem volt másként. Annyiban azonban különbözött, hogy az első két lemezen Somával nem játszottunk (a másodikon Laci már igen) ezen az albumon azonban mindannyian szerepelünk. Alapvetően a hangszerelés része is maradt Benedeknél, de már közösen ötleteltünk egy-egy dolgon, sokszor adtunk egymásnak tanácsokat.
Lassan jön a fesztiválszezon, ti pedig ugyanúgy visszatérő fellépők vagytok a valamivel szűkebb közegnek szóló Kolorádón és a VOLT Fesztiválon is. Hogy élitek meg belülről ezeket az eseményeket, élvez-e prioritást egyik a másik előtt?
Benedek: Jobban szeretem a kisebb fesztiválokat, mert általában jobb a programkínálat. A Kolorádó vagy a Bánkitó egészen más irányból közelít a kortárs popzenéhez, mint azok a nagyok, akik biztosra akarnak menni. Ez általában aktuálisabb külföldi előadókat és szélesebb magyar merítést jelent. És hát a baráti körünk nagy része is jellemzően ezeken a fesztiválokon tartózkodik, ami szociálisan kedvezőbb. Kivétel az idei Sziget, ami egészen meghökkentő lineuppal jelentkezett, várom is nagyon.
Ákos: Alapvetően én is inkább a kisebb fesztiválokat szeretem, szerintem a Bánkitós koncertjeink voltak talán a legjobbak ezek közül, én legalábbis nagyon élveztem őket. Nagyon nehéz sorrendet állítani, nyilván egy Volt/Sziget kaliberű fesztiválnál mi még nem kapunk olyan idősávokat, mint egy kisebb fesztiválon, cserébe sokszor olyan napra kerülünk, amikor meg tudunk nézni egy-két olyan fellépőt, akikre kíváncsiak vagyunk.
Meg tudjátok még számolni, hogy a zenekar négy tagja összesen hány bandában játszik? Hogy lehet ennyi különböző projektet összetartani? Szerelemből? És hogy jut idő családra, barátra, barátnőre, „polgári munkára”?
Benedek: Ákos Antoniával (Antonia Vai) játszik még, Soma a Platon Karataevben, Laci meg ezer különböző dolgot csinál. Ő ebben a műfajban verhetetlen. Még a Zombie Girlfriendben is játszik, ami az én másik zenekarom.
Az a helyzet, hogy itthon a zene nem vesz el annyi időt az életedből, mint egy hónapokig turnézó külföldi zenekar esetében.
Az ország is kicsi, klubból sincs sok. Néha még így is kevés – én például nagyon komolyan gondolom, hogy beszállok szintisnek valahova, persze csak ha hívnak.
Ákos: Eddig hálistennek nem túl sok olyan eset történt, amikor időpontütközés volt, remélhetőleg ez az állapot még sokáig így marad. Egyik zenekar sem lép le fél évekre turnézni. Ha így lenne, akkor nyilván sokkal nehezebb lenne a dolgunk. Amúgy valóban szerelemből lehet ezt csinálni, én nagyon nehezen tudom elképzelni magamat egy session-pozícióban (más kérdés, hogy amúgy is alkalmatlan lennék rá), nekem mindkét zenekar a szívem ügye, szerencsére a kapcsolat is csak mélyül közöttünk, és nem jut eszembe soha, hogy „na, már megint velük kell beülnöm a buszba”.
A szabadidőről meg annyit, hogy a családban már a márciustól júniusig tartandó szülinapokat egyben ünnepeljük mert nekem március eleje óta nem volt szabad hétvégém.
Aki szemfüles, az látja a közösségi média megfelelő csatornáján, hogy a próbaterem mellett a stúdiót is látogatjátok? Mi és hogyan készül épp?
Benedek: A szó szoros értelmében a próbaterem mellett látogatjuk, mert két teremmel arrébb van a stúdió. Készül a negyedik lemez, amiről nem is mondanék többet, mert akkor hol marad a titokzatosság, érted. Talán sikerül elriasztani vele a közönség maradékát.
Ákos: Ha Benedek titkolózik akkor sajnos én sem mondhatok többet, de azért merőben más lesz mint az eddigi dolgok. Mondjuk rám amúgy is jellemző, hogy rettegek minden ilyen új megjelenésnél, a harmadik lemez előtt már világégést vizionáltam, szóval talán nem az én véleményem a legmérvadóbb a zenekarból. De a lényeg, hogy például az egyik számnál leraktam a gitárt és végül orgonán fogok játszani benne!
Melyik magyar zenekar focizik a legjobban?
Benedek: Tavaly a Kolorádón játszottunk egy vérre menő meccset a Bohemian Betyarsszal, de ők nyertek 5-4-re. Idén szeretnénk visszavágni. A többi zenekarról nem tudok, de jöhetnek ők is. Egyszer volt egy Beat-Vittula bajnokság, ahol nagyon csúnyán megvertük a Vittulát. Mindenképpen nagyon fontos lenne több focipályát telepíteni a fesztiválok területére.
Ákos: Magyarország világelső az egy főre jutó stadionok számában, szóval elég merész lenne, ha a magyar zenekarok nem tudnának focizni. Így ránézésre azt mondanám, hogy az Ossian zenekar focizik a legjobban, esetleg a Kalapács, de mivel nem szeretek és nem is tudok focizni, ezért nálam biztosan jobbak!
A KERET Szülihaton fellépő bandák közül kit tartotok a legizgalmasabbnak?
Benedek: Bozo, Gustave Tiger.
Ákos: Gustave Tiger, Dope Calypso
- Keddig tudtok kedvezményes elővételes jegyet venni hatodik születésnapunkra. Húzzatok bele!
Fotók: Komróczki Dia