Rövid, de annál fűszeresebb kislemezt mutat be Benjamin Korañi itt a KERET-en. A magyar énekes-dalszerző tavaly májusban jött haza Londonból , de aki régebb óta képben van a hazai zenei életben, annak ismerősen csenghet a neve, hiszen a Fran Palermo egyik alapítótagjáról van szó.
Benjamin Angliában sem állt le a zeneszerzéssel, majd miután hazaköltözött, megkereste a régi bandából Henri Gonzót, akivel közösen felvették a Black Bird című EP-t, mely négy számot, és egy csomó érdekes megoldást rejt mind hangszerelésben, mint a felvételt illetően.
A Fran Palermós gyökerek az akusztikus hangszerelésben, a kihagyhatatlan csörgőkben, és a lágy dallamokban is visszaköszönnek, de Benjamin zenéjében megvan az egyedi íz is.
„December környékén kezdtünk közösen dolgozni Henrivel, akkor koncepció még nagyon nem volt. Megjelentem egy számmal, felvettük aztán ment a brainstorming hogy esetleg hogy lehetne így-úgy színesíteni őket. Vettünk fel szintit, basszust, vokálokat, de volt hogy csak nála találtunk valami ütős hangszert ami jól hangzott.”
A visszhangos effektekkel ellátott Black Bird tehát az első szólócucc Korañi úrtól, de ha több hasonló zenét szeretnétek hallgatni, kövessétek a Facebook-on.