Keltető Zenék Videók PÉNZ Szomszéd Még
Avantgárd zajongás a The Best Bad Trip új lemezén

Avantgárd zajongás a The Best Bad Trip új lemezén

A független zenei közeg egyik – mind zenészi, mind hallgatói oldalról – legvonzóbb tulajdonsága, hogy a különböző, sokszor átjárhatatlannak tűnő stílusok és műfaji rétegek közti határvonalakat egyáltalán nem veszi komolyan, sőt mindinkább arra ösztönöz, hogy a zene legkülönfélébb szegleteit egymásba olvasztva ezek a határok eltörlésre kerüljenek. Szerencsére a magyar művészektől nem áll messze ez a mentalitás, számtalan értékes album keletkezett ennek nyomán. Hogy a The Best Bad Trip egész munkásságát ennek szenteli, az nem kérdés, ám a Red River című kislemezzel ezúttal talán még ennél is tovább merészkedik.

A zenekar nevével lépten-nyomon összefuthatott eddig bárki, aki valaha egy kicsit is belekóstolt a budapesti underground jazzbe, ami nem is csoda: az ebben a felállásban 2013 óta létező, ám alapjaiban még az előző évtizedre eredeztethető banda megkerülhetetlenné vált az utóbbi évek klubéletében. Mára túl vannak az ország meghatározó fesztiváljain is, 2017-ben pedig a kortárs avantgárd jazz egyik legeredetibb alakja, nevezetesen Marc Ribot előtt játszhattak a Trafóban.

Utóbbi párosítás nem volt véletlen, stílusuk a kezdetektől fogva végeláthatatlanul eklektikus és joggal érdemli ki az avantgárd jelzőt – az improvizatív jazzbe építenek jó adag punkot, komolyzenét, zajzenét, és nem egy szerzeményükben elcsíphetünk világzenei motívumokat is. Decemberben megjelent Red River című kislemezükben a rájuk ható műfajok közül jobbára minden összeér, és egy érdekes, néhol fülledten hullámzó, néhol pedig zaklatottan széteső, kissé félelmetes világba kalauzolja el a hallgatóságot.

Gyorsan le kell szögeznünk, hogy bár a kiadvány mindössze négy tételből áll, aki arra számít, hogy egy gyorsan pörgethető, könnyed és általánosan fogyasztásbarát EP-formátumú kompozíciót fog hallani, az nagyot téved. Alapvetően már a dalok hossza sem teszi ezt lehetővé, hiszen a címadó track néhány másodperc híján 18 perces, és emellett szerepel az ‘In Flagrante Delicto’, amely a maga 10 percével, illetve a másik két szerzeménnyel együtt összesen több mint fél órányi hangzó anyaggá duzzasztja a dalcsokrot, ami időtartam tekintetében még egy nagylemeznek is becsületére válna.

A két rövidebb szám közül az egyik a ‘Tales of the Sailor’ címet kapta, amely a sejtelmes és harmonikus kezdésből bontakozik egy monumentális, majd lassan széteső fúvós- és zongorafutammá. Külön hangsúlyos Hegedüs Benedek (trombita) és Kapusi Viktor (szaxofon, billentyűk) játéka, amelyek olyan feszültséget keltenek a negyedik percre, hogy az ember akaratlanul is kapaszkodni kezd a saját székébe hallgatásuk közben. Ezzel szemben a ‘Soup’ megtart valamiféle higgadtságot, nem terelődik a ritmusváltások után sem számottevően a disszonancia felé. Ennél a dalnál előtérbe kerül a ritmusszekció, Csernovszky Márton basszus groove-jai és Gasner Márk dobtémái nagyon jó gerincet képeznek a többi hangszer számára.

Az első nagyobb lélegzetvételű szerzemény az ‘In Flagrante Delicto’, ahol már kezdenek jobban megborulni a dolgok: egymást követik az éles ritmusváltások, a harmonikus és diszharmonikus dallamvezetések, és ezt az amúgy is zilált szerkezetet kócolják jobban össze a legkiszámíthatatlanabb zajkeltő eszközökkel. Míg a dal első felében több ízben teret kapnak Velsz Kristóf számomra Joe Pass játékát idéző gitárbravúrjai, a második szakasz azonban már javarészt az avantgárd szellemiségében zúg végig, egy hirtelen, provokatív lezárással megkoronázva a tíz perces művet. A lemez címadó dala, a Red River viszont még erre is tud lapot húzni.

Ehhez a dalhoz kötődik valószínűleg az egyik legmeredekebb dolog, amit eddig a magyar könnyűzenében tapasztaltam: 16 percnyi zaj, érdemi megszakítás nélkül, ami az egész EP anyagát egy új keretbe helyezi. Ezen a ponton túl már fölöslegessé válik a hangok egymásutániságát vizsgálni, a lényeg a hatás. A hatás pedig létrejön, a maga módján üdítő, kissé klausztrofób érzést táplál, amit aztán sikerül a tizenhatodik perc után feloldani, visszaúszva néhány pillanatra a fúvósok által játszott sötét tónusú hajlított motívumokba.

Ugyan a James Chance-i, mindent átütő jazz-punk agresszió még nem teljesen forrott ki bennük, a The Best Bad Trip tagjai a jövőben is magukénak fogják tudni a szcéna elismerését az ehhez hasonló anyagok után. Technikás, ugyanakkor érzelmekkel teli, néhol az értelmezhetetlenségig szabad és absztrakt zenéjük olyan őszintévé teszi őket, mint kevés más zenészt Magyarországon – többek között ezért is érdemes belehallgatnotok a Red Riverbe. De csak óvatosan!

  • A zabolátlan hangáradatot élőben is megtapasztalhatjátok február 8-án, a Toldi Klubban!
A KERET bloghoz bárki hozzáférhet ingyen, azonban a fenntartása költségekkel jár. Szeretjük a kortárs magyar zenét, szeretünk ezzel foglalkozni, azonban a fennmaradásunkhoz és a fejlődésünkhöz szükségünk van a ti segítségetekre is! Havi rendszeres, vagy egyszeri adományoddal hozzájárulhatsz a missziónkhoz, hogy ezáltal az egész budapesti független színteret is támogasd.