This is the story of how I died

Cikk

július 29, 2014

Bojtor Edina

179

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

A reggeli riksás kalandjaimat követően ismét át kellett stoppolnom Taliándörögdre, az Eleven Kertbe megnézni a Quarktettet, akik óriási műsort generáltak a szűkös kis udvarban összegyűlt Völgylakók tömegének. Fontos információ az Eleven Kerttel kapcsolatban, hogy az esti koncertek alkalmával a fesztiválozók közül egy szerencsés kiválasztott tombolán nyerhet négy liter bort. Nem tartom magam egy szerencsés típusnak, nem is hittem az egészben, de gondoltam miért ne, egy próbát megérhet a dolog.

A koncert végére a sorsolás teljesen kiment a fejemből, inkább azonnal nekiálltam stoppolni Kapolcs irányába, hogy visszaérjek az Anna & the Barbiesra. Egyébként később kiderült, hogy a programfüzetben történt elírás és a koncert szerdára van beütemezve. Egy kedves idős házaspár vett fel, egy pár percet követően azonban megcsörrent a telefonom. Majd befutott az információ miszerint megnyertem a négy liter bort. Kipattantam a kocsiból majd elkezdtem visszafelé stoppolni a Kapolcsi éjszakában, persze senki nem akart felvenni, így körülbelül húsz percet követően – felállítva valami prioritási sorrendet – elkezdtem visszafele sétálni, hogy még a sok liter bor átvétele előtt végignézzek egy koncertet. Útban a Blue sPot Café felé, a Főtéren találkoztam a reggel megismert riskás sráccal, aki lelkesen vállalta, hogy átvisz Dörögdre ha megosztom a nyeremény egy részét.

Behajtani az udvarba egy riksával, laza fél órás késéssel, hogy átvegyünk négy liter bort? Ennél szürreálisabb belépőt tervezni sem tudtam volna. Az átvételt követően visszatértünk Kapolcsra, eközben a szerkesztőség további tagja valahol Veszprém környékén hasíthatott az autópályán. Érkezése pillanatában visszamentünk a Főtérre – természetesen a Művészetek Völgye egyetlen létező riksájával – hogy felvegyük a srácot és lepakoljuk a cuccokat. A faluház mögött található temető-templom-omladozó ház freecamp kombináció azt hiszem az idei völgyes sztorik egyik meghatározó helyszínéül szolgál. Vak sötétben egyedül felmászni a kihalt dombra mindenképp maradandó élményt nyújtott. Az első éjszaka kegyetlenül ráébresztett, hogy tulajdonképpen nem teljesen mérlegeltem a szituációt, miszerint egyedül fogok aludni egy lepattant ház és a helyi temető mellett.

Riksás srác szakmában való jártasságát leginkább az a momentum igazolta, amikor sikeresen keresztülmanőverezte a járművet – megjegyzem a vak sötétben – az alig észrevehető erdei mellékúton a ház kertje felé. Felállítottuk a sátrat majd ismét bepattantunk a riksába ugyanezen a szűk ösvényen legurultunk a Faluház mögötti kis utcába. Képzelem, a külső szemlélőnek hogy nézhetett ki a pillanat, amikor egy riksa fénysebességgel kivágódik egy erdei ösvényről. És még néha tévesen azt feltételezem, az nehéz, amit én csinálok. Ugyan… helyenként bevallom a halálfélelem kerülgetett bennünket a hátsó ülésen ülve az erdőből kifelé vezető úton. Az biztos, hogy életem hátralévő részére fogadom, sosem állok be riksásnak. So this is the story of how we almost died in a riksa.

#völgyfutár

PLAYLISTEK