Csak egyszerű rózsaszín hold

Cikk

július 18, 2014

keretblog.hu

198

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

Miután Nick Drake harmadik és utolsó lemeze megjelent, depressziója súlyosbodott. Visszaköltözött szüleihez, és – talán a lemez gyenge kritikai fogadtatása miatt, de valószínű, hogy egy Linda és egy Sophia is közrejátszott – teljesen magába fordult. Nem adott interjút, nem koncertezett. Néha felbukkant barátai ajtajában. Nem köszönt, nem beszélt, csak bement, leült, elszívott egy cigit, ivott valamit, felrakott egy lemezt, aztán aludt. Három nap múlva szó nélkül eltűnt. Pár hónappal később újra megjelent. Pontosan így vagyok én is a Pink Moon­-nal.

Háromhavonta előveszem, két éjszakán át hallgatom, aztán három hónapra megint elfelejtem. Mr. Drake ritkán, de rendszeresen jár hozzám. Megjelenik az ajtóban tizenegykor. Beül a sarokba. Előveszi gitárját és eljátssza párszor búcsúlemezét. Az albumot egyébként két késő esti sessionben vették fel. Tizenegytől hajnali egyig-­kettőig dolgoztak a stúdióban, csak ő és a producer. Klasszikus late night album.

Ha csak kettesben vagyunk, mindent elmesél azokról az antidepresszánsoktól és marihuánától nyugodt, de kietlen vidékekről, amiket utolsó éveiben bejárt. Annyira halk, hogyha kint vihar van, a mennydörgéstől már nem is hallható. Nem mond semmi feleslegeset, s csak annyit penget, amennyit muszáj. Egyedül a címadó dalban zongorázik egy sort. A szövegei is egyszerűek, népdalszerűek. Nem bonyolít.

Hazudnék, ha azt mondanám, nekem nem mosódnak össze a dalok az alig 29 perces korongon. Ez egy átlag punklemez hosszúsága. Ha folkot hallgatunk, hozzá vagyunk szokva a tízperces balladákhoz. Talán a lemez producerének, John Woodnak van igaza: nem szeretnénk, hogy hosszabb legyen.

Az album A­-oldalán pasztelszínű pszichedelikus tájakat fest le megbékelten. Például a mindenkit elpusztító rózsaszín holdat, a Nap mögötti dolgokat vagy mély tengereket és zöld, angol dombokat. A kifakult brit természet keveredik az égbolt főbb szereplőivel. (Tökéletesebb lemezborítót még nem készítettek.) Majd az ének nélküli ‘Horn’ után, a viszonylag sokat beszélő ‘Things Behind The Sun’­-nal zárul az első oldal. A B­-oldal első helyére általában a slágereket teszik, Drake a négysoros‘Know’-­t. Az előző oldal paszteles tájait lekaszálják, lebetonozzák, de a könnyedség megmarad. Drake egy város parazitája, ingyen fuvart kér vagy szabadon zuhan. Majd minden a ‘From the Morning’-­gal zárul. Itt már nem hangzik el szó szerint a Nap vagy a Hold, viszont gyanakodhatunk egy Sophiára vagy egy Lindára.

image

Drake néha csak harmadik a hálóban. Diszkrét és oda se néz. Nem tesz megjegyzést, tanácsot sem ad. Ül az ágy melletti sarokban és játszik változatlanul. Nem csinál forró hangulatot. Csak bensőségeset, mint egy szerelmeskedéshez felbérelt egyszemélyes minimal­-mariachi zenekar. Bár az atmoszférateremtés megy neki, ő csak csendben elpöntyög, ha figyelünk rá, ha nem.

Unalom, majd csönd lesz. Én az ágyon fekszem – egyedül vagy mással –, ő pár nap múlva eltűnik.

PLAYLISTEK