Hatodik alkalommal vándorolt ki a pesti (és szubjektív vélemények szerint meglepően nagyszámú külföldi) fiatalság a nagykovácsitól nem messzi cserkészparkba. Hogyan is nézett ez ki? Por, fények, bizonyos táskák megpakolása.
Azért is az egyik kedvenc fesztiválom a Kolorádó, mert nem csak közel van a fővároshoz, de az alapterülete is jól bejárható. Nyolc zenei színpad is üzemel egymástól néha csak három perc távolságra, ami miatt ugyan előfordulhat hogy a számok közti szünetekben egymásra hangoznak, de ha az ember elég közel áll a színpadhoz akkor ez nem okoz problémát. Nagy pozitívuma még a helyszínnek, hogy erdős részeken van a helyszínek fele, így abszolút természetközeli a buliélmény. Megvannak ezeknek az árnyoldalai is, az Árokban közeledni és táncolni is nehéz feladat, a KERET színpadhoz vagy az Erdei rave-hez pedig csak erősen korlátolt embermennyiség jut be. Az utóbbi helyszín idén szerepelt hivatalosan is a fesztiválprogramban, eddig csak a Santsatnak volt ott „titkos” kitelepülései, a bejárattól nem messze elhaladva elég hamar fel lehetett fedezni az előző években is.
Én már harmadik alkalommal látogattam ki, most először nem sátoroztam kint, remélve hogy így nagyobb energiákkal tudom belevetni magam az esti programokba. Csütörtökön attól félve, hogy a forróság le fogja szívni minden energiám, brutális mennyiségű kávét és club mátét fogyasztottam. Sajnos energiám nem sok lett, vagy ami volt elment emberek keresgélésével, valamint hogy az összes ismerősömnek köszönjek, és pár szót váltsunk.
Néhány óráig megkíséreltem nagyjából az összes koncertet megtekinteni, ám elkezdett tetőzni a szorongásom és inkább elmenekültem barátnőmmel a TÁP Színház előadására az erdőbe. Velük elutazunk Faremidóba másfél órára, megtekintettük az emberiséget ahogyan szennyezi a földet, énekeltünk, énekeltek nekünk, és nevettünk az okosan elhelyezett faszos vicceken. Ezután élénken bele tudtuk vetni magunkat az Obroniék táncoltató szettjébe.
Miközben az első napokra rányomta kicsit a bélyegét az ún. trópusi fülledt meleg, pénteken így áldásként érkezett a lehűlés szele, ezeknek főleg azok a szerencsések örülhettek akik a gyér térerőben lecsekkolhatták, hogy nem fognak elázni, így utolsó napra eléggé lehetett a felrugdosott port nyelni.
Azóta is hiányolom az eksztázist, ahogyan kedves húgommal Black Midi koncerten kiegészítettük a zenekar (akkor kaotikusnak ható) zenéjét különböző erősségű és hosszúságú sikításokkal, improvizatív énekelgetésekkel. Ezúton is bocsánatot szeretnék kérni ha ezzel bárkinek az élményét elrontottuk volna, habár mire ez felmerült bennem addigra csak hátraforduló mosolygó arcokat láttam. Ezután még sikeresen beszabadultunk a Karaokeyra, hogyha valakinek van videója a nem félszívvel előadott Szállj fel, szabad madár előadásunkról, kérem juttassa el szerkesztőségünkbe.
Szombatra jött csak be az otthonalvós stratégiám, délután fél kettőig aludtam, így probléma nélkül minimális italozással kibírtam reggel ötig a bulikázást, de a tanulság részemről az, hogy legközelebb inkább mennék egy napra, vagy kint aludni érdemes, mert így nagyon hamar elment a fesztivál. Aminek viszont kifejezetten örültem, hogy térerő hiányában a telefonom simán kibírta töltés nélkül a napot. Szerencsés voltam kiutazás szempontjából, még szerdán szereztem buszbérletet, de voltak ismerőseim akik a buszjegyhez sorban állással közel három órát töltöttek a bejutással. Ha online meg lehetne előre venni, az sok mindenkinek időt takarítana meg.
Összességében úgy néz ki, a fesztivál legnagyobb problémái a túlterheltségükből adódnak, látszódik hogy a helyszín ennél több embert nem tudna felvenni. Programok szempontjából is szuperül állnak, fejlődésre egyedül a tömegek kezelésének tökéletesítésében látok még lehetőséget. Így biztosan mindenki számára felhőtlenebb élmény lehet a kolorádózás.
- A KERET Színpad idei galériáját itt tudjátok meglesni.
Kiemelt kép: Kolorádó Facebook oldal
