Szerző: Gyarmati Veronika
Hihetetlen, hogy csak most jelenik meg Kollár Dea legelső száma, amikor a Kikeltető alatt egy olyan összetett produkciót láttunk belőle, mintha egy egész csapat állna mögötte.
Az eddigi legkomolyabb munkáját adta ki a kezéből Ujvárossy Olivér, aki több év dobolás után már egy ideje az elektronikával kísérletezik, és ezen az anyagon már nem preset szintetizátorokat használja, hanem kikeverte magának az Abletonban a saját hangjait.
Megjelentettek a mai nappal egy ütős kislemezt amiben van pszichedelikus-fúziós-jazzes témák, aminek egy része előre megírt témákon alapul, és vannak számok amik pedig jammelésekből lettek kiragadva. Na de most mi ez a kvintett? Ez bizony a Hari Drama fősodrából kiragadott öt férfiú mellékprojektje, név szerint Papp Mukunda Mátyás, Stanfel Péter, Kalmár Boti, Sikó Alpár és Papp Mádava, akit meg is lehet tekinteni a most szombaton esedékes Kikeltető záróbulin.
Az ősszel felvett anyag a Blunt Shelter gondozásában jelenik meg, a felvételekről és a zenekar működéséről írtunk is akkor. A nagyzenekart pedig jövőhéten tudjátok elkapni, június elsején a Nagy Emma Quintettel karöltve zenélnek az a 38-on.
Nem mutatja a megállás jelét a Carson Coma mókagyára, itt az első szám klippel kiegészülve a júniusban megjelenő negyedik lemezükről.
Nem áll messze a zenekartól, hogy az országot meghatározó problémákat tematizálják, a legegyértelműbb példa erre a Pók, ami az LMBTQ+ kisebbséggel szembeni előítélet ellen szólalt fel. A Feldobom a követ szövege az ország elhagyásával foglalkozik, és úgy tűnik, hogy a klip és a szöveg is az énekes, Fekete Giorgió személyét és tapasztalatait helyezi a középpontba, számos aktuálpolitikai áthallással gazdagítva.
Zságer Balázs kiadójának gondozásában jelenik meg az erdélyi duó debüt albuma, aminek nem más mint Iamyank a producere. Az idei Kikeltetőben shortlistre kerültek a lányok, akik azóta tökélyre fejlesztették az északi misztikus folklór hangulatát.
Itt az előfutára a napokon belül megjelenő Filc kislemeznek, ahogyan az első nagylemezüket, így ezt az anyagot is egyben játszották fel takk nélkül. Az oka ennek pedig egyszerűen az, hogy
„az együtt mozgás varázsát és a jól elkapott pillanatokat fontosabbnak hittük az zenénkben, mint az hogy minden hang ki legyen szerkesztve tökéletesre.”
Tavaly év végén debütált Szurdi Balázs projektje, amiről akkor írtunk is, most pedig nálunk premierezik az új száma, a Moment, ráadásul a most szerdai Kikeltetős fellépéséről készült videójával egy időben.
Videoklip a világvégéről szeretettel és lekváros kenyérrel, itt a Giliszta új klipje! A Giliszta pszichedelikus funk-punk/bármicore zenekar és szabadgondolkodó művészeti kollektíva 2017-ben jött létre. Eddig két single-el, egy kislemezzel, két kisnagylemezzel, és egy nagylemezzel álltak elő, most itt egy újabb single, amely a közelgő újabb nagylemez ígéretét hordozza magában. A zenekarra a folyamatos tartalmi és formai változás jellemző, dalaikban pedig a pszichedelikus rocktól kezdve a hip-hop/space-funkon át a thrash metálig sok különböző műfaj megtalálható. Az ironikus stílusgyakorlatoktól kezdve a progresszív ötvözetekig a sokszínűség maga is sokféleképpen jelenik meg. Aposztrofálták őket már a balkáni King Gizzard & The Lizard Wizardként, képzőművész punk/art-rockként, és Gabor Szabo-féle jazzként is.

Így tudtok bevágódni az idei Kikeltető zsűrijénél
Ismerjétek meg őket!
Idén tavasszal újra elindult a Kikeltető, a hazai alternatív szcéna legfontosabb tehetségkutatója. Itt nemcsak platformot kapnak a zenei előadók, ugyanilyen fontos része a programnak, hogy a zsűri személyében releváns szakmai kapcsolatokat, és a karrierjüket előremozdító lehetőségeket is tudnak szerezni. Na de kiket és mivel is kell lenyűgözni? Mutatjuk.
Márciusban fog megjelenni a Freakin’ Disco harmadik nagylemeze, ez a második ízelítő róla, amiben folytatják a vad elektronikai és élő jazz kalandozásaikat hasonlóan a korábban megjelent Face Yourselfhez.
A zenekar elmondása szerint ez egy könnyedebb számnak indult, ami egyáltalán nem sikerült, de ez abszolút nem probléma.