Három nótányi ízelítővel kívánja meghozni a kedved a Third Planet sajátos atmoszférájához.

Nem kevesebbet állítok, mint hogy ez előtt a csapat előtt fényes jövő áll. Már a kissé összecsapott demójukra is harapott a hallgatóság, ha egy filmben volnánk ezen a ponton valószínűleg repkedő bankók volnának az átvezető kép. Márpedig én a debütáló koncertjükön is a kandi kamerát kerestem, hisz az első sorban a testüket vergődő fóka módjára földhöz csapkodó, sikító fiatal szösziket én még nem láttam, pedig megfordultam jó néhány buliban. Szerencsére a srácok jellemét nem kezdik ki az efféle hívságok, készséggel számoltak be az elképzeléseikről és a számok születéséről.

A dob felvételeket a VL stúdióban, az egyebeket a Reamp stúdióban készítették, Garcia Szabolcs, Valik László és Mazán Attila közreműködésével. Nem sajnálták az időt és az energiát, szerették volna a lehető legjobbat kihozni az anyagi lehetőségeikből és ha engem kérdeztek, ez sikerült is. Megéri a heti öt próba. A borító és a hozzá tartozó plakát Oláh Tímea látványtervező festményeiből készültek.

Volt szerencsém végigkísérni ennek az anyagnak a megszületését és bár joggal perzselhettek az elfogultság billogával, mégis én szerettem volna bemutatni nektek a Third Planet első EP-jét. Magamat már-már öreg rockernek érzem, aki csak Jimi Hendrix hőstetteiről és a Rush újjításairól tud makogni, de ezek a figurák felveszik a fonalat és adekváltan szólnak hozzá a kérdéshez. Meglepetésemre a legnagyobb vitát Szabó Gábor műveivel kapcsolatban bontakoztatják ki és a King Crimson kevésbé ismert balladáinál fogan a legnagyobb egyetértés.

Kétségtelen, hogy támad némi nosztalgia az ember lelkében, mikor a zenéjüket hallgatja, de nem lehet nem észre venni a fejlődés irányát. Egészen érdekes számomra napjainkban, hogy a régi nagyok eszköztárával, mindenfajta „hagyjuk már” érzet nélkül, valami nem látottat alkosson négy fiatal srác, klasszikus rock felállásban. Mielőtt a keményvonalasok megköveznének, saját bevallásuk szerint is pop-os a hangzás, de nem épp az a „felkapom a gitárt és utánuk játszom”-történet.

Első ránézésre a szövegek, a hazai piacon megszokott, semmitmondó angol tucatcikkekre emlékeztetnek, ám ha jobban odafigyelsz, kiderül, hogy itt valaki itt pár méterrel a föld fölött jár.

Személyes kedvencem az ‘Eyes Wide Open’, ami Máté (gitár) öccsének, Szigeti Bálint Barnabásnak a tollából ered. Elszállt ködképek, szimbólumok és határozott bizonytalanság jellemzi a dalokat. A bemutatott EP mellett egy egész lemezre való van a tarsolyukban, köztük igazi inyencségekkel. Megindító például, amikor tizenhárom vagy épp tizenöt negyedben nem érted, hogy mi történik és inkább csak lebegsz. Korábbi interjúnkban is említették, hogy nagyobb közönséghez kívánnak szólni, mégis a hangszerelés a szakmáért kiállt! Nem véletlen, hogy végül egy nemzetközileg elismert postrock felületre kerültek ki, a csatorna még az anyagiaktól is eltekintett az ő esetükben.

• Az EP bemutatásának négy állomása már ismert. A közeljövőben fellépnek a srácok a Robotban, a Trafikban és a Szegedi Grad Caféban. Első ízben pedig ma este az Aurórában hallhatjátok az anyagot, egy elég vadnak igérkező mulatság keretein belül, a Lemurian Folk Songs, a The Nobody Elses és az itt debütáló LiquidAcid társaságában.