Közel hatvan zenekar jelentkezett a KERET első tehetségkutatójára, a Kikeltetőre, közülük kellett kiválasztanunk a legjobb tíz produkciót, ami nem volt egyszerű. A teljes lista egyelőre legyen meglepetés, az első elődöntőben most öt zenekart mutatunk be nektek, amelyek közül kettő jut be a verseny döntőjébe, egy a közönség, egy pedig a zsűri által. Hallgassátok meg őket, és aztán szavazzatok a kedvencetekre!
Ha már ismered a zenekarokat, és csak szavazni szeretnél, akkor kattints ide!
Anton Vezuv
Kik ők? 2010-ben egy budapesti pincében kezdődött az Anton Vezuv története, amikor az énekes, dalszerző Sztív elvonult a külvilágtól néhány évre, és idejét számok írásával töltötte. Az egyszemélyes projekt aztán zenekarrá nőtte ki magát, és 2014-ben megjelent első lemezük is.
Mivel jelentkeztek? „A ‘Say Something’ dalunk egy kétségbeesett, de nagyon praktikus kiáltás arról, hogy a szerelem csak akkor szerelem, ha azt a világi interfészeken meg is mutatjuk a másik félnek. Ha a szerelmet vak csendben kell megélni, az olyan, mint a halál. A dalt egyébként egy mantrikus, monoton egygitáros hangszereléssel írtam, de a zenekar egy akkora böhöm energiát tett mögé, hogy az én ellenkezésemet is elsöpörte.”
„Ez a zenekar sajnos teljesen alulértékelt, nagyjából annyira, mint a Bajdázó volt anno.” – Bánsági Lili, zsűritag
Ex Lex
Kik ők? A frontember, Gábor sok éve ír számokat, de akármennyire szeretett volna egy zenekart, ezidáig nem talált rá a megfelelő emberekre. Aztán idén varázsütésre megjelent egy dobos és egy gitáros a színen, a Kikeltető miatt pedig kerestek egy basszerost, hogy a harmadik próba után felvegyenek egy demót a nevezéshez.
Mivel jelentkeztek? „A ‘Who U Want Me To Be’ című szám a tettetett érzelmekről szól, ami valamilyen szinten minden párkapcsolatra igaz. Mindenki kiegészíti fejben a nem létező valóságot.”
„Ennek a srácnak teljesen olyan hangja van, mint a fiatal Alex Turnernek!” – Lukáts Márton András, KERET szerkesztő
https://soundcloud.com/exlex-2/who-u-want-me-to-be
Puma Danger
Kik ők? Tavaly nyáron kezdett el a frontember, Niccolo és a gitáros, Géza zenélgetni, de csak idén lett a projektből zenekar. A végleges formáció felállása után másfél hónappal a – háromnegyed részt kecskeméti – banda elkészítette első EP-jét. Stílusukat leginkább a ’80-as ’90-es évek stoner alapjait a ’60-as ’70-es évek pszichedelikájával fűszerező garázs rock határozza meg, melyben a hangszeres részeken van a hangsúly, az ének inkább hangulat adó elemként simul bele a zenébe.
Mivel jelentkeztek? Az ‘Ode To The Naive’ egy szatirikus udvarlós dal, amely talán az EP legfülbemászóbb darabja.
„Végre egy stoner banda!” – Madácsi Dávid, KERET szerkesztő
teslavox
Kik ők? A teslavox egy 2011-ben alapított rock’n’roll zenekar. Az első lemez, a Szőnyegváros még inkább csak a frontember, Nándor zenei elképzeléseit, ötleteit tartalmazta, de később zenekarként felléptek többek között a Fishing On Orfűn is a Kiscsillag előzenekaraként.
Mivel jelentkeztek? A ‘Szürke Lány’ a banda tavalyi lemezén kapott helyet, és egy ötletes témákkal, bontott versszakokkal és súlyos refrénnel operáló, igazi alternatív rock’n’roll dal.
„Meglepő megoldások, költői képek, izgalmasan megtört sorok… ez már igen.” – Major Bálint, KERET szerkesztő
The Weekend Planners
Kik ők? 2010-ben alakult a zenekar, akik eleinte funk-rockot játszottak, de aztán szerencsére hamar váltottak és elindultak az indie rock és a dream pop irányába. Elmondásuk szerint olyan bandák vannak rájuk hatással, mint a Bombay Bicycle Club, a Foals vagy a The 1975. Céljuk hogy közelebb hozzák és jobban megismertessék az indie műfajnak ezt a színezetét a hazai közönséggel is.
Mivel jelentkeztek? Az ‘Empty’ egy friss demo felvétel. „Míg régen jobban koncentráltunk a dal feszességére, most annál inkább figyelünk a „hullámzó, lebegő” elemekre.” A dream poppos hangzás középpontja a gitár és a szintetizátor.
„Az ének helyenként zavarba ejtően hamis, azonban az összhatás engem teljesen megvett, Magyarországon talán egyedülálló a hangzás.” – Kocsis András, KERET szerkesztő
https://soundcloud.com/thefleats/empty-1
Ez volt tehát az első öt zenekar!
Közülük egy banda a zsűri által bejut a döntőbe és egészen biztosan felléphet november 29-én a Roham Barban, egy másikat pedig ti, a közönség küldhettek tovább. Az alábbi linken tudtok szavazni egészen október 18, szombat éjfélig, jövő héten pedig bemutatjuk a maradék öt elődöntős zenekart.