Megjelent a 34 zenekaros shortlistünk a 2021-es Kikeltetőre, mi pedig a héten sorra vesszük, hogy melyik zsűritagunknak ki volt a három kedvenc előadója. Fekete Giorgiót és Slowgodot most Dorozsmai Gergő, a Mayberian Sanskülötts, a Gustave Tiger és a The Moog zenésze követi.
BeBe
Szerintem talán a legjobb refrén az egész mezőnyben, első verze is végig kurva jó, hibátlan karakterábrázolás másfél percben! Abban a verzében az éneklés is kiemelkedő, aztán később kicsit homályosabb a második a fele, de a varázs végig kitart így is. Jó a vége fele van ez hogy, “Befűzlek, mint a gyöngyöket, hiszen érdeke nincs itt senkinek”, már ha jól hallom, mondjuk simán lehet, hogy valami teljesen más van, de ha ez akkor, azért ez micsoda sor!
Human Ramen
Nosztalgia a nosztalgikus második hullámos közép-nyugati emo iránt – de a kiváló énekes miatt mégis lesz saját hangja az egésznek, végig van benne egy szenvtelenség, ami miatt sikerül valódi érzelmeket kiváltani a hallgatóból, és nem csak tobzódni a zsánerben.
Laura
Isteni alappal indul, szomorkás posztpunk, elég sűrűn sorjáznak a képek a szövegben, de a hibátlan éneklés végig megtartja könnyednek és játékosnak (és NAGYON tetszik, ahogy az ének szól, teljesen nyersen, és jó hangosan, semmi megfelelési kényszer). Úgy is jó pop szám, hogy nincs is igazán refrén, sőt az egyik kedvencem a mezőnyből. Kicsivel több posztpunk és ugyanennyivel kevesebb hiphop (talán az…) szerintem még nagyobb számmá tenné, de ez már részletkérdés.
- Ezek voltak tehát Dorozsmai Gergő kedvencei, de van még rajtuk kívül 31 remek előadó, csekkoljátok le őket is a Kikeltető honlapján!