Általában a budapesti underground színtérrel szoktunk foglalkozni a blogon, azonban most kivételt teszünk és Szíriuszról mutatunk nektek egy friss albumot. Viccet félre téve a Berlin – Párizs tengelyen alkotó Thea Soti júliusban adta ki legújabb lemezét ØVER+ címmel a Planisphère gondozásában, melyet holnap este a magyar közönségnek is bemutat a Magyar Zene Házában.

Az emberi hang torzításával, földönkívülivé tételével kísérletező elektronikus anyag szakít a hagyományos zeneiséggel és inkább a létezés más formái felé tereli a gondolatokat.

Olyan mintha, bábel hal nélkül stoppolnál a végtelenben és csak hallgatnád űrlakó útitársaid éneklő beszélgetését. Az elsőre érthetetlen hangokból azonban szép lassan kinyílik a misztikus szépség, hiszen az érzelmek szavak nélkül is átszivárognak, a megértés elkezd csírázni és szép lassan közelebb hoz az idegen léthez.

Az ØVER+ tolmácsolásában segítségül hívtuk az alkotót, aki egy gondolatébresztő beszélgetésben mutatta be az univerzumokat keresztülszövő világát. A könnyebb olvashatóság érdekében az interjút emberi nyelven közöljük:

Kezdjük is a hazai bemutatóval. Hogyan fog megszólalni a zenéd a magyar zene házában?

„A lemezt július 3-án mutattam be Párizsban, közvetlen a megjelenést követő napokban, de szerettem volna egy hazai bulit is ennek apropóján. Mindig a nem konvencionális helyzetek érdekelnek, így egy különleges koncertformátumot kerestem. Az albumot eredetileg egy multimédia-albumnak szántam, ami azt jelenti, hogy minden számhoz készült egy vizuális anyag Beomsek Jeong videóművész, Isaac Espinoza Hidrobo és Brigitte Huezo performanszművészek közreműködésével.

Ez nem feltétlen tipikus videoklipet jelent. A videók a zenei klip, installáció és performansz határmezsgyéjén mozognak. Egyelőre csak a “multiple lovers aren´t enough” anyaga jött ki videoklip formájában, mert a többit egy tér-installáció részeként álmodtam meg.

Egy 3-teres, 20-csatornás videó-installációt építenék fel, ahol két nem-bináris lénnyel ismerkedhetünk meg, és akiknek az életéből, interakcióiból láthatunk jeleneteket különbözú képzelt-kreált helyszíneken.

Ebben az immerzív térben sétálva hallgathatod végig a lemezt, felerősítve az auditív élményt. A budapesti koncerten most először láthatja a közönség ezt a vizuális világot, amit ezúttal egy élő VJ performanszra adaptáltunk.”

A zenéd olyan, mintha a földön kívülről jönne. Honnan jön ez az érzés számodra?

„Sokszor érzem magam úgy, mintha nem a “földönbelüliekhez” tartoznék. Nemcsak a zenében, hanem úgy általában a létezés-érzékelésemben. Holdon-túli, Szaturnusz-közeli, csillagközi vagyok. De közben meg nagyon földinek is érzem magam. Szeretem a homokot, az almafákat, a tengermorajlást, a barlangok visszhangját, a városok metál-szimfóniáit, a mezők népdalait.

Ez a kettősség abszolút megjelenik a zenémben, amikor a Föld legtermészetesebb hangszerét, az emberi hangot használom, de földöntúlivá torzítom. A digitalizált ének egy emberi lény emlékét hordozza, de mégis egy elidegenített, ismeretlen, nem létező, kreált gépesített hang szólal meg. Ez amúgy a fő kutatási területem is. Meddig őrzi meg az emberi hang az emberi mivoltát, melegségét, meddig emlékeztet bennünket a földi létezésre és mikor csap át valami gép által generálttá.

Illetve, tudjuk-e mi ezeket a határokat egyáltalán érzékelni még. Általában az ismeretlent, a szokatlant, a non-konformot bélyegezzük meg ufószerűnek, de biztosan így van ez? Amúgy, amikor készült az album, akkor sokat lógtam pár haverommal, akik maguk fizikusok, tudósok és többjük a világmindenséget, fekete lyukat, galaxisokat kutatja. A velük folytatott beszélgetések is tágítottak eddigi témáimon és újra tudatosult bennem, hogy nem ér véget ott a világ, ahova mindig rajzolom.

Engem pont ez érdekel: hogyan tudunk világokat megugrani, ha csupán a hangomat manipulálom. Ez nálam nem csak esztétikai döntés, hanem konceptuális-kritikai is.”

Ha jól értettem az album ívét, már nem olyan biztos az elvágyódás egy „másik bolygóra”, mi vezetett ide?

„Az elvágyódás gondolatában az a legfurcsább, hogy akkor nyer igazán értelmet, ha van honnan elvágyódni. Ez számomra egy érdekes gondolat, mert az ugráshoz kell egy szilárd ugródeszka, ahonnan el tudsz rugaszkodni. Ez hihetetlenül izgi, hogyan befolyásolja a honnan a hovát. Az elvágyódásban meg valahogy benne van egy passzivitás, hogy csak gondolatban távozunk, de nem teszünk meg konkrét  lépéseket. Engem mindig ezek a folyamatok, átalakulási mechanizmusok, majdnem-indulások, éppen-hogy-megérkezések izgatnak. Hogyan jutunk el a mozgás vágyától a mozgás megtörténésének pillanatáig. Az elrugaszkodás, a kilövés, a beteljesülés, a hezitálás, a bizonytalanság törékenysége vagy húzóereje.

Amúgy meg igen. A másik bolygó mindig mégiscsak túl messze van. Messzebb, mint gondoltuk. Ugyanakkor nem kell ténylegesen fényéveket utazni ahhoz, hogy valamilyen új helyre jussunk. Néha csupán észre kell vegyük, hogy egy nagyobb (galaxis)-rendszer részesei vagyunk, vagy hogy a realitás-rétegek másképpen is működhetnek, mint mi alapból képzeltük. Az ØVER+ nem csak egy album, hanem egy felhívás az emlékezés, hovatartozás, az idő újfajta megélésére és a mindennapi túllépésére. Emlékeztető, hogy a világ sokkal folyékonyabb halmazállapotú, sokkal többdimenzionálisabb, mint ahogy megéljük.”

A konvencionálisabb zenéknél viszonylag egyértelműek a zenei ívek. Nálad hogyan épülnek fel az egyes számok?

„Én amúgy imádom a klasszikus dal-formát! Átimprovizálhattam volna az album teljes hosszát egy összefüggő, 30 perces improvizációban, mint ahogy azt az élő szettek alkalmával szoktuk csinálni az elektronikus zenei koncerteken. De én konkrétan “dalokat” akartam. A tervem az volt, hogy textúra-miniatúrák, sűrű zenei kivonatok szülessenek. Amolyan intenzív, koncentrált jegyzetek hangulatokról, atmoszférákról, történetekről. Nincs tipikus dramaturgiai felépítésük, az igaz, vagy tökéletes 16 ütemes strófa-refrén-strófa szerkezetük, de mégis nagyon tudatosan játszom a dal műfaji elemeivel, csak darabjaira szedve. Dolgozom ismétlődésekkel, ritmikai elemekkel és narratívával; a hangszínek, zajok és textúrák pedig úgy vannak kezelve, mintha szövegelemek vagy dallamok lennének. Nekem mindegyik szám kicsit olyan, mintha egy beszélgetésből, egy kommunikációs folyamatból csíptek volna ki egy részt: monológ vagy párbeszéd, netán tömeges megnyilvánulás, távoli vagy közeli tájakról, ismert vagy ismeretlen nyelveken.”

• Thea lemezbemutató koncertjére tehát holnap kerül sor, eseményt itt találtok.