Igen, jól olvastátok a címben, a világ legmenőbb bulisorozata újra Budapestre látogat, ezúttal a Turbina Kulturális Központ falai közé, december elsején. Ha esetleg még nem hallottatok volna a Boiler Roomról, akkor gyorsan összefoglalom miről is szól.
A Boiler Room most már idestova 11 éve működik, és az a pláne benne, hogy a fellépők (többnyire DJ-k) nem a színpadon, a nézőkkel szemben játszanak, hanem bent, a tánctér közepén. Ez egy olyan fajta intimitást ad az eseményeknek, amit máshol nem lehet megtalálni.
A pesti Boiler Room buli a Millerrel együttműködve valósul majd meg, akikkel Magyarországon kívül a sorozat Kazahsztánba, Törökországba és Dél-Afrikába is ellátogat, hogy hozzávetőlegesen 300-600 fős eseményeket szervezzen. Az esemény a CONTEMPORARY SCENES tematika alatt van megrendezve, amiben érdekes, kurrens előadókra fókuszálnak.
Nem lehet ugyanis elhanyagolni a Boiler Room kurátori tevékenységét sem. Aki bekerül egy adásba, annak onnantól örökre fent lesz Youtube-on, és ennél kevés nagyobb presztizsű dolog van, és ez rengeteg kisebb underground előadónak adhat egy lökést arra, hogy bekerüljön a nemzetközi közegbe.
Fontos, hogy a Boiler Roomok nem csak a helyszínről élvezhetőek, hiszen az összes streamelve van Youtube-on, szóval ha esetleg lemaradnál a jegyekről (és ismerve, hogy milyen gyorsan fogynak, erre több az esély, mint bármi másra), simán ki tudod rakni otthon a hangszórókra és úgy fullos lesz.
Na most, hogy már mindenki tudja, hogy mi az a Boiler Room, ideje lerántani a leplet a fellépőkről!
Route 8, Gnork, Lau és Alexandr fogják a magyar elektronikus zenei bulik hírét öregbíteni a Turbinában
Ebből a névsorból ha emlékeztek rá, páran voltak már pesten Boiler Roomon játszani, itt is van Route 8 remek szettje négy évvel ezelőttről:
- Ha megjött a kedvetek, és esetleg élőben szeretnétek megnézni a bulit, akkor először is sok szerencsét, de ha nem jut jegy, ne csüggedjetek, hívjátok át otthonra a spanjaitokat, és rakjátok ki a tv-re a streamet!
Támogasd a KERET blogot a Patreonon!
Támogass!
Támogasd a KERET blog működését havi rendszeres adománnyal a Patreonon!