Interjú
- Sok-sok év vitája, konfliktusa, építkezése és felvezetése után megnyitott végre a Magyar Zene Háza.
- A “Ház” januárban nyílt meg: egyre több koncert, kiállítás lesz, jön a nyár, és egyre több ember fedezi fel a városligeti koncerthelyszínt.
- A multifunkciós épület a budapesti helyszínek között hiánypótló funkciót tölt be, azonban felépülése finoman szólva sem volt konfliktusmentes.
- Erről, valamint a „Ház” funkciójáról és terveiről beszélgettünk a Magyar Zene Háza zenei programszervezőinek fejével, Halmos Andrással.
- Halmos közel két évtizede része a budapesti rendezvények körforgásának: 2004 és 2014 között a Trafó Kortárs Művészetek Háza koncertszervezője volt , 2008 óta a Müpa művészeti tanácsadója, koncertszervezője is, együtteseivel pedig sok-sok éve része a magyar zeneipar vérkeringésének. Közel két éve, hogy elvállalta a hely programszervezésének vezetését. Látott dilemmákat maga előtt – viszont még több lehetőséget. Mik lehetnek ezek, és mi alapján állhat össze a Városligetben álló Ház gazdag programtáblája?
- A Babarosokkal egy videós anyag is megjelenik majd a jövőben, ahol egy picit mélyebben elmesélik, hogy milyen is az ő fesztiváljuk.
- Józsit tehát legközelebb ma, a Csillagerdő lemezbemutatóján csíphetitek el élőben, szólóban pedig a Carson Coma turnéján.
Folytatódik a ‘Lemez- és dalkommentár’ sorozatunk, ez alkalommal Hegyi Dóri, azaz Ohnody mesélt nekünk a Sietünk meghalni című nagylemezéről. Az énekesnő és ezáltal zenéje is sokat változott és fejlődött a 2020-as első nagylemeze óta. A dalok elég sokrétűek, mind témában, mind stílusban egyaránt.
Térjünk a lényegre, és inkább hallgassuk meg Dórit, dalról dalra:
Nemrég adta ki készülő sorozatának első részét a SYNONYMS-duó, amihez videóklip is készült. A háromrészes darabnak első EP-je már május első hetében kint volt, a következő azonban a tervek szerint csak ősszel érkezik. Többek között erről, valamint a zenéjükről és a friss számokról beszélgettünk röviden tagokkal.
Ma este ünnepeljük a KERET blog 10. szülinapját veletek és kedvenc zenekaraink javával a Turbinában. Az estéhez hozzáadja a magáét a Hocuspony is, akik már jópárszor megtáncoltattak minket féktelen garázsrockjukkal – többek között a tavalyi kolorádós KERET színpadnál és a Kikeltetőn is. A Cina Niccoló (ének, gitár), Nyőgér Ádám (dob, ének), Börönte Tamás (gitár, ének) és Mutter Ferenc (basszusgitár, ének) alkotta csapatból Nyőgi és Niccoló meséltek nekünk egy kicsit arról, hogy mi a helyzet a zenekarral és mire számíthatunk tőlük ma!
Két év hallgatás után, március végén megjelent imanexperiment új dala ‘start it again’ címmel, melyhez klip is készült. A szám a közelgő album előfutára, a dalban nagyon aktuális és komoly problémákat járhatunk körbe, de mindezt inkább egy reményteli hangnemben mintsem búslakodva. Erre hangulatra erősítenek rá a spacepopos, dreamy-elektrós elemek. A dalhoz készült vizuál, mint ahogyan azt imanexperimenttől megszokhattuk nagyon erősre sikerült tele toposzokkal, szimbólumokkal. A klipet Kunert Mandula Lujza rendezővel készítették, a klipről, dalról és az elmúlt két évről Nitát kérdeztem.
Április elején röppent fel a közösségi médiában egy új budapesti fesztivál, a Reflektor híre. A szervezők elmondása szerint szerettek volna kevésbé ismert, de annál izgalmasabb előadókat hozni, ez pedig az első nevek alapján sikerült is. Mivel idén lesz az első Reflektor, ráadásul egy eddig még ismeretlen helyszínen, ezért összeszedtünk pár kérdést ami a fesztiválozókat érdekelheti, ezekre pedig Remetei-Filep Ákos, a fesztivál egyik szervezője válaszolt nekünk.
Idén már másodjára kerül megrendezésre a BABAR PROJECT, ennek alkalmából leültünk beszélgetni a két főszervezővel, Landeszman Danival és Jakab Krisztiánnal. A srácok célja pedig egy olyan hibrid fesztivál megszervezése, ahol goások, technósok, dark psychosok és alterosok kéz a kézben örömtáncolnak a természet lágy ölén, egészen pontosan a Somogyi hegyekben. Azért gondoltuk érdekesnek ezt a kezdeményezést, mert bár sok kisfesztivál indult útra az elmúlt évben, a Babarig nem igazán foglalkozott senki ezekkel a zenei irányzatokkal.
Na de térjünk a lényegre:
Kinek a fejéből pattant ki először az ötlet, hogy fesztivált csináltok? Meséljetek kérlek a Babar születéséről.
A baráti társaságunkkal nagyon szeretünk közösen bulizni, fesztiválozni járni, de gyakran megesik, hogy nem mindenkinek jön be az a zene, ami az adott helyen szól. Emiatt kezdtünk el álmodozni, hogy de jó lenne egy olyan esemény, ahol az általunk kedvelt zenei műfajok szólnak. Tavaly nyáron kaptunk egy lehetőséget, hogy a somogybabodi off-road pálya területén szervezhessünk egy baráti rendezvényt. Ekkor kezdtünk el tervezni komolyabban, hogy hogyan is néz ki egy ilyen esemény, hogyan csináljuk. Sok barátunk és ismerősünk segített, támogatott bennünket. A tavalyi project a vártnál jobban sikerült, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, így hát úgy döntöttünk, hogy 2022-ben nagyobb, szélesebb kiadásban szervezzük meg a Babart.
Milyen vezérelvek mentén építettétek fel a Babar idei line-upját? Zenei szervezésben milyen szempontokat tartottatok elsőként magatok előtt?
A mi zenei koncepciónk, hogy minél több műfajt szólaltassunk meg a pszichedelikus, alternatív, rave, underground, elektronikus zenei műfajok közül; ezzel sokszínűvé téve a fesztivált. Fontosnak tartjuk, hogy a nálunk fellépő dj-k energikus, ütős set-ekkel készüljenek, hogy a fesztiválozók le tudják vezetni a bennük felgyülemlett energiát, és felszabadultan térjenek majd haza. Számunkra nagyon izgalmas, hogy egy Fran Palermo koncert után, beindul a goa zene, közben szól a techno és el lehet menni belehallgatni a darkpsy/psycore durvább experimentális ütemeibe.
Szerintetek mi különbözteti meg a Babart a többi fesztiváltól?
A legfőbb vezérelvünk, az elfogadás és a kedvesség. Nálunk sokféle zenei műfaj szól, különböző szubkultúrák találkoznak itt. Éppen ezért nélkülözhetetlen az elfogadás és a nyitottság. Sokan zárkózottak, vagy nem éreznek elég felületet az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. A Babaron napközben a chill-session mellett nyitott beszélgetéseket, összművészeti tevékenységeket, workshopokat, kézműves foglalkozásokat tartunk, ahol az emberek közelebb tudnak kerülni egymáshoz. (kovácsműhely, füstölő készítés, agyag/kerámia, batikolás, mozgáskultúra/tánc/jóga…)
A széles zenei választák mellett, a helyszín is rendkívül sokszínű. Hatalmas sivatagos katlan, füves mező, domboldal mesés kilátással, varázslatos árnyékos völgyvonulat. A három színpadunkat ennek megfelelően külön környezetbe építjük bele. A Babar területén izgalmasabbnál izgalmasabb sátrazási helyszínek vannak, ahová a látogatók szabadon beköltözhetnek.
Ha körül kéne írnátok, hogy hogyan jellemeznétek a Babar projektet pár szóban, mit írnátok?
Elfogadás, kedvesség, sokszínűség, energikusság, kommunikáció, nyitottság, természet, szabadság, kreativitás, művészetek, psychedelic, rave, alternative, nomád, kapcsolódás.
Az experimentál rock banda 2018-ban alakult, viszont pár tagcserét követően a jelenlegi formáció 2020-ra rögzült, ezzel a felállással (Grész Renátó (ének, szinti), Schwartz Dániel (dob), Altsach Levente (basszus), Altsach Balázs (gitár), Puska Zoltán (gitár) jelentkeztek a Kikeltetőre is, ahol a legjobbak közé jutottak. A zenekar énekesével és dobosával ültünk le beszélgetni a Turbinában, ahol többek között szó esett a tagok zenei hátteréről és a bezáratott ikonikus művészeti komplexumról, a Keleti Blokkról is.
Egy interjúban azt mondtátok, hogy a zenekar egy arculatváltáson ment át. Hogy alakult a zenekar és hogy érkeztetek el a mostani formához?
Dániel: A kezdeti formáció az már 2018-ban kialakult. Volt egy régi énekesünk, teljesen más volt a basszusgitáros és a szólógitáros is, tehát mire eljutottunk oda, hogy ez a mai felállás rögzült az 2020 eleje, az első közös számunk pedig év végén jelent meg.
Megtaláltátok a saját hangotokat vagy még mindig kísérletezgettek és keresgéltek?
Renátó: Szerintem amúgy kísérletezgetünk meg keresünk. Amikor kiadunk valamit, akkor azt éppen a jelenlegi saját hangunknak érezzük, de mindig változik amit épp szeretünk csinálni.
D: Nem mondható, hogy azzal a céllal működnénk, hogy keresünk egy hangzást amit ha megtaláltunk akkor rögzítjük, hanem mindig anyagról anyagra ami épp a számunkra tetszik.
R: Szerintem meg is utálnánk ha ugyanazt a hangzást meg vibeot csinálnánk folyamatosan.
D: Általában mire eljutunk egy adott anyag végére addigra azt meg is unjuk, és akkor mindig van egy újabb.
A mostani fellépéseiteken általában Post-Punk/Post-Wave bandaként hivatkoznak rátok, magatoknak érzitek ezt a besorolást?
D: Mindig veszélyes kérdés az ilyen identitást meghatározni. Most a Kikeltető során elindult ez a labeling, hogy Post-Punk/Post-Wave, mi magunkat egy interjúban kísérleti rock-ként definiáltuk, az igazság valahol a kettő között lehet.
R: Múltkor mikor rákérdeztek a Post-Punk szcénával kapcsolatos kérdésekre akkor egy kicsit dadogni kezdtem, mert nem volt bennem egy ilyen egzakt kép, hogy akkor mi most ezt csináljuk vagy azt. Meg ugye a számaink is változnak, lehet, hogy az új trekkjeink már nem lesznek olyanok.
D: Ez nyilván egy közhely, hogy nem akarjuk bekategorizálni magunkat, de tényleg nem. Viszont azzal, hogy mások hogyan kategorizálnak minket, azzal nincs baj.
Milyen zenei világból érkeztek?
D: Az enyém az egy kicsit komplex mert én Jazz tanszakon tanultam dobolni, aztán amikor elkezdtem zenélni tizenöt évesen akkor nekem hardcore/metalcore zenekaraim voltak. Az Aviary volt az első olyan zenekar, ahol otthagytam a duplázót, ez pedig inkább az alternatívabb, rockosabb indie irányába kezd mozogni.
R: De ti híresek is voltatok egy metálzenekarral.
D: Az túlzás. Az Inhale Me nevű zenekarban doboltam, ez akkoriban viszonylag ismert volt a magyar undergroundban, ebből a szempontból éles váltás volt az Aviary.
R: Nekem ez egy érdekes kaland volt, mert engem ugye taníttattak, klasszikus zenét tanultam. Aztán én dicsőítő zenekarokban mozogtam sulisként, úgy tanultam meg énekelni, hogy gyülekezetben dicsőítéseket vezettem. Kamaszként pedig elkezdett formálódni az ízlésem, elkezdett kicsit jobban érdekelni minden. Az underground dolgok, indietől kezdve az ilyen post-punkosabb dolgokat nagyon nyomattam. Mostanában nagyon sokat mozgok az elektronikus zenében, az is egy nagyon nagy része a zenei identitásomnak, de volt mindenféle fázisom. Amit most csinálunk az mindenkinek a metszete.
D: A Balázs meg a Zoli inkább a klasszikusabb indie rock vonalból jönnek. Levi szintén, nekik pedig ez az első komolyabb zenekaruk. Szinte mindenkinek egy kicsit más a zenei ízlése és ez szerintem érződik a zenénken is.
R: Nem is nagyon van olyan zenekar amit mindannyian hallgatunk.
A Kikeltetőre beküldött bemutatkozótokban azt írtátok, hogy a teljes produkciós folyamatot ti csináljátok. Ez nálatok hogy néz ki, ki felel ezért?
R: Ezért főleg a Balázs, aki mostanában nincs itt, nem tudott résztvenni sajnos a Kikeltetős koncerteken sem. Elméletileg nyáron egy-két koncerten majd itt lesz. Ő kint Angliában hangmérnökként dolgozik a Miloco studiónál, ezért neki van egy olyan képzettsége, hogy a teljes produkciós folyamatot tudja felügyelni. Ha stúdióba megyünk ott ő a hangmérnök, ő csinálja a sound designt a dolgoknak illetve ő kever és masterel. Az elejétől a végéig neki egy borzasztó nagy szerepe van. Volt, hogy nála stúdióztunk még régen, az első pár trekkünk az kint készült Londonban, kimentünk Balázshoz és ingyen sunyiban be tudtunk menni a stúdióba.
D: Gyakorlatilag ő a producer is azon kívül, hogy tag. Ami egy producer funkciója lenne, azt ő látja el teljesen.
Akkor gyakorlatilag belógtatok a stúdióba?
D: Ez igazából csak az ének felvételre vonatkozott, de gyakorlatilag igen.
R: Akkoriban még nem a stúdióban dolgozott, hanem egyetemen tanult és gyakorlatként beírta, hogy a zenekarral éneket vettünk fel. Egyébként általában itthon veszünk fel, pont pár hete voltunk stúdiózni.
Akkor várhatóak új számok?
D: Most felvettünk három új számot, várhatóan május vége fele meg is jelenik egy teljesen új számunk. A többit pedig majd adagoljuk a nyár folyamán.
És terveztek lemezt is?
R: A közeljövőben nem.
D: Alapjáraton hadilábon járunk azzal, hogy van-e még értelme manapság lemezt kiadni arra tekintettel, hogy a streaming miatt a zenefogyasztási szokások megváltoztak. Most elsősorban single-ekben gondolkozunk.
A Kikeltetős koncertetek után megjelent az Old Estate című számotok, viszont feltűnt, hogy máshogy játszottátok élőben, tudtok erről egy kicsit mesélni?
R: Mivel ez egy nagyon elektronikus alapú szám élőben nem lenne olyan energiája ha gépről szólna minden, ezért gondoltuk élőben még hozzáteszünk dolgokat.
D: Élőben szeretünk egy kicsit keményebben szólni. Az Old Estate-nél is így volt, szeretjük azt a számot stúdió verzióban is, de élőben úgy éreztük kell az akusztikus dob, kell egy-két gitár sáv ami keményebben is megszólal.
Renátó, mesélsz kicsit a sideprojectedről?
R: Én emellett szoktam a hálószobába csinálni a granato nevű projektet ami igazából egy ilyen elektronikus dolog.
Nem is tudom hogy kategorizálnám be, egyszer megkapta ezt a hyperpop labelinget, de én nagyon nem szeretem, mert szerintem ez mára inkább ilyen kamasz treppes vonal Magyarországon. Ezt a Family Fast kollektíván belül nyomom, úgyhogy sokat kollabolok a Megtűrtekkel, ezért velük elég jó kapcsolatom van. A Kikeltető Záróbulin is feldolgoztunk tőlük egy számot.
Ezt akartam is kérdezni, a jelentkezésetekben kedvenc Kikeltetős produkciónak a Megtűrteket írtátok, a záróbulin pedig feldolgoztátok a Powerade című számukat és instagramon is látom, hogy sokat lógtok együtt. Várhatunk valami közöset?
R: A granatóval igen, most vettünk fel egy számot ami rajta lesz a lemezükön. Az Aviaryval igazából csak egy covert csináltunk, ez abból jött, hogy Doma a basszusgitáron feldolgozta az egyik számunkat és kirakta instagramra, az nagyon tetszett. Olyan is szokott lenni, hogy Doma lemegy jammelni a Schwartzival meg a Zolával.
D: Megvan ez a baráti viszony a két zenekar között, és ez abban is megnyilvánul, hogy lejárunk jammelgetni közösen, de arról még nem volt szó, hogy a Megtűrtek és az Aviary között bármi létrejöjjön.
A Recorderes rövid interjútokban megalakulásotok helyszínének az azóta megszűnt Keleti Blokkot jelöltétek meg, itt készült egy videótok is. Miért volt ilyen fontos számotokra ez a hely?
R: Mindennek az volt az alapja.
D: Igen, legfőképp azért mert a Keleti Blokk nem csak egy próbateremként funkcionált a zenekar számára, hanem az egész nagy osztálytermekből volt kialakítva, rengeteg hely volt és lehetett csak simán lógni.
Abban az időszakban amikor ott próbáltunk abszolút a kapcsolódás központja volt.
R: Volt, hogy ott aludtam egyszer.
D: Ez akkor félig az otthonunkként szolgált.
R: Sajnos ilyen termet már nem is lehet találni.
D: Igen, nem csak egy próbaterem volt, hanem egy alkotótér.
R: A mostani termünknek hangban esetleg jobb is a kialakítása meg professzionálisabb, de közben nincs meg az ami a Keleti Blokkban volt.
Két fellépési lehetőséget is nyertetek a Kikeltetőn, ezen a téren mik a tervek a nyárra?
R: Most hívtak minket Kolorádóra az Erdei Iskola színpadra, meg megyünk Gólemre is. Illetve nyertük Pécsett a Szenes Klubban is egy fellépést.
D: Ez valószínűleg ősszel lesz. Várjuk az egyébb koncertlehetőségeket, de egyébként ami konkrétan tervben van azok a megjelenések, új számok amiket már említettünk. Tervben van új klip készítése is, az is lehet, hogy megvalósul már a nyáron úgyhogy folyamatban van sok minden, aztán ahogy sodródunk az árral úgy alakul.
Már több mint három hónap telt el azóta, hogy a Kikeltető negyedik, decemberi klubestjén Kebab is megmutathatta magát. A fiatal rapper azonban korántsem most kezdte a zenélést, első nagylemeze már nyár óta hallgatható a Spotify-on, emellett pedig egy összetartó művészeti kollektívának is a tagja, aminek köszönhetően fellépések terén sem szűkölködik. Többek között ezekről is kérdeztük őt a Kikeltető utórezgéseként készített interjúink legfrissebbikében.
A számaidból kitűnik, hogy a szövegíráshoz régi kapcsolat fűz. Mesélj erről!
Ahogy szerintem sokan, nyilván én is írtam kiskoromban szövegeket, amik persze még nem voltak komolyanvehetőek. A rapzenével aztán teljesen ironikus módon keveredtem először kapcsolatba olyan hat-hét éve, amikor letöltöttem az FL-stúdiót, csináltam magamnak beateket, és azokra rappeltem angolul. A haverjaimnak egyébként tetszett (mondjuk lehet inkább csak kedvességből mondták, hogy jó), de részemről ez még abszolút vicc volt. Valószínűleg akkor kezdtem el komolyan venni ezt az egészet, amikor átváltottam magyarra.
Co Lee és Orlando, akikkel ha jól tudom jóban vagy, mindketten angolul írnak szövegeket. Hogyhogy te mégis ilyen határozottan a magyar mellett döntöttél?
Igen, ők gyerekkori barátaim mindketten. Orlandoval konkrétan végigkísértük egymás felnövését, Kolossal pedig mostanában, a zenén keresztül lettünk újra jóban. Az angoltudása mindkettőjüknek olyan szintű, hogy flawless kiejtéssel jött nekik magától, természetesen a dolog – nekem nincs olyan szintű szókincsem, beágyazottságom ebbe a nyelvbe, hogy lenne értelme angolul szöveget írnom.
Nagyjából egyszerre kezdtetek el Soundcloudra zenéket feltenni. Gondolom motiváltátok, húztátok egymást.
Igen, főleg Orlandoval. Egyébként már amikor ők kiadták Dom Beats-sel a Carbon & Monoxide-ot (2018-ban), akkor nekem már kint volt egy mixtape-em.
A tavalyi albumomon lévő számok szövegének is kb. a fele ekkoriban, a gimi utolsó két évében íródott, amikor 18 voltam. Aztán az, hogy ebből megint album legyen, elhúzódott, nem is tudom pontosan, miért. Már egy vicc lett kicsit a baráti társaságban, hogy sosem jelenik meg, mint a Donda.
Én azt amúgy csodálom sok magyar előadóban, mint pl. Kolosban is, hogy csak úgy ontják magukból a zenét. Én nem tudok ilyet, nekem nagyon sokat kell ülnöm ezeken a cuccokon.
Akkor a nullhuszonnégy ennek a négy évnek az összedolgozott termése?
Én alapból úgy mentem neki ennek, hogy koncept albumot akarok csinálni, nem pedig egy mixtapet – ehhez képest nem lett annyira egységes sztorija, mint terveztem, de azért van egy elég jó sodrása. Volt egy elképzelésem 18 évesen, elkezdtem dalokat írni, hogy intro, outro, amik aztán persze folyton cserélődtek, van, ami fel sem került. De a technikai felkészültségem is hiányzott, egészen addig, amíg Blaize Moneyman, Balázs, ki nem épített egy stúdiót, ahol elég jó minőségben fel tudtam venni az anyagokat. A mixet és masterelést aztán Rikk Csabi barátom csinálta meg nekem, akivel szintén egy folyamat volt, amíg egymásra éreztünk. Neki innen is nagy köszönet a munkájáért, nagyon türelmes és segítőkész volt, ráadásul teljesen ingyen csinálta.
Mesélj kicsit a Wavy Budapestről! Mi a célja, mi a szerepe ennek a kollektívának?
A Wavy rappereket, DJ-ket, zenészeket, graphic designereket és fotósokat is foglal magában, egyfajta összeművészeti kollaboráció.
Egyelőre még egy lazább tapogatódzás-fázisban van, leginkább besegítünk egymás projektjeibe, és közös bulikat csinálunk. Hogy később mi lesz, hogy mondjuk lesz-e belőle kiadó, az még képlékeny – de szerintem nagyon sok lehetőség és csupa tehetséges ember van benne.
Zenei szinten sincs még annyira kialakult egység, nem akarjuk magunkat egy underground rap-kollektívának nevezni, csak egyszerűen jó zenét akarunk játszani. De mindezt úgy mondom egyébként, hogy elég friss Wavy-tag vagyok, nem akarok semmit nyilatkozni a többiek nevében.
De még te is elég sokfelé mehetsz, nem csak a Wavy. Van olyan hullám a hazai hiphopon belül, ami irányt ad?
Nem szeretem, amikor ennyire külön hullámokra osztjuk a hiphopot, veszélyes, de legalábbis felesleges ez a kategorizálás szerintem; nem kell mindent egy dobozba rakni, ahogy a Wavy sem csinálja ezt.
Kevés előadóval tudok teljes mértékben azonosulni, és nem is feltétlenül akarok egyféle zenét csinálni. Például Krúbi is abból a szempontból nagyon szimpatikus, hogy nem igazán tud megnyugodni, egy hangzásnál megmaradni, hanem folyamatosan keveri a dolgokat. De persze sok más előadó van, akiket nagyon szeretek, pl. Beton Hofi, vagy a Mulató Aztékok (a Fülig ér nagy kedvenc albumom), de pl. a Slow Village-s srácokat is imádom. De az nincs, hogy valamelyikőjük csapásirányát kinéztem volna – és szerintem ez egy egészséges előadói hozzáállás.
A nullhuszonnégy megjelenésével időben összekapcsolódott a Kikeltető is, ahol bekerültél a legjobb 16 közé. Mit tudott ez adni neked, mennyiben segítette esetleg a jövőbeli orientációdat?
Ahhoz képest, hogy mennyire hálás voltam a beválogatásért, nem volt egy hatalmas extra löket a Kikeltető.
Eddig sem nagy, drasztikus lökések jöttek, amik hirtelen megdobták volna a karrieremet, inkább kisebb lépésekben haladtam, amiért tök hálás is vagyok egyébként.
Nem akartam volna egyik nap úgy kelni, hogy a semmiből hirtelen már a trendingben vagyok – bár persze ez egyelőre tényleg nem fenyeget. Jó ez, hogy így szép lassan, adagonként nőtt ekkorára az „ismertségem…” – mondjuk azért még távol érzem magam bármiféle ismertségtől. Szóval a Kikeltető is leginkább egy kisebb, de annál fontosabb löket volt. Az például nagyon izgalmas lehetőség volt, hogy egy olyan, számomra nagyban ismeretlen közönségnek adhattam elő, akik nem feltétlenül rapet jöttek hallgatni, hanem csak általában az új, fiatal zenészek előadásaira voltak kíváncsiak. A technikai felkészültségi szint is olyan volt, amivel eddig nem találkoztam még. Gondolok itt a profi videófelvételre, vagy hogy fellépés előtt tudtam beszélni a hangosítókkal – meg más kis apróságok, amik egy elég profi élményt nyújtottak.
Meg persze a zsűrik véleményét is jó volt hallani, főleg Sajó Dávid dicsérete esett jól, akinek a podcastjét szoktam hallgatni. És nagyon jó volt kapcsolatba kerülni egyébként olyan előadókkal is, akiknek a zenéjét magamtól nem hallgatnám.
Alakul már a turné? Nyárra hívtak már valahova?
Nem hívtak még. Alapvetően én nagyon bízom abban, hogy a Wavyn keresztül mindenféle lehetőségek megnyílnak majd különféle együttműködésekre.
Erős a XI. kerületi identitás a számaidban, ami szerintem izgalmas, mert a műfajban inkább a belváros szokta a főszerepet kapni. Mennyire komoly ez a lokálpatriotizmus?
Azért ez persze a komolyság és a mémszerűség határán mozog. Nincs bennem az, hogy a kerület utcái neveltek, de nagyon szeretem a környéket, a Bartókot, a Móriczot – szeretek itt élni. Orlandoval folyamatosan a móriczi GRoby előtt lógtunk az elmúlt években, ha unatkoztunk, felhívtuk egymást, és odabicikliztünk – ezért született a GRoby freestyle is.
Mik a terveid, célkitűzéseid a közeljövőre nézve?
Jelenleg nem annyira dolgozok zenéken, inkább ilyen videós dolgokat csinálok, saját számomnak készítek videoklipet, meg még két másik előadónak is egyébként.
Szóval ez az összművészeti hangulat, ami a Wavyben van, az nekem is a sajátom.
Nem feltétlenül akarok harmincas éveimben is rappel foglalkozni (kivéve persze, ha nagyon jól megy), alapvetően inkább a filmes pálya az, ami vonz, ami felé szeretnék haladni. Most ennek a kettőnek az összehozása egy tök jó lehetőség, amit nagyon élvezek. De egyelőre azért nem fáradtam bele a zenélésbe sem persze, ennek mindenképpen lesz még egy nagyobb kifutása.
Képek: Komróczki Dia & Hivessy Menyhért
Hegedűs Józsi színpadra lépése egy szeretetteljes és libabőrvonzó momentum volt az őszi második Kikeltető klubesten és a februári záróbulin is. Karizmatikus és jóságos kisugárzásának köszönhetően csupán egy szál gitárra volt szüksége ahhoz, hogy bűvkörébe vonja a közönségét. Egyik nyereményeként jelenleg a Carson Comával turnézik, így többek között erről is mesélt nekünk, de felmerült még egy akusztikus Holnaplányok cover band ötlete, az indián szellemiség iránti vonzalma, punk múltja, tanári hivatása, és az is, hogy melyik másik kikeltetős bandával készít közös dalt. Csillagerdő nevű zenekarával pedig ma mutatják be a második lemezüket a Központban, így természetesen ezt sem hagyhattuk szó nélkül.
Kicsit több mint egy hónapja a Kikeltető záróbulijának pörgése közepette egy meghitt, bensőséges kis sziget volt a koncerted. Hogy érezted magad?
Örülök a visszajelzésnek, nagyon tetszik a metafora! Az őszi klubbest az addigi legszebb koncertem volt, ezért nagyon vártam a záróbulit! Megtiszteltetés, hogy én is zenélhettem ennyi király előadó mellett. Sűrű este volt, de rengeteg jó ember gyűlt össze, nagyon jól éreztem magam. Csak azt sajnálom, hogy a Human Ramen koncertjét nem tudtam meghallgatni. Pont akkor volt a beállásom.
Az egyik nyereményed, hogy előzenekarként csatlakozhatsz a Carson Coma turnéjához, akikkel meglehetősen más zenében utaztok. Egy közös fellépésetek már le is zajlott. Milyen volt?
Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy Beatles koncerten lennék. A fiúk nagyon kedvesek, jó társaság. A közönségük csupa kedves, lelkes emberből áll, rengeteg szeretettel. Olyan sokan fotózkodtak velem a koncertem után, hogy eldöntöttem, veszek egy szebb kabátot édesapám munkaruhája helyett.
Van olyan zenekar, zenész az idei mezőnyből, akivel szívesen dolgoznál, koncerteznél együtt? Vagy akinek a zenéit szívesen hallgatod?
A Hűvös zenekarral már a Kikeltető előtt ismertük és szerettük egymás zenéjét. A közeljövőben készítünk egy közös dalt, és május 7-én együtt lépünk fel Szegeden. Nagyon szimpatikusak voltak az Aviary-s srácok is, a Pandorás lányokkal is szeretjük egymás zenéjét, a Human Ramen-tagokkal is jó viszony alakult ki, őket hallgatom kazettán. Jucával szerettem volna alapítani egy akusztikus Holnaplányok cover zenekart.
A szólóprojekted és a Csillagerdő nevű zenekarod előtt teljesen más műfajban is zenéltél, mesélsz kicsit erről?
12 évesen kaptam meg az első gitárom. Akkor country gitárosként képzeltem el magam. Valami olyasminek, mint Johnny Cash, vagy Bob Dylan. Aztán mire zenekarozásra került sor, jött a lázadó korszak. Az első saját zenekaromat 2014 januárjában, 16 évesen alapítottam. Punkot játszottunk Békés megyében. Volt olyan koncertünk, ahol senki nem volt, de egyszer a közönség két tagja (akik a teljes közönséget jelentették) meg is akartak verni. A zenei ízlésem, a világról való gondolkodásom is sokat alakult a Sásné három éve alatt, végül 2017-ben alternatív rock zenekarként oszlottunk fel. A tagokkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és tervezzük néhány dalunk (újra)rögzítését a mai tudásunkkal, és eszközeinkkel. A Sásné után következő zenekarom már a Csillagerdő volt.
Egyébként mi az első zenével kapcsolatos emléked?
Tankcsapda. Volt egy sor, amit nem értettem. Folyton próbáltam vizualizálni azt, hogy „én vagyok a fegyver a csőben’. Úgy képzeltem, hogy egy géppuskát beleraknak az ereszcsatornába. Négy évesen a ‘Johnny a mocsokban’ volt a kedvenc dalom.
Gyerekkoromban sokat játszottunk édesapám piros Jolana basszusgitárjával, amit hatéves korom körül száműztek a padlásra. 11 évesen láttam viszont. Most is nálam van, felhoztam Pestre, az albérletembe.
Mikor döntöttél úgy, hogy a Csillagerdő mellett egy szólólemez készítésébe is belevágod a fejszéd?
A zenekar életében néha voltak passzív időszakok, olyankor szerveztem magamnak akusztikus koncerteket, mert nagyon-nagyon szeretek koncertezni. Azt, hogy szólólemezt készítek, igazából a szükség hozta. A Kikeltető óta nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, sokkal több helyre hívnak zenélni, mint azelőtt. Közben nekem csak néhány élő felvételem volt a YouTube-on. Miután biztos lett, hogy a Carson Coma több mint 10 helyszínre magával visz, akkor dőlt el, hogy szólólemezt készítek. Az első dal, a ‘Gyufa‘ már meg is található több felületen.
A hangszerelésén kívül miben más egy Csillagerdő-dal, mint egy olyan szerzemény, amit egy szál gitárra írsz? Vagy alapvetően mindegyik dal „szólódal”, és aztán azt viszitek át a zenekarba, amelyik mindenkinek tetszik?
Több múlik a hangszerelésen, mint elsőre gondolnánk. A Csillagerdőben mindenki erős személyiség, a dalainkban közel azonos arányban vagyunk jelen. Ha valamit egyedül játszok el, az száz százalékban belőlem van. Ilyenkor jobban tudok figyelni magamra, és a közönség rezdüléseire is. A szólóalbumon lesz néhány kísérőhangszer az akusztikus gitár mellett, de igyekszünk minél inkább megőrizni az intimitást, amit sokan szeretnek az egyszálgitáros koncerteken.
Egy nálunk debütált Csillagerdő-dalban, a ‘Trikó’-ban az indián alteregóddal is találkozhatunk, és közel áll a szívedhez az indiánság. Ez honnan gyökerezik?
Erről talán esszét kellene írnom. A családunkban mindenki lovakat tartott, szerettük a western filmeket. Én kifejezetten oda vagyok a természetért. Emellett édesanyám felől oláh cigány vagyok. Kicsit sötétebb a bőröm, és más az arcszerkezetem, mint a standard europid. 15 évesen szakállam még nem nőtt, a hajam viszont hosszú volt, és mindig kiengedve hordtam.
A suliban összesúgtak mögöttem, hogy vajon igazi indián vagyok-e. Hamarabb jutott eszükbe, hogy egy amerikai őslakos jár a sulijukba, mint hogy egy roma fiú.
A lényeg, hogy talán erről majd írok egy könyvet. Különben arra videóra nagyon büszke vagyok. 12 évesen pont azon a helyen estem le először lóról, ahol forgattunk. Ráadásul a videóban szereplő Pipacs anyjáról, Lindáról. Jól visszavágtam.
Már javában dolgozol az első lemezeden, mikorra várhatjuk? És milyen egyéb terveid vannak?
A dalok egyesével fognak megjelenni, hogy már a CC-turné alatt is minél több hallgatható legyen. Most úgy látom, nyár elején már az egész album elérhető lesz.
A terveimnek mindig az az alapja, hogy nagyon szeretek zenélni. Szívem szerint nem is bonyolítanám meg jobban a választ annál, hogy szeretnék ezen túl is nagyon sokat zenélni. Idén már több olyan lehetőséget is kaptam, ami régi álmom volt. Fellépek többek között az Ördögkatlanon, de lesz KERET live is, és még sorolhatnám. Ezekért elképesztően hálás vagyok, szeretnék még sok ilyet. A Magyar Zene Háza például gyönyörű. Ó, és nagyon szeretnék motiváló dalszövegrészletes matricákat.
A zenészlét mellett tanárként dolgozol. Mit tanítasz? Úgy érzem, hogy a gyerekek is fontos „múzsái” lehetnek a zenédnek. Szoktatok közösen zenélni?
Tanító végzetségem van, szeptember óta a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozom napközis tanítóként, decemberrel kezdődően pedig képesítés nélküli énektanárként is dolgozom ugyanitt.
Sokat ihletődök belőlük, és sokat zenélünk együtt első osztálytól gimnáziumig. Szeretném, hogy megtapasztalják, milyen jó élmény lehet zenélni, ha közben nem nevet ki senki, ha nem kell megfelelni.
Egyelőre még az elején járok, de igyekszem.
Mit mondanál a feltörekvő zenészeknek, miért érte meg a leginkább jelentkezni a Kikeltetőre?
A Kikeltetőben 30 perc beállás után 30 percet zenélhettem, szinte telt ház előtt, asztalok mögött ülő szigorú zsűri nélkül. Sokkal inkább koncertként éltem meg, mint tehetségkutatóként. Nagyon tetszik, hogy itt nincsenek helyezések. Sokszínűek vagyunk, nem is lehetne rámutatni senkire, aki az egyedüli, kizárólagos legeslegjobb. Szeretem a Kikeltetőben, hogy sok jó zenésszel ismerkedhettem meg, és végül, hogy a klubest óta nagyon sok lehetőséget kapok különböző helyeken zenélni.
Fotók: Komróczki Dia