Lassan egy hete, hogy a Szlovén fővárosban megrendezett MENT Ljubljana fesztiválról hazajött a magyar delegáció. A tavalyi év elenyésző hazai jelenléte után idén a Cseh tamás Program HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) ‘brandje’ szervezi a magyar könnyűzene exportját különböző showcase fesztiválokra a kelet-közép európai régióban. Az idei MENT-re számos szakmabelin kívül három zenekart szállítottunk, ezek a Gustave Tiger, Apey és az Uffalo Steez voltak.
Mindenképpen tanulságos volt a magyar fogadás közben lezajlott tömeg viselkedése, a leghasznosabb következtetés talán, hogy ne akarjunk ételt és zenét szolgáltatni egyszerre. Apey egyszálgitáros produkciója és a rétesért vívott harcban a zene sajnos kevesebb figyelmet kapott, de a gulyás-technó kombinációja eggyel jobban sikerült. Ezt főleg annak tudom be, hogy a srácok olyan hangerőn játszottak, ami mellett nemigen lehetett mást csinálni.
Az Uffalo Steez egyébként nem csak a gulyáslevesnek áll jól, hanem az egyik legátütőbb koncertélményt is az ő nevük jegyzi. Sosem láttam még annyi embert technóra veretni, mint a péntek esti játékukon. Mondjuk a Gala Halában hasonló eredményt produkált az orosz Oligarkh néven futó ortodox kórusénekeket és trap-et keverő triója, aminek már csak a konceptje megér egy hallgatást.
Kicsit nehezményeztem, hogy 15 percenként rakták be a magyar zenét a lineupba, úgyhogy először a Gustave Tigerrel kezdtünk, ami a működni nem akaró mikrofon ellenére is elég jól sikerült. A nagyszámú delegáció egyik legnagyobb előnye, hogy kívülről nyilván csalogató a teltházérzés, amit ad, úgyhogy sikerült megtölteni (nem csak hazai arcokkal) a koncerteket.
A legészrevehetőbb (számomra pozitívum), hogy a különleges előadások felülkerekedtek a tipikus surf/psych rock hullámán lovagló zenekarok flow-ján. Ezalól talán kivétel a Persons From Porlock, akiknek a pedálkészletét még a Middlemist Red is megirigyelhetné. Na, oda nem sikerült bejutni. A Homesick az egyik legjobb élményem volt, a velük készült interjúm után jobban is sikerült átéreznem a hollandiai texas életérzést, amit a középiskolás Mac Demarco-hangzás mellé hoztak. Punk felhozatalban az orosz The Jack Wood alkotott nagyot, nem tudom, hogy a női énekes attitűdje, vagy inkább a zene miatt, a Las Poftas őszi budapesti koncertjét idézte meg. ‘Nulladik napon’ abszolút dobogós volt az Erki Parnoja észt experiment performansza. Nem is mondok többet, hallgatni nagyon ér. Szintén érdemes a cseh Please The Trees formációját meghallgatni, ami egy mélyebb hátterű Flaming Lips.
Az előadások között egyértelműen tarolt Kevin Cole, a seattle-i KEXP pogramigazgatójával tartott panel. Ezen a példán is érdemes elindulni, ha arra a kérdésre keressük a választ: ,mire vagyunk kíváncsiak? A résztvevők egy részének tetszett a laza stílusú, kicsit személyesebb hangvételű beszélgetés. Engem személy szerint a Prince-szel való találkozásnál a backstage-ben jobban izgatott az a téma, hogy hogyan teremtsünk itthon közönséget egy olyan zenei kollektívának, ami nemzetközi színvonalú. Mondjuk teljesen meg tudom érteni az álláspontját, hiszen a lényegi témákba (miért tud független médiumként működni, ezáltal véleményt nyilvánítani egy aktuálpolitikai helyzetben) éppen csak belekapott, elérte azt, hogy azóta naponta legalább egyszer beütöm a keresőbe a KEXP-t releváns tartalmak után keresve.
A népszerűségi sorrendben második helyen talán Sigtryggur Baldursson előadása végzett, aki az izlandi zenepiac és annak exportja mögött rejlő sikereket fejtegette az Icelandic Airwaves példáján.
Alapvetően egy profi szervezéssel találkoztunk a fesztiválon, ami rengeteg lehetőséget nyújt mind zenészeknek, mint zeneipari szakembereknek a kiugrásra. Nagyon örülök annak, hogy egyre több régió fedezi fel a szoros kapcsolatok hiányát, a keresztkommunikáció és egymás segítésének fontosságát. Kíváncsi vagyok a delegáció és az itt megszerzett kapcsolatok utóéletére, hiszen legközelebb a Tallinn Music Week-en lesz majd alkalom ezeket személyesen feleleveníteni, hazai színekben ezúttal a Blahalousiana és a Kéknyúl fog megmutatkozni azt észt fővárosban.
Fotók: sinco