350 – ennyien töltöttétek ki a koronavírus-zeneipar-karantén háromszögre vonatkozó kérdőívünket. Már csak módszertanból adódólag sem lehet ebből messzemenő, mindenkire érvényes következtetéseket levonni, de azért megpróbáltuk összegezni a tanulságokat.
Mindenekelőtt nagyon köszönjük a kitöltéseket! Lássuk az eredményeket.
Kérdéseink egy része a streamelt, online koncertekre vonatkozott. Rákérdeztünk, mi a véleményetek egyáltalán a létezésükről, hogy fizetnétek-e értük, illetve, hogy mennyit néztetek meg belőlük. Kiderült, hogy a
többség pozitívan áll hozzájuk: 82 százalékuk nézett már meg online koncerteket és 54 százalék pedig fizetne is értük. A kitöltők majdnem kétharmada (64%) pedig jól megvan a streamelt eseményekkel, amíg a krízis tart.
Ez több dolgot jelent: először is, sokan – nyilván a KERET olvasóközönségének merítési határából – pozitívan, a zenészeket támogatva álltok a megváltozott helyzethez. Amíg a kocsmák, szórakozóhelyek, koncerthelyszínek zárva vannak, sajnos a zenészeknek nincs nagyon más választásuk, csak az internet, ha fellépési lehetőségben, bevételben gondolkodnak. Másfelől viszont ez az ő megélhetésük szempontjából édes kevés.
Az olvasók mindössze 11 százaléka válaszolta azt, hogy ugyanannyit vagy többet fizetne egy online koncertért vagy DJ szettért, mint egy élő rendezvényért.
A #neváltsvisszajegyet mozgalom margójára elmondható, hogy 34 százalék kitöltő, ha úgy adódik, lemond a visszatérítésről, hogy így a szervezőket támogassa, 54 százalékot azonban azért nem érint ez a kérdés, mert nincs megvásárolt jegye egy elmaradó eseményre sem. Csupán 5 és 6 százalékra tehető azok száma, akik anyagi megfontolásból visszakérik a pénzt.
Leszűrhető továbbá, hogy ha a fenti helyek holnap már kinyitnának, akkor is csak lassan rendeződne vissza az élet a régi kerékvágásba: míg a majdnem háromnegyedének hiányzik az, hogy bulizni járhasson, a szűk többség – 51% – azt válaszolta, hogy pár hétig vagy pár hónapig nem nagyon járna sehová.
Viszont 48 százalék azonnal elmenne, és ez többé kevésbé egyezik azon emberek számával, akik amúgy is hetente járnak bulizni. A törzsközönség tehát megmaradna.
Azzal kapcsolatban, hogy az aktuális krízis hosszútávon milyen hatással lesz a szórakozási szokásokra, 53 százalékotok válaszolta azt, hogy visszaállhat a korábbi rend, 46 százalék viszont úgy saccolja, hogy lesz némi változás a megszokott forgatókönyben. Összesen 1 százalék mondta azt, hogy kerülni fogja a tömegrendezvényeket.
Az pedig viszonylag egyértelműen, 63-37 százalék arányban látszik, hogy jelenleg inkább a saját biztonságérzetetek, mintsem a korlátozások tartanak otthon.
- Aki még pontosabb arányokra, grafikonokra és számokra lenne kíváncsi, az töltse ki a mindössze tíz kérdésből álló kérdőívet és utána az oldal automatikusan betölti a mért adatokat.
Képek: YouTube, Kolorádó Fesztivál, KERET Klubest